Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

II. Fejezet

Lucie a kádban ül, amiből éppen csak a feje látszik ki, ugyanis a fürdőben fellelhető összes habfürdőt a vízbe nyomta. A kád szélén ülök, és szivaccsal dörgölöm vagy a hátát, vagy a kezét, amit behunyt szemmel, és néha jóleső sóhajjal díjaz.

-Miért vagy mostanában szomorú?-töri meg az eddigi csendet kérdésével.

-Miből gondolod, hogy az vagyok?

-Mert nem mosolyogsz, és nem figyelsz rám. A házinál is sokszor kérdeztem, mert nem figyeltél. Vagy rám haragszol?-fordul felém, és látom a majdnem kibuggyanó könnyeket a szemében.

Lelkemet azonnal elárasztja a lelkiismeret-furdalás és a düh saját magammal szemben.

-Édesem, hogy gondolhatsz ilyet. Rád soha nem tudnék haragudni-megsimítom kis arcocskáját, hogy éreztessem vele, nem hibás a boldogtalanságomban. –Tudod, szeretnék ott dolgozni, ahol Apa, de még nem szóltak, hogy mehetek-e én is, és izgulok egy kicsit.

-Értem-nagyot sóhajt, mintha a bizonytalanság az Ő vállát is nyomná. De Vic, ha ott dolgozol majd, akkor Te is olyan keveset leszel itthon, mint Apa.

-Ez még nem biztos Lucie. De megígérem, hogy bárhová megyek, mindig hozok Neked valami ajándékot.

-És mi lesz a metek házikkal? Anya mindig ideges lesz, ha nem tudom elsőre.

-Segíteni fogok, akkor is ha nem leszek itthon. Bár akkorra, amilyen okos vagy, lehet nem is kell segítenem-kacsintok rá.

Bólint, miközben boldog, elégedett mosolyra húzódik a szája kis arcocskáján.

-Na gyere, fejezzük be a fürdést, mert a végén még uszonyod nő.

Miután minden teendőnkkel végeztünk a fürdőben, Lucie kérésének megfelelően 2 copfba fontam a haját, majd a szokásos mesélés után álomba szenderült.

Kicsit elgondolkodtam a fürdőszobai beszélgetésünkön. Most tudatosul csak bennem, hogy már nem 3 éves, akit még mindenféle kegyes, és olykor bugyuta hazugsággal meg lehet vezetni. Most már sokkal érzékenyebb a külvilág történéseire, sokkal hamarabb észreveszi, ha valami a nem megszokott módon történik.

Nekem az a feladatom, hogy a lehető legjobb testvér legyek a világon, megóvjam mindentől, és megtanítsam mindenre, amit csak a világról tudni érdemes. Felnőtt az én kisbabám, és bár még csak 6 éves, valószínűleg korából adódóan, sokkal egyszerűbben látja a dolgokat, mint a felnőttek.

Kikászálódok az apró ágyból, mielőtt engem is megtalálnak az álom-manók.

Amikor a konyhába érek, Anya épp akkor tölt magának egy pohár vörösbort.

-Kérsz Te is?

-Igen, köszönöm.

Elfoglaljuk szokásos helyünket a bárpultnál, majd egy jó darabig egyikünk sem szólal meg.

-Ugye tudod,hogy nem azért vennélek fel, mert a lányom vagy, hanem azért, mert Te vagy az egyik legjobb fotós, akivel valaha dolgoztam.

Éppen válaszra nyitnám a számat, de megelőz.

-Még nem fejeztem be-folytatja. Komolyan beszélek Vic. Tudod, hogy nem erényem a hazudozás és a jópofizás. Azért mondtam, amit mondtam, mert így is gondolom. Elismerem, az esküvők, eljegyzések, és a különböző céges összejövetelek nem a Te világod. Most nem. De idővel talán megszeretnéd.

Tudom, hogy még nem végzett a mondanivalójával, ezért hallgatok.

-Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha mégsem Rád esik a Ferrari választása, nem kell egyből késbe dőlni, hanem inkább új lehetőségeket keresni.

-Köszönöm Anya-megszorítom a kezét, majd fejemet a vállára hajtom. Nekem van a legjobb anyukám az egész világon.

Nyílik a bejárati ajtó, Apa hazaért.

-Sziasztok!- mindkettőnket egy-egy puszival üdvözöl.

-Milyen napod volt?-teszem fel a kérdést.

-Semmi különös, csak a szokásos, tudod. Ilyenkor már inkább csak finomítunk a dolgokon, a munka oroszlánrészét már elvégeztük.

Az Apám Aldo Costa. Aki legalább végignézett 1 teljes Forma 1-es szezont, biztosan hallotta a nevét. Pályafutását 1988-ban kezdte a Minardinál, de Több, mint 20 évet dolgozott a Ferrarinál, 3 évet a Renaultnál, és most ismét visszatért az olaszokhoz. Hivatalosan mérnökigazgató, de az autók tervezésében is az Ő szava a döntő.

-Ma délután a kezembe nyomtak egy borítékot-kutat közben a táskájában. Azt mondták, biztosan az enyém, hiszen az Én címem szerepel rajta. Egyvalami azonban nem stimmelt. Ez pedig nem más, mint a név.

Rám nézett, és azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Istenem, miért nem adták fel postán azt az értesítőt a Ferrarinál? Miért?

-Bár nem szoktam ilyet csinálni-folytatja-felbontottam a borítékot, hogy leellenőrizzem, ki téved.

2 lépéssel előttem terem, majd az orrom alá csúsztatja az ominózus borítékot. Szinte hallom a saját szívverésem a fülemben. Kár volt meginnom azt a pohár bort.

-Victoria. Miért édesanyád családnevével pályáztál. Miért Victoria Rousseau és nem Victoria Costa? Szégyelled talán, hogy a lányom vagy?