A Védelmező

19. rész A múlt árnyékában

Hirtelen felriadok mikor hallom társam kiáltását, a reggeli napsütéstől viszont nehezen látom mi is zajlik mellettem.

-AMANDA NE!!!

Szemei csukva, aludhat vagy csak álmodhat valamit.

-Connor, Connor ébredj! - rázom meg a vállát, hírtelen kinyitja a szemét és a mellkasához kap.
-Connor minden rendben? - kérdezem aggódva.

Hevesen zihál ám pár perc elteltével megnyugszik.
Nem szól semmit, sőt rám sem néz. Mi zaklathatta fel nem tudom, főleg ennyire és különben is ki az az Amanda akiről beszélt.

- Akarsz róla beszélni? - talán így jobban megnyílik.

Rámnéz majd egy nagyot sóhajt.
Elmondja, hogy az aki az álmában szerepelt a tudatalatia akiről már korábban is szó esett. Így már emlékszem, akkor mesélt róla, mikor először találkoztam Ninessel. Igaz már nem áll az irányítása alatt, viszont álmaiban vissza tér hozzá.

-És mi volt az, ami ennyire felzaklatott?

Nagyot nyelve, erőt gyűjt az egyre nagyobb kiváncsísággal és persze aggódással teli kérdéseim megválaszolására.

-Arra akart kényszeríteni, hogy, hogy...öljelek meg.

Lefagyva hallgatom, remegő ajkai minden egyes szavát.

-És, mit tettél?
-Két döntésem volt. Vagy te vagy én. - összeszorítja a fogait, olyan erősen, hallom csikorgásukat.

Megfogom a kezét, bíztatva, semmi oka nincs attól hogy féljen folytatni.

-Ezért megpróbáltam megölni magam. - ledje vörösen villodzik.
-Connor... te tényleg végezni akartál magaddal, értem?

Ez egyszerre elképeztő és szörnyű egyben, ekkora empátiával rendelkezzen hogy még képes legyen magával is végezni.

-Nem ez nem lesz így jó... ha egyszer visszajön és nem tudok magamon uralkodni aztán ha tényleg... - idegesen beletúr kócos barna tincseibe.
-Ez nem fog meg történni, nem hagyom. Erősebb vagy mint ahogy te hiszed. Hallottam egy olyan androidról aki a társai szabadsága és a partneréért is kész volt kockára tenni a saját épségét csak azért hogy ők biztonságban legyenek.... nem te tehetsz erről az egészről. - nyugtatom meg.

Óvatosan fogja a karom, olyan szorosan magához ölel alig kapok levegőt.

-Köszönöm kedvesem. - mosolyog rám én is viszonzom azután megpuszilom.

Félretekintek egy pillanatra, ahol megakad a szemem a hátizsák mellett heverő ruhákon.

-Ezek mik? - lépek közelebb, kikelve kellemes öleléséből.
-Liza úgy gondolta hogy valami rendesebb ruhákra lenne szükségünk. Sőt nem ez az egyetlen. - elkezd matatni a hátizsákban, elővéve egy kisebb doboz szerűséget.
-Úgy gondoltam jó lesz ha mindenre felkészülök, ezért csomagoltam neked néhány napi ennivalót.

Tényleg mindenre gondolt.

-Te ezt előre kitervelted, igaz? - vigyorgok rá, mikor nekem adja a dobozkát majd a ruhák sokaságát.
-Igen, felkellett készülnöm, hogy minden jól működjön és rólad sem akartam megfeletkezni.

Ez annyira aranyos tőle.

Ameddig ő rendezkedik én nekilátok a reggelinek mert a gyomrom nem bírja tovább türtőztetni magát és nem akarom hogy gyanút fogjanak odalent. Figyelem Connort ahogy tevékenykedik a kis szobában.

-És, mi a terv? - faggatózom, harapva egy jókorát a szendvicsből.

Egy-kettőt pördül a ledje mire megadná a választ.