Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

XXIII. Fejezet

-Lucie? Lucie, merre vagy?-oké, oké. Nyugalom, nincs semmi baj. Ohh, dehogy nincs! Nem mehetett messzire, az előbb még itt volt a lábam előtt.

-Chalres,nem láttad hová ment?

-Nem, de megtaláljuk, nyugodj meg kérlek.-közben nyugtatólag a hátam simogatja, ami alapjáraton megkönnyebbüléssel töltene el, most azonban semmit sem használ, sőt.

Valószínűleg látja rajtam, hogy másodperceken belül pánikrohamom lesz, mert szembefordít magával, és arcomat két keze közé fogja.

-Hé, figyelj rám! Nyugodj le egy kicsit, jó. Megtaláljuk, ígérem.-nyom egy gyors puszit a homlokomra, amit nem tudok hová tenni. Amikor elválik tőlem, a távolba néz, és elmosolyodik, majd magának háttal fordít, de még mindig nagyon közel állunk egymáshoz. Ekkor pillantom meg a húgomat, aki a miénktől 2-el hátrább lévő Red Bull garázs sarkában áll, és egy szőke göndör hajú korabeli kislány társaságában.

-Lucie, nem megmondtam, hogy ne kóborolj el sehová, ez nem játék!-gyors léptekkel azonnal odaértem hozzájuk, ebben a pillanatban Max jelent meg a másik kicsi mögött.

-Jaye, mondtam, hogy maradj Victoriaval, és ne kóborolj el!-hangjában cseppet sem érezni a szidást, inkább a testvéri aggódást. –Náhát, szia Vic. Gondolom a másik kisördög a....testvérd, és nem a lányod ugye? Ugye nem?

-Jézusom Max, miket ki nem találsz. Igen, Ő a testvérem, Lucie, akit legközelebb a hotelszobában fogok hagyni, ha még egyszer ilyet csinál.

-Összezárhatjuk Őket. Jaye, Ők Vic és Lucie. Lányok, Ő a kisebb húgom Jaye.

Látom a kicsin, hogy meg van szeppenve, ezért, hogy ne érezze magát rosszul, leguggolok hozzá, majd egy bátorító mosoly kíséretében megsimítom a karját. Kicsit oldottabb lesz, viszonozza első gesztusomat, de közben közelebb bújik Maxhez.

-Minden rendben?-Leclerc jelenik meg mögöttem, de szinte azonnal úgy helyezkedik, mintha védenie kellene minket Verstappentől. Az én szemem káprázik, vagy tényleg jobban kihúzta magát, mint ahogy szokta?

Érezhetően, egy szempillantás alatt meg változott a beszélgetés légköre, amit Luc és Jaye is észrevehettek, mert egy hang sem jön ki a torkukon. Tudom, hogy Max és a monacoi gyermekkoruk óta rivalizálnak egymással, de sem a hely, sem az időzítés, a résztvevők személye pedig pláne nem alkalmas az ügy elintézésére.

-Persze, miért ne lenne?-Ó Max Emilian Verstappen és a szarkasztikus beszólásai-Jut is eszembe Victoria, gondolkodtál már azon, hogy mivel törlesszem a múltkorit?

-Mi? Miről van szó? Miért tartozol neki Max?

-Ebből maradj ki Leclerc, ez a kettőnk ügye!

-Fiúk! Elég! Nem, még nem jutott eszembe semmi, de legkésőbb a kanadai nagydíjig megkapod a választ, rendben? Most pedig mindenki megy szépen a dolgára! Nagyon örültünk Jaye, szerintem még találkoztok Lucie-vel a hétvége folyamán. Sok sikert Max!

Választ nem várva, kézen fogva Lucie-t, Charles-al a nyomomban visszatértünk a Ferrari garázsába. A húgommal majd később számolok.

Amióta minden futamon Charles mellett dolgozom, és rendeződött köztünk a viszony, határozottabban sokkal természetesebben viselkedik a kamera előtt. Ennek köszönhetően, még jobb képeket tudok róla csinálni, valamint a munkámat is megkönnyíti.

