Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

III. Fejezet

-Apa, kérlek ülj le, mindent megmagyarázok.

Mindig jól kijöttem a szüleimmel, soha nem voltak óriási veszekedéseink. Kiskoromtól kezdve, koromnak megfelelően bevontak a család döntéseibe. Megtanítottak arra, hogy viseljem el, és vállaljam a döntésem következményeit. Ha jó, ha rossz.

Most éreztem azt először, hogy talán meggondolatlan voltam. Számolnom kellett volna ezzel a lehetőséggel is. Mindegy, most még csak a derekamig ér a sz*r, most azon leszek, hogy ne jusson el a nyakamig.

-Egy dolgot kérek. hagyd, hogy végigmondjam, ne vágj a szavamba. Utána minden kérdésedre válaszolok, de ne szakíts meg, jó?

Mindketten bólintanak, én pedig kezemet tördelve az idegességtől, belekezdek mondókámba.

-Mindketten tudjátok, hogy a paddock-on belül és kívül is, akárhová megyek, és bemutatkozom, miután bemutatkozom, mindenkinek Te jutsz eszébe a Costa névről. –látom, hogy mondani akar valamit-kérlek Apa, hadd mondjam végig. Bólint majd folytatom.

-Amikor eldöntöttem, hogy szeretnék én is a Ferrarinál dolgozni, tisztában voltam vele, az, hogy Te már dolgoztál velük, az előnyömre válik. De lehet belőle hátrányom is. – kezdem egyre nehezebben találni a szavakat, ugyanis a világért sem szeretném megsérteni.

-Azért pályáztam Anya nevén, mert szerettem volna, ha nem úgy értékelik a munkámat, hogy Igen-igen, Ő Victoria, Aldo lánya", hanem úgy, mint mindenki másét. Szeretném, ha az emberek majd évek múlva egy sikeres fotósként gondolnának rám, és nem úgy, hogy „Aldo Costa lánya". Félre ne érts: Te vagy a legjobb, legodaadóbb és legjobb szívű ember akit ismerek, mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy Te vagy az apám. Azonban felnőttem, a saját életem szeretném alakítani. Nyilvánvalóan a segítségetekkel. De nem kihasználva a nevemet, és a hírnevedet. Szeretném, ha mindketten úgy segítenétek, mint Anya és Apa.

Nem bírtam tovább, könnyek szántották az arcomat. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. De már túl vagyok rajta.

Először Anyára nézek, aki bátorító mosolyt küld felém, majd megszorítja a kezemet.

Szememet ezután Édesapám felé fordítom, arca kifürkészhetetlen. Először fut az agyamon a gondolat, miszerint lehet jobb lett volna valami kegyes hazugságot kitalálni indokként.

Feláll a székről, majd fel-alá kezd járkálni a konyhában. Nem tudom meddig ültünk ott szótlanul, de nekem óráknak tűnt. Nem bírom tovább...

-Kérlek, mondj valamit-állok meg előtte.

Rám néz, majd szája sarkában egy apró mosolyt látok megbújni.

-Mit is mondhatnék. A nagylányom már igazi felnőtt nő, aki a koránál jóval érettebben, és előre gondolkodik. Hála az égnek Anyád diplomatikusságát örökölted.

Mosolyogva Anyára nézünk, akit láthatóan büszkévé tett az előző dicséret.

-Én lehet, sőt biztosan máshogyan csináltam volna. Nagyra becsülöm, és megértem, hogy a saját neveddel szeretnél tiszteletet kivívni. Bármit teszel is a jövőben, mindig segíteni foglak. – húz magához, majd megölel. – De kérlek, ha legközelebb valami hasonló akcióra készülsz, szólj előre, mert délután kihordtam ülve egy szívinfarktust-nevet fel

-Aldo!- korholja Anya-Ilyennel még ne is viccelj!

-Mire vársz még-szakítja meg ölelést-nyisd ki azt az átkozott borítékot!

Anya felém nyújtja, nekem pedig nehezemre esik azt reszkető kezeimben tartani.

-Gyerünk-gyerünk-biztat Apa, miközben nyugtatólag a hátam simogatja.

Kibontom, és nem hiszek a szememnek.

Sikerült. SIKERÜLT. SI-KE-RÜLT!!!

-Még mielőtt megkérdeznéd, nem volt benne a kezem, esküszöm Neked.

-Mond már kislányom-sürget Anya.

-Louise, a lányunk a 2019-es szezonban a Scuderia Ferrari hivatalos fotósa.