XXI. Fejezet

4.1K 196 4
                                    

-Kegyed biztosan Viktoria, Pietro már sokat mesélt magáról!-nyújt kezet.

-Remélem, csupa jót-viszonzom a gesztust, és próbálok rájönni, hogy mi lesz a találkozó fő témája.

Kicsit feszültnek érzem a szituációt, és látom Mattia arcán, hogy valószínűleg most szívesebben lenne bárhol máshol, mint itt.

-Nem szeretném rabolni az idejét, ezért rögtön bele is vágnánk, ha nem probléma, foglaljon helyet-ettől a fene nagy illedelmeskedéstől kb a falra mászom, szeretnék már túllenni rajta.

-Inkább állok, eleget ültem az elmúlt pár órában.

-Rendben. Mint tudja, a fiam is a fotózást választotta szakmájának, ami egyben a szenvedélye is. Én mindig arról álmodtam, hogy majd Ő viszi tovább a az üzletet, amit az elmúlt években felépítettem. Ezt nagyon nehéz volt elfogadnom, de nem akadályozhatom meg abban, hogy azt csinálja, amiben örömét leli.-itt rám pillantott, és szerintem észrevette, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy hová akar kilyukadni-bocsássatok meg, egy kicsit elkalandoztam.

Pár másodpercre összetalálkozott a tekintetünk Mattiaval. Biztos voltam benne, hogy bármi is lesz ennek a beszélgetésnek a vége, nem azért fog úgy történni, mert Ő úgy szerette volna.

-Csupán arról lenne szó, hogy szeretném, ha Pietro karrierje minél...hogy is fogalmazzak,stabilabb lábakon álljon, és megfelelő referenciákhoz rendelkezzen a mesterdiplomájához. Ennek érdekében szeretnénk, ha az év hátralévő részében végig Sebastian Vettel mellett dolgozna. Elvégre Lewis és Kimi mellett Ő a harmadik világbajnok a jelenlegi mezőnyben. A fotósának lenni igazi elismerés és kihívás.

Ahhha, kibújt a szög a zsákból. Pietro Filippi mindenképpen be akarja magát biztosítani a Ferrarinál. Ezért lett az apja cége szponzor a csapatnál. Szeretne előrelépni, de vágyott pozícióját jelenleg én foglalom el. Így más eszközökhöz folyamodott. Állandóan egy négyszeres világbajnok mellett dolgozni, olaszként a legtöbb, amit jelenleg el tud érni. Cseles, nagyon cseles...

-Csak szeretném megkérdezni, hogy van-e ellene valamilyen kifogása, hogy a fiam állandó helyet kapjon Sebastian fotósaként. Persze ez azzal járna, hogy magácska ezentúl csak Charles Leclerc-el fog dolgozni. Remélem nincs ellenvetése, ha mégis, akkor beszéljük át, hogy elkerüljük a félreértéseket.

Ójaj. Ez nagyon gyors nekem. Annyira már rutinosnak mondom magam, hogy rájöjjek, ez igazából csak formalitás. Teljesen mindegy, hogy milyen választ adok, a kocka már el van vetve. Hiába tiltakoznék, kérdeznék, kutatnám a miértekre a választ, a vége úgyis az lenne, hogy valahogy Pietro és Davide elérik a céljukat. Ezentúl minden hétvégén Charles mellett leszek. Mamma mia.

-Részemről nincs semmi akadálya-próbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra, bár mint már említettem, minden érzelmem az aromra van írva. Bármilyen pókerpartyban a biztos vesztesek közé tartoznék.

-Köszönöm szépen a rugalmasságodat, szerintem ezentúl tegeződjünk. A közeljövőben, ha segítségre lenne szükséged, keress bátran.

-Ha megbocsájtotok-veszi át a szót Mattia-szeretnék még pár dolgot Victoriával átbeszélni.

-Persze, gyere Pietro, hagyjuk Őket magukra.

Amikor becsukódik az iroda ajtaja, egy hatalmas sóhaj szakad fel belőlem. Rengeteg kérdésem van, és gyanítom, még Mattia sem tud mindenre válaszolni. Kérdés nélkül helyet foglalok az egyik vele szemben lévő kényelmes bőrfotelben.

-Köszönöm, hogy vetted a lapot, nagyon jól kezelted az előbbi szituációt. Nem akarlak a részletekkel untatni, de mint tudod, A Filippi család pár hónap alatt az egyik legnagyobb szponzora lett a csapatnak, és Davide nagyon jó személyes kapcsolatot ápol a felső vezetéssel. Már engem is kész tények elé állítottak.

-Sylvia és a többiek mit szóltak hozzá?-érdekelne a főnököm véleménye is.

-Tulajdonképpen ez az egész pont kapóra jött, tekintve, hogy Charles jelezte neki, szeretné, ha mindig Te dolgoznál mellette. Jobbnak láttam volna, ha ezt átbeszéljük megfelelő körülmények között, de ez most nem így alakult.-sejtelmesen rám emeli a tekintetét, és látom, hogy sejt valamit a Leclerc és a köztem lévő... kicsit különlegesebb „kapcsolatból".

-Erről most hallok először. Kicsit sok a váratlan infó egyszerre, de ami történt megtörtént, most már így kell dolgoznunk.

Belül örömtáncot jártam, ugyanis tegnap este nem tudtam elaludni, és volt időm gondolkodni. Rájöttem, hogy döntenem kell, hogy kit akarok: Nicot vagy Charlest. Mivel a némettel megbeszéltük, hogy kvázi elszalasztottuk a lehetőséget, ezért úgy döntöttem, hogy most már 100%-ban a monacoira koncentrálok. Persze Nico mindig is része marad az életemnek, nagyon fontos számomra, de nem szabad egy olyan hajóra várnom, ami már elment.

Este 11 van, én már visszajöttem a hotelba. Lementem a csapattal az egyik bárba, ezt Monte Carloban még én sem hagyhattam ki. Voltak páran, akik még mentek tovább, Mia például még Fabioval sétál a városban. Nagyon jó őket együtt, boldognak látni.

Már éppen a lefekvéshez készülnék, amikor valaki kopogtat, biztos Mia az, gondolom nincs nála kulcs. Tévedtem, Camille van az ajtó másik oldalán.

-Tudom, hogy bent vagy kisasszony, addig dörömbölök, ameddig nem engedsz be. Nem tudom, hogy miért kerülsz, de ezt meg kell beszélnünk.

-Miért beszéltél Niconak a Charlesos dologról?-kinyitom az ajtót, majd indulok is vissza a szobába.

-Egyszerűen csak kicsúszott a számon- csatlakozik hozzám.

-Miért van az, hogy neked mindig minden kicsúszik a szádon Cam? Ez egy személyes dolog volt, amit lehet, hogy el sem akartam Niconak mondani. De így kénytelen voltam. Tudod, mit mondott a vacsorán? Hogy szerette volna velem megpróbálni, de tudja, hogy van Charles és köztem valami!-ebben a pillanatban végigfolyt az első könnycsepp az arcomon.

-Úristen Vic...

-Bizony. Ha ezt nem tudja meg, talán lett volna időm gondolkodni, hogy mit tegyek. De kész tények elé lettem állítva.

-Annyira sajnálom Drágám. Én nem akartam semmi rosszat. Kérdezett rólad, én pedig nem akartam neki hazudni. Azonnal megbántam, de már nem tudtam mit tenni. Akarsz róla beszélni?-már az ő szemében is csillog a könny, és kiül az arcára a lelkiismeret furdalás. Szeretnék Rá haragudni, de nem tudok. Ő a legjobb barátnőm, és szükségem lesz. Szerintem az elkövetkező hónapok miatt még inkább, mint eddig.

-Egyenlőre még nem. Viszont van egy nagyon érdekes hírem, kíváncsi vagy rá?

-Naná!

-Állandó fotós leszek Charles mellett. Pietro apja a legjobbkor aktivizálta magát, és nyúlt bele a fia karrierjébe a Ferrarinál.-gyorsan beavatom a részletekbe, és máris érzem, hogy könnyebb a lelkemnek, hogy végre elmondhattam valakinek.

-Ejha, ez elég nagy lépés, de fogod ezt bírni, érted, mármint lelkileg.

-Igen, ugyanis-nagy levegő beszív, kifúj- ha Charles is úgy viselkedik, ahogy eddig és megmarad a vonzalom köztünk, akkor teljesen rá szeretnék koncentrálni.

Döntöttem. Akarom. Őt. Minket. Együtt. 

Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )Where stories live. Discover now