Függőség 1-2✅

96. fejezet

Esélyt adva neki elbattyogtam a próbafülkékhez, majd bementem és átöltöztem. Mielőtt kiléptem volna, hogy megnézhessék, hogy áll, alaposan megnéztem magam én is a tükörben. Nem volt rossz, de túl hosszúnak találtam.

– Ha kész vagy, mutasd ám meg! Itt kint várunk! – szólt izgatottan Karen. Bólinottam, bár tudtam, hogy nem látják, majd kiléptem a takaró függőny mögül. Black az odahelyezett kanapén ült, lazán szétterülve, míg Karen állva várta, hogy véleményt nyílvánítsak az első ruhának.

– Na, milyen? Hogy tetszik? – kérdezte energikusan Karen és végig vigyorgott.

– Kicsit hosszú, nem? – kérdeztem és feljebb húztam, hogy végre lássam a lábamat, majd felnézve összenéztem Blackkel. Eléggé elgondokodó arcot vágott, majd térdére könyökölt és megkért, hogy forduljak meg. Kérésének eleget téve, kétszer megfordultam, mire hátra dőlt és csak ennyit mondott:

– Nem ez az a ruha – rázta a fejét.

– Mégis mi a gond vele? – kérdezte Karen felé fordulva. Nem tudta elképzelni, hogy mi játhatott Black fejében, nekem azonban volt elképzelésem. Mi másért kellett volna megfordulnom, ha nem azt nézte meg, hogy megnézze: hogy áll benne a fenekem?

Bár ha belegondoltam, volt benne valami igazság, mégha csak az én hipotézisem is volt ez a feltételezés. Egyáltalán nem emelte ki az alakomat, úgy néztem ki benne, mint egy tégla deréktól lefelé.

Black Karen felé fordult és megválaszolta a kérdését.

– Nem emeli ki az a csodás karcsú derekát – válaszolta vigyorogva.

Karen állát dörzsölve elfogadta Black véleményét, majd nekilátott keresni a következő potenciális ruhát. Eközben én összenéztem Blackkel és elpirulva elmosolyodtam.

– Tényleg az volt a probléma, hogy nem emeli ki a derekamat? – kérdeztem sejtelmesen.

– Nem mondhattam Karen előtt, hogy nem elég formás benne a feneked, nem igaz? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

– Szörnyű vagy – nevettem vele, majd megláttam, hogy Karen közeledik felénk, kezében egy igen szép darabbal.

– És ez, hogy tetszik? – kérdezte Black felé fordulva.

– Amint Ev felveszi, megmondom – bólinott diplomatiksuan, mire sunyiban elmosolyodtam. Könnyel elképzelhető volt ezek után, hogy Karennél lassan de biztosan betelik a pohár.

Kezembe adta, majd visszavonultam a fülkébe és ismét átöltöztem. Ennek az árnyalata egy fokkal már sötétebb volt és nem volt annyira hosszú se, mint az előzö. Ujjatlan volt és csipke se nagyon virított rajta, letisztultnak mondanám leginkább és még tetszett is volna, azonban egészen a tarkómig fel kellett húznom hátulról, mai annyira nem nyerte el a tetszésemet, főleg hogy a cipzár helyénél szúrt is.

Kilépve először Blackre néztem, majd Karenre, akinek a szeme szinte már ragyogott. Neki biztos nagyon tetszett a ruha, azonban abba biztos nem gondolt bele, hogy valójában mennyire kényelmetlen is.

– Milyen? – kérdezte izgatottan.

– Kicsit szúrja a tarkómat – feleltem a cipzárt piszkálgatva.

– Black? Mi a véleményed? – kérdezte Karen, azonban biztos voltam benne, hogy nem nagyon akarja hallani a véleményét, csupán kedvességből kérte ki a véleményét.

Black ismét felült, rákönyökölt a térdére és már készültem megfordulni, de ő megállított.

– Nem kell megfordulnod. Az eleje nem jó – válaszolta, mire lenéztem magamra, hogy kitaláljam, mire is gondol.