Talán ez volt az első olyan hétvége, ahol a szokásosnál több érintést váltottunk. Számomra feltűnően sok volt a derék-és karsimogatás a részéről, valahogy, a lehető leglehetetlenebb pillanatokban ért össze a kezünk, amikor senki nem látta. Na és azok a lopott pillantások. Ugyan tisztában van vele, hogy ezek mennyit jelentenek nekem?

Bármennyire is realista embernek tartom magam, kénytelen vagyok beismerni, hogy ezek a dolgok most már TÉNYLEG túlmutatnak a sima barátságon, és a munkakapcsolaton. Kérdés, hogy lesz-e folytatása, vagy megrekedünk itt, és ugyanazt a storyt lejátszatja velem az Élet megint, amit anno Nicoval a Renaultnál.

A jelenlegi francia nagydíjnak otthont adó Paul Ricard-i pálya karakterisztikájából adódóan, nem a legizgalmasabb futamoknak otthont adó helyszín. Ha a rajtnál jól eljönnek, mindenféle baleset nélkül, akkor arra elég kevés az esély, hogy egy előzésekkel tarkított versenyt lássunk.

Lewis végig magabiztosan vezetett, a győzelméhez egy pillanatig sem fért semmi kétség. Mögötte Valtteri, majd Charles végzett. Úgy döntöttem, hogy kivételesen a srácokkal tartok, és várni fogom Charles-t a dobogónál.

-Fabio, várjatok meg, megyek én is!

-Nocsak-nocsak. Meglepődtem volna, ha nem várod a barátodat-közben egymásba karolva indulunk el a díjátadóra. nagyon örülök, hogy befogadtak a fiúk, és hogy mindenkivel sikerült ilyen közvetlen viszonyt kialakítani, így nem is érzem úgy, hogy ez a munkám, pusztán élvezetből csinálom.

-Nem is a barátom!

-Mia mást mondott-kacsint egyet, majd illedelmesen előre enged, hogy én legyek az első sorban.

Már Mia is? Ezek szerint nincs egy olyan barátnőm sem a paddockban, akinek ne járna el a szája. Elég elkeserítő.

Charles boldog, amikor kiszáll az autóból, ez a 3. hely volt ma a maximum, amit el tudott érni. Kikászálódik a pilótafülkéből, leveszi a nyakvédőt, a tűzálló maszkod, és a sisakot, majd össze ölelkezik szerelőivel. Meglepetten veszi észre, hogy én is ott vagyok. Melegség önti el a szívem, amikor kapok egy privát ölelést.

-Büszke vagyok Rád!

-Örülök, hogy itt vagy!-gyors arcra puszi, majd indulás pezsgőzni.

Amikor átveszi a 3. helyezettnek járó kupát, felénk mutat, Mi pedig kitörő örömmel díjazzuk a gesztust. Tekintete megtalálja az enyémet, majd egy elégedett mosoly kíséretében rám kacsint.

-Nem a barátod, mi? – húzza az agyamat Fabio. Hát..én nem tudok róla hogy az lenne...

Anyáék már visszamentek a hotelbe, én ismét az utolsók között vagyok, amik távoznak a pályáról.

Épp most kaptam egy emailt, hogy a soron következő osztrák futam utáni csütörtökön a Ferrari egy jótékonysági estet rendez a maranelloi gyár dísztermében. Az ok számomra egyenlőre nem ismert, de számítanak a jelenlétemre ferraris dolgozóként és fotósként is.

Nagyszerű. Utálom az ilyeneket. Megint a ruha-mizéria, Anyával 2 napig csak veszekedni fogunk mindenféle hülyeség miatt, ami a ruhámmal, a cipőmmel, vagy a sminkemmel kapcsolatos. Izgatottan várom. Ja nem.

Leállítom a laptopot, mindent elcsomagolok, már éppen nyitnám az ajtót, amikor valaki kopog.

-Á, Andrea, szia. Te még itt?-hülye kérdés volt, de már mindegy.

-Igen, csak most végeztem Charlesnál. Szeretne beszélni veled, ha még van pár perced.

Ennek a napnak soha nem lesz vége.

-Gyere-hallom a hangját a pihenője másik oldaláról.

-Szerettél volna velem beszélni, hát itt vagyok.

-Igen, arról van szó-kb nullára csökkenti a távolságot kettőnk között-hogy lennél-e a partnerem a jótékonysági gálán?