XXXII. Fejezet

4.4K 181 17
                                    

-Találhatott volna valami romantikusabb időpontot is, mint azt, amikor elmondta, hogy miért egy lelki roncs, hogy rákérdezzen, leszel-e a barátnője.

Csütörtök este van, és Camille-el éppen WhattsApp-on vitatjuk meg a történteket.

-Lényegtelen, hogy mikor és hogy az a lényeg, hogy megkérdezte. Úgyhogy büszkén jelenthetem be, hogy én, Victoria Costa, első ezen a néven, nem vagyok szingli, a barátom pedig nem más, mint Charles Leclerc.

-Kösz, hogy nem mondtad tovább a Trónok Harcás monológot, akkor biztosan megszakítom a hívást-nagy GoT rajongó vagyok, és szegény Cam-et kikészítettem azzal, hogy az első évadokat majdnem tudom kívülről, és random idézetekkel bombáztam állandóan. –Tudom, hogy végig tudod mondani, de kérlek, ne tedd.

-Rendben-rendben, legyen, ahogy akarod. Elmondod, hogy mi a baj, vagy kerülgetjük még azt a részt, amikor rólad beszélünk?- ismerem, tudom, hogy valami nem úgy működik, ahogyan kellene.

-Nem kellek neki Victoria. Megint beleéltem magam, és megint pofára estem. Biztosan velem van a baj.

-Miért gondolod, hogy nem érdekled Michael-t? Mondta, hogy nem vagy neki szimpatikus, vagy van azóta barátnője?

-Nem, egyik sem. Csak tudom, és kész. Másképpen már lépett volna, és nem az lenne, hogy kerülgetjük egymást, mint a 16 évesek, és mégse lépünk előre. –teljesen megértem, hogy mit érez, és hogy miért csalódott. Azt hittem, hogy ez a fellángolás, amit Michael felé tanúsít, majd elmúlik, amikor az első „randi" nem úgy sikerül, ahogyan gondolta, de nem így lett. Hosszú idő óta Ő az első olyan férfi, akit nem tesz parkoló pályára Camille az első sikertelen randi után.

-Akkor lehet, csak idő kell neki. Ne legyél türelmetlen. Ha együtt kell lennetek, együtt is lesztek. Beszélgess vele, figyeld meg, hogy hogyan viselkedik, talán rájössz, hogy mi a gond, és akkor tudtok előre lépni.

-Az az igazság, hogy nem tudom, hogy megéri-e az időt.- még soha nem hallottam ennyire elkeseredettnek.

-Na idefigyelj, a pesszimizmus az én asztalom, oké? Én hiszek kettőtökben, neked még jobban kell. Össze fogjuk hozni, segítek!-legszívesebben elmondanám neki, amit Daniellel beszéltem, még a hazaérkezésem után.

Tudtam, hogy elő fog jönni ez a téma is a ma este során, így felhívtam, és kerek perec megkérdeztem, hogy most akkor hogyan is állnak Cam és Michael dolgai. Kiderült, hogy a barátnőm jól érzi, tényleg tetszik Michael-nek, megvan a szikra. A probléma ott kezdődik, hogy a fiú annak ellenére, hogy magabiztos, erős férfinek látszik, közel sem az. Fél a visszautasítástól, annak ellenére, hogy Daniel elmondta neki, hogy Cam sem közömbös iránta. Sőt.

Így hát, az egyetlen dolog, amiben bízhatunk, hogy ami megoldja a dolgaikat az az idő. Dan megígérte, hogy próbál az edzője lelkére hatni, amennyire tud. Még 2 hét van a nyári szünetig, szerintem addig nem fog semmi érdemleges történni. Utána 3 hét szünet, majd a Hungaroring-en folytatjuk a szezont.

-Hogy segítesz, amikor egy másik csapatnál dolgozol? Ahh, utálom a Renault, amiért, hagyta, hogy mindketten elmenjetek innen. Legalább téged itt tarthattak volna. –pár pillanatnyi csend száll le kettőnk közé-de tudod mit? Akkor is sikerülni fog! Együtt összehozzuk!

Abban igazat kell adnom neki, hogy jóval egyszerűbb lenne a helyzet, ha még mindig egy csapatban dolgoznánk. De ez már nem valószínű, hogy össze fog jönni, így ebből a szituációból kell kihoznunk a legtöbbet, és meg is fogjuk tenni!

Csütörtök 9-re Sylvia berendelt minket a pályára, ugyanis az 1 hét múlva következő olaszországi futammal, és azt azt megelőző programokkal kapcsolatban kell megbeszélnünk valamit. Tudtuk, hogy szervez a Scuderia egy nagyobb rendezvényt Milánóban, szerintem ezzel kapcsolatban pontosítunk majd.

Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )Where stories live. Discover now