Függőség 1-2✅

98. fejezet

– Van sebtapaszod? – kérdeztem remélve, hogy a szavaim még eljutnak a tudatáig, annak ellenére, hogy látszatra teljesen elvesztettem Blacket.

– Persze – felelte egy kis késéssel, majd az elősegélydobozt elővéve odaadta a csomag tapaszt. Gyorsan kettőt fel is ragasztottam a sarkaimra, hogy a cipő ne tőrje fel, majd megköszöntem neki és gyorsan adtam egy puszit az arcára.

Black még mindig nem nagyon reagált, csupán nézett rám. Kezdtem kicsit aggódni, hogy kora reggel ennyire szótlan. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi van vele, szólásra nyitotta a száját és csak ennyit mondott:

– Kibaszottul gyönyörű vagy – felelte és csodáltam, hogy nem cseppent el a nyála. Komolyan mondom, ennyire elvarázsolva még nem láttam Blacket és őszintén, nagyon jól esett, hogy ezt én tettem vele.

– Köszönöm – pirultam el.

– Kész a kávéd bébi – mondta, majd odatolta elém az asztalon, amit felkaptam és belekortyoltam. Az első korty után letettem és fanyar arcot vágva felnéztem Blackre, aki értetlenül nézett rám.

– Azt hiszem a földön hever az a cukor mennyiség, amit bele akartáld tenni – mondtam még mindig grimaszolva.

– Ne haragudj, csak tényleg... gyönyörű vagy – mondta, majd pótolta a hiányzó ízesítőt.

– Köszönöm – mondtam mosolyogva -, neked köszönhetem, te válsztottad a ruhát.

– Én csak észrevettem, hogy ahhoz mentél oda legelöszőr. Csodás ízlésed van – dícsért meg, majd elkezdte feltakarítani a földet.

– Mi lenne, ha te is felöltöznél és nem egy szál alsóban feszítenél? – kérdeztem kedves mosollyal az arcomon. Titkon már nagyon vártam, hogy Blacket ismét a fehér öltönyében láthassam piros nyakkendővel.

– Hamarosan bébi, ezt még megiszom, aztán elkezdek készülődni – mondta és egy reggeli csókot nyomott a homlokomra, kezében a kávés bögréjével.

– Rendben, de siess, nem akarok elkésni – válaszoltam.

– Már megyek is, addig egyél valamit – mondta, majd felsietett a szobájába, hogy elkészülődhessen ő is.

Én addig gyorsan kerítettem magamnak valami reggelit, ami végül egy tál müzli lett. Azt lehetett a leggyorsabban elkészíteni, így rövidke tíz perccel később már megreggelizve és felöltözve vártam, hogy Black is lejöjjön. Lassan fél tizet ütött az óra, mikor Black leugrált a lépcsőről a fehér öltönyét igazgatva.

– Milyen helyes és elegáns valaki – mondtam és odasétáltam elé és segítettem begombolni a ruháját.

– És kicsoda? – kérdezte széles mosollyal az arcán.

– Te, te bolond – nevettem és megpaskoltam a mellkasát, mikor az utolsó gombot is a helyére tettem. Önelégült vigyor volt a válasza és tudtam, hogy az önbecsülése, illetve az egója is a kelleténél magasabbra szállt ezzel az egy, pár szavas mondatommal.

– Indulhatunk?

– Igen – feleltem, majd felvettem a magassarkúmat és elindultunk a parkba. Hamar odaértünk és már messziről is lehetett hallani a vendégek nyüzsgését. Persze az számomra se volt meglepő, hogy a többséget egyáltalán nem ismertem. Karen vendégeitől meg már meg se lepődtem. Egyedül, akit ismertem, az az apám, Karen, Shawn és Black volt.

Gyorsan nézegelődni kezdtem, hátha meglátok egy ismerős arcot, de apám se és Karen se bukkant fel.

– Végre itt vagytok – szólt valaki hozzánk a hátunk mögött, bár a hangjából is megismertem, hogy Shawn volt az.