Nalu - Színház az élet

12. fejezet: Egyetlen hiba is okozhat szakadékot

Natsu és Lucy átsétált a virágokkal és fákkal tarkított parkon, majd a fiú lassan egy sárga falú épülethez vezette a szépséget. Lucy-nek rögtön megtetszett a kis kávézó, aminek ugyan egyszerű volt a külseje, de amint beléptek, olyan volt mintha a mesékbe lépett volna be.

A lány ámulattal nézte a gyönyörű faragásokkal díszített kávézó belsejét. Virágok és zöld növényzet tarkította az egész kávézó belterét. Az asztalok és a székek zöld színűek voltak, az asztalok abroszai pedig fehér színűek voltak.

Azonban nem ez volt, ami igazán lenyűgözte őt, hanem a falra festett élethű tájképek. Olyanok voltak azok a festmények, mintha épp tényleg az óceán partján állt volna, vagy a dzsungel mélyén sétálna, vagy Afrika szavannáin pihenne épp az oroszlánok között.

Natsu mosolyogva nézte a szinte tátott szájjal bámuló lányt. Soha nem hitte volna, hogy Lucy ennyire szereti az ilyesmit.

- Látom, tetszik - mosolygott Natsu és a lány ekkor végre visszatért a valóságba és elpirult, ahogy a fiú őt bámulta.

- Igen, nagyon szép - bólintott a lány és újra körbenézett. - Nem tudtam, hogy van a városban ilyen kávézó. Ez egyszerűen meseszép és olyan élethűek azok a festmények, mintha tényleg azokon a helyeken állnék épp - áradozott a lány és Natsu elmosolyodott.

- Köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik neked - lépett ekkor mosolyogva hozzájuk egy ezüst hajú lány, akin a kávézó egyenruhája, egy fehér ruha volt látható.

- Nem csupán tetszik, de egyszerűen imádom - mosolygott Lucy a lányra.

- Köszönöm, nagyon aranyos vagy, de leginkább Natsué az érdem - mutatott a cseresznyevirág hajú fiúra, aki elfordult erre zavartan.

Lucy döbbenten nézett az idegen lányra, mert nem értette mire gondol ezzel. Az ezüst hajú lány látta Lucy zavarát és felkuncogott.

- Elnézést, sose tudom tartani azt a lepcses számat. Elfelejtettem, hogy Natsu nem szereti, mikor dicsekedek vele - nézett a fiúra, aki erre csak vállat vont mintha nem érdekelte volna. - Látom, Natsu nem mondd neked semmit, így elárulom én. Amit itt látsz a falakon, azok a festmények mind Natsu művei.

- Tessék? Natsu, te festetted ezeket a képeket? - kapta fejét a lány Natsu felé meghökkenve.

- Igen, de nem nagy szám, csak unalomból csináltam és nem is igazán figyeltem mit csinálok - vonta meg a vállát Natsu.

- Ezt unalomból? Milyen akkor, ha tényleg odafigyelsz mit alkotsz? - érdeklődött Lucy döbbenten.

- Ne is figyelj rá, Natsu mindig szerény volt ilyen téren, de ha nagyon nyaggatod akkor téged is meglephet ilyen csodás képekkel - kacsintott a lány. - Ah, egyébként, milyen udvariatlan vagy, Natsu, hallod-e? Még be se mutattál minket egymásnak - tette csípőre a kezét az ezüst hajú lány.

Natsu nagyot sóhajtott ezek hallatán és motyogott magában egy sort a lányokról. Ezután az idegen lányra mutatott.

- Lucy, ez a lány itt Yukino Aguria, a kávézó egyik tulajdonosa - mondta Natsu, mire az ezüst hajú lány mosolyogva pukkedlizett. - Yukino, ez a lány pedig itt Lucy Heartfilia, a Diákönkormányzat elnöke a suliban ahova járok.

- Heartfilia? Te csak nem Jude Heartfilia lánya vagy, akinek az a hatalmas hajótársasága van? - lepődött meg Yukino, mire Lucy bólintott. - Natsu, miért nem szóltál arról, hogy kit hozol el? Akkor sokkal jobb fogadtatásban részesítettem volna - dorgálta meg Natsut.

- Ugyan, Yukino, nem kell nagy felhajtást csinálni ebből. Én is csak egy egyszerű lány vagyok - mosolygott zavartan Lucy, mire a lány sóhajtott egy nagyot.