Nalu - Színház az élet

Prológus

Szép napsütéses reggel köszöntött Magnolia lakóira. A fákon rügyek sorakoztