Nalu - Színház az élet

32. fejezet: Bizalom

Natsu és Lucy szinte egész napot a tengerparton töltötték, majd mikor az est közeledett ők átkarolva egymást ültek a homokban és nézték a naplementét. Az aranyló színben ragyogó ég alatt ültek ők, akiknek nem olyan rég még semmi kedvük nem volt az élet csodaszép dolgaihoz és látványaihoz, most pedig csillogó szemmel és telve boldogsággal nézték a tenger habjaiban eltűnő napot.

Natsu a karjai közt békésen üldögélő lány karját simogatta és szótlanul nézte, ahogy a nap utolsó sugarai rájuk világítanak, mint ha a nap is tudná, hogy e két fiatal szíve olyan tűzzel ég, mint a nap égő sugarai.

A fiú soha még csak nem is gondolta volna, hogy miután annyi szenvedés és bánat érte, egyszer talál valakit, akiért az életét is feláldozná, akiért képes lenne harcolni bárkivel szemben, de Lucy iránt így érzett. Tudta, hogyha ők ketten egy másik világban, másik életet élve találkoztak volna, akkor is beleszeretett volna Lucy-be, mert a lány szépsége és melegsége, akkor is elvarázsolta volna őt, pont ahogy most is.

Natsu lenézett a karjai közt csendesen ülő lányra és mosolyogva vette észre, hogy Lucy időközben elszenderedett. A fiúnak nem volt szíve felébreszteni őt, ezért csak tartotta Lucy-t a karjaiban és nézte a békésen alvó szépség arcát. Szíve iránta egyre nagyobb lánggal égett és tudta, hogy az idő teltével ez egyre nagyobb lesz és semmi sem fogja szíve heves dobogását megváltoztatni irányába. senkinek nem fogja azt hagyni, hogy elszakítsák tőle azt a lányt, aki a fényt hozta el neki, aki mellett igazán boldog tudott lenni és persze önmagát adhatta.

Riko megjelenése azonban kissé megrémítette. Nem azért, mert bizonytalan lett volna egykori szerelme iránt való érzéseiben, cseppet sem erről volt szó, hiszen ő jól tudta, hogy amit iránta érzett annak már rég vége. Inkább amiatt rémült meg, hogy talán tenni fog Riko valamit, hogy elválassza őt Lucy-től.

Amilyen eltökélt volt az arca, ahogy közölte vele visszaszerzi őt, kizárt, hogy ezután ne Lucy-nél próbálkozzon. Tudta, hogy Lucy szereti őt, hiszen érezte a csókjaiban és simogatásaiban, hogy szőke hajú kedvese ugyanúgy érez iránta, de azért volt benne egyfajta félelem, hogy Lucy nem lesz képes harcolni, ha Riko olyat mond neki. Remélte azonban, hogy erre nem fog sor kerülni.

Nem akarta elveszíteni Lucy-t, miután végre rátalált vele a boldogságra és esküszik, hogy nem is fogja engedni ezt .

Natsu elmélkedését, a szendergő lány ébredése rázta ki gondolataiból és mosolyogva nézett azokba a melegséget sugárzó barna szempárokba, ami mindig boldogsággal töltötte meg a lelkét. Igen. Ezért a tündéri lányért, bármire hajlandó volt, hogy örökre az övé maradjon.

- Jó reggelt, Csipkerózsika - köszönt a lánynak Natsu mosolyogva és lehajolva lágyan megcsókolta mézédes ajkait, aki a váratlan csóktól elpirult, de viszonozta a csókot.

- Szia, Natsu - köszönt végül vissza Lucy, miután a csókból felemelte a fiú a fejét. - Úgy látszik elaludtam. Ne haragudj - simogatta meg a fiú arcát, aki belecsókolt könnyedén a tenyerébe.

- Rád sose tudnék haragudni, főleg nem emiatt - válaszolt halkan Natsu és újra csak elmosolyodott. - Egyébként is így legalább volt módom arra, hogy csodálhassam a ragyogó arcod alvás közben - kacsintott kuncogva a lányra, amitől Lucy szokásához híven megint elpirult és belefúrta az arcát Natsu mellkasába.

- Miért mondasz mindig ilyen zavarba ejtő dolgokat? - kérdezte végül a lány és Natsu már épp válaszolni akart volna, de Lucy felemelte a kezét és befogta a száját. - Inkább ne válaszolj, tudom, hogy úgyis azt mondanád, mert szereted a piros arcom látványát.

Natsu felkuncogott és bólintott jelezve, hogy a lány eltalálta a dolgot, majd lágyan belecsókolt a tenyerébe, amitől Lucy egész testét egyfajta bizsergő érzés fogta el. Mindig ez történt akárhányszor Natsu megcsókolta, simogatta vagy csak simán mondott valamit. Bármit is tett Natsu, a lényeg mindig ugyanaz volt, egész teste remegett tőle, és egyre jobban arra vágyott, hogy még közelebb kerülhessen hozzá.