A Védelmező

15. rész Új élet

Egy bipegő hangot hallok meg mellőlem.

Ezekszerint még élek, hogy lehet ez hiszen meghaltam.

Lassan kinyitom a szemem, egy fehér szobában találom magam.

-Egy kórházban vagyok..

Körbenézek, egy csokor virág van az ágyam mellett lévő kis éjjeli szekrényen.
Kék rózsák, biztos Connor küldhette. Tényleg ő hol van és hogy kerültem ide hiszen Jericho még mindig rejtve van az emberek elől.
Annyi megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben.
Az ajtó kilincs lenyomódik, Connor lép be rajta, úgyteszek mintha még mindig aludnék.

- Tudom hogy fent vagy. - ül le az ágyam melletti székre.
- Honnan? - kérdezem, nem tudom elfolytani hogy ne nevessem el magam.
- Hallottam a szapora szíverésed és egy embernek nem dobol így alvás közben. - mosolyodik ő is el.
-Hogy kerültem ide? - érdeklődöm tőle, a fehér lepedő egyre csak csúszkál ficánkolásom közepette.
-Egy mentő helikopter hozott ide, egy hónapig kómában tartottak.
-Egy hónapig... - lepődök meg tágra nyílt szemekkel.

Nem várva tovább elhúzom a lepedőt hogy megnézhessem a lövés helyét.

-Várj még nem mondtam el mindent!

Ösztönösen megfogja a kezem.
Lesokkol a látvány, a seb helyett egy robotizált rész fogad a közepén egy pici kör résszel.

-Connor ez...! - aggódva tekintek rá.
-Ezt akartam elmondani, de túl gyors voltál. -mély levegőt vesz és folytatja.
-Az orvosok csak így tudtak megmenteni, egyes szerveid annyira megsérültek hogy ez tünt jó megoldásnak és ez még nem minden.-a jobb kezemre helyezi tekintetét.

A fél testem robotizálva lett, nem tudom hogy reagáljak ennyi ingerre.

- Kész vagy? - zavartan bólintok, nem tudom mire érti így egyre feszültebb leszek.

Eltünteti a bőrt a kezéről azután megfogja az enyém, egyre szaporábban veszem a levegőt. Az egész karomról eltűnik a bőr, furcsán kezdem érezni magam. Az egész testemen végig fut ez az érzés, a lábaban és a szemeiben is, mindenhol. Furcsa jelek jelennek meg előttem.

-A négy éve történt balesetben is megsérültél, ezek arra vezethetők vissza.

Próbálom feldolgozni de teljesen váratlanul ér ez az egész. Egy robotizált test, akkor hogy nem vettem észre és a szüleim sem említették. Percekig csak ülök,nem tudok megszólalni sem megmozdulni, aztán végül erőt veszek magamon.

-Eddig miért nem tudtam róla?
-A szüleid nem akartak még több szenvedésnek kitenni, a történtek eléggé megráztak akkor is. - meséli nekem, még mindig nem hiszem el amit hallok.
-És hogy, hogy csak most vettem észre ezeket?

Vissza nézek a jobb kezemre, rémülten forgatgatva azt ahogy a bőr vissza tér és olyanná válik mint régen.

-Most aktiváltam őket, ezeket csak egy android tudja, de most már te is.

Eltűnődve mereng rám.

-Így már te is tudsz szkennelni, kapcsolódni androidokra és még sok minden.

Legalább egy óráig beszéltünk mire mindent elmond nekem amit tudnom kell és talán egy kicsit sikerül megszoknom a helyzetet. Bár mostmár egészen máshogy fogok magamra tekinteni és nem lesz könnyű megszokni.

-Szóval... ez azt jelenti hogy erősebb, gyorsabb és fejletebb vagyok az átlagnál.
-Igen mondhatjuk így is, de még így is van ami veszélyt jelenthet rád mivel csak félig vagy ember. -vakarja meg a nyakát zavartan.
-Egy hybrid lettél, azonban ettől te nem változtál meg a szememben.