Nalu - Színház az élet

18. fejezet: Egy titok napvilágot lát

Natsu hétfő reggel lassan bandukolt az iskolába és azon elmélkedett, vajon Lucy hogy fog viselkedni a szombati randi és természetesen a csók után. A randi lényegében csak azért volt, hogy a lány kiengesztelje őt, miután megbántotta, de mivel ez megtörtént és megbocsátott, nem tudta ezek után mit fog tenni.

Habár megígérték egymásnak, hogy segíteni fognak visszatérni a helyes útra, de Natsu nem tudta valóban meg tudják-e ezt tenni. Valóban képes ledobni az álarcát, amit oly sok szenvedés végett tett fel az arcára?

Lucy melegsége talán képes lenne ezt a maszkot összetörni rajta, de mi van akkor, ha a lány el felejtette ezen ígéretét és ott folytassa kapcsolatuk ahol eddig volt. Ő lesz a rossz fiú, Lucy pedig a jó kislány. Ahogy eredetileg is voltak, és ahogy valószínűleg továbbra is úgy fognak lenni.

Nem lehet a köztük lévő hidakat lebontani, még ha Lucy-ért érdemes is lenne harcolni. Érte megtenné, hiszen egyetlen csókjától már úgy érezte, hogy a szívére rakódott jégpáncél olvadni kezdett. Olyan puha és édes volt az a csók, na és úgy érezte tőle magát, mintha a napsugár beragyogta volna az egész lényét.

Egész hétvégén csak azon járt az esze, miért érez így Lucy iránt. Miért akar egyre többet a közelében lenni, miért akar még több édes csókot kapni tőle? Talán csak múló szeszély. Minden lány iránt így érzett akiket meg akart szerezni magának, és mikor azok végül a karjaiba omoltak, ezek az érzések elvonultak.

Talán Lucy-nél is ez lesz és amint legközelebb lássa, mármint ha a lány nem fogja újból kerülni, akkor nála is ugyanezt fogja érezni. Talán csak azért érez így, mert ő az első lány, aki első perctől fogva ellenáll neki. Akkor régen megfogadta, hogy megszerzi a lányt, és lám úgy látszik sikerült, hisz olyan édesen néz rá azokkal a szikrázó szemeivel, amiben annyi melegség és fény lakozik.

Natsu ekkor megállt és megrázta a fejét, mikor rájött, hogy megint csak a szőke hajú szépség járt a fejében, ahogy mindig. Tényleg nem értette magát, és ez kissé összezavarta. Megkapta Lucy figyelmét, megkapta a csókját, nem áll ellen többé neki, akkor mégis miért akar még ennél is közelebbi kapcsolatot vele?

Nem szerethetett bele, hiszen az lehetetlen. Kizárt és kész.

A fiú újra elindult és hamarosan az iskola elé ért, aminek kapujában egy nem várt személy integetett neki. Lucy lassan odafutott elé, majd azzal az édes mosolyával nézett fel rá, amitől a fiú úgy érezte elveszett végérvényesen. Ez a lány tényleg a végzete lett, aki a szíve köré épített jégpáncélt képes megolvasztani.

Tényleg beleszeretett.

- Jó reggelt, Natsu - köszönt a szőke hajú lány továbbra is mosolyogva.

- Jó reggelt, Luce - vigyorgott vissza rá Natsu a maga megszokott módján.

- Ne színészkedj, kérem az igazi mosolyod, vagy nem örülsz, hogy látsz? - kérdezte elhalkuló hangon.

- Dehogynem örülök, szépségem - mondta a fiú olyan természetes mosollyal az arcán, amit csak neki volt képes megmutatni magából. - Mindig örülök, hogy láthatom a gyönyörű arcodat - simogatta meg Lucy bársonyosan sima arcát, aki erre elpirult.

- Natsu, ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat - motyogta a lány, és Natsu ezen felnevetett és átkarolta a vállát.

- Ha tudnád milyen zavarba ejtő dolgokra gondolok most veled kapcsolatban, még jobban elpirulnál - súgta a fülébe, amitől Lucy döbbenten kapta fel a fejét és persze ettől összeütköztek. - Au, kemény fejed van, Luce - dörzsölte meg az állát.

- Bocsi, de ha nem mondanál ilyen dolgokat, akkor nem történt volna ez - simogatta meg fájó fejét Lucy és durcásan nézett Natsu-ra.

Natsu újra felnevetett, majd lehajolt és megcsókolta a lány fejét ahol ütköztek. A lány ezen újra elpirult, majd végül hátralépett. A fiú továbbra is mosolyogva nézte Lucy-t és már attól olvadni kezdett a jég a szívéről hogy csak nézhette a zavart tekintetét.