Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

I. Fejezet

-Hahó, Vic, jól számoltam? – hallom meg a 6 éves húgom Lucie hangját magam mellől.

-Tessék, mit kérdeztél drágám? – simítom meg a fejét – ne haragudj elgondolkodtam. Csakúgy, mint az elmúlt napokban oly sokszor.

Éppen matek házit írunk. Lucie jól számolt, annyi alma van a képen, amennyit a megoldáshoz írt.

-Nagyon ügyes vagy, már most látszik, hogy okosabb vagy mint én! – kacsintok egyet miközben ránézek, és látom csillogó szemében, hogy nagyon jól esik neki, amit mondok. Ugyan még csak első osztályos, de nagyon szeretném, ha bízna magában, nemcsak az iskolában, hanem az élet más területén is.

-Ha végeztetek, akkor fürdés. Luc, Neked holnap még iskola van- adja ki az utasítást anya a konyhából.

-Készen vagyunk-feleljük kórusban.

Felállok, majd segítve Lucie-nak, leemelem a székről.

-Ugye tudod, hogy ma hajmosós nap van? - guggolok le hozzá kérdő tekintettel.

-De én nem szeretek hajat mosni. Kérlek, bármit megteszek, de ne mossunk ma hajat légyszi-néz rám könyörögve azokkal a gyönyörű szemeivel.

-Hát jó, akkor nem-rántok vállat-pedig gondoltam kivételesen kipróbálhatnád az én samponomat. Tudod, aminek olyan vanília illata van.

-Oké, fent várlak.

És már csak apró lábainak dobogását hallom, ahogy szalad az emeleti fürdőbe. Miközben a könyveit pakolom el az asztalról, Édesanyám kezeit érzem meg a vállamon.

-Mi a baj szívem, napok óta olyan kedvetlen vagy, történt valami?

-Nem, csak...tudod már 3 napja lejárt a határidő, és még mindig nem értesítettek a Ferraritól, hogy enyém-e az állás, vagy nem, és ez nagyon nyomasztó.

-Megértelek, de ha véletlenül nem sikerül, még az sem a világ vége. Mondtam, hogy hozzánk bármikor jöhetsz dolgozni-próbál vigasztalni.

Szeptemberben szereztem meg a fotográfus mesterdiplomámat. Apának köszönhetően gyakorlataimat az akkori munkahelyén, a Renault F1-es csapatánál töltöttem. Nagyon megszerettük egymást, imádtam csinálni, és rengeteget tanultam, nemcsak a fotózásról, hanem az emberekről és a kitartásról is.

Szívesen maradtam volna ott teljes munkaidőben, de az átszervezéseknek köszönhetően úgy döntöttek, hogy nincs szükségük külön fotósra, hanem Aurelie, aki a social média felületeket kezeli, fotós feladatokat is ellát majd.

Miután Édesapám, Aldo Costa visszaszerződött régi/új munkahelyére, a Ferrarihoz, és számomra sem volt hely a francia gyári istállónál, a maranellóiaknál pedig éppen fotóst kerestek, kapva kaptam az alkalmon, és megpályáztam a pozíciót.

-Tudom, és nagyon köszönöm-hálásan mosolygom anyára-de ismersz, a rendezvényszervezés nem az én világom.

Anya egy rendezvényszervező cég tulajdonosa, mindennel foglalkoznak, a különböző céges rendezvényektől elkezdve, esküvőkön át a divatbemutatókig.

Persze, hogy tudom-szorítja meg a kezem-inkább apád lánya vagy, mint az enyém.

Mindketten felnevetünk, ezzel ugyanis nehezen lehetne vitatkozni.

-Vicky gyere, segíts megmosni a hajam-szólít a húgom.

-Menj csak, majd én elpakolok-mondja anya, miközben egy pusztit nyom a fejemre. A Ferrari miatt pedig ne aggódj, minden rendben lesz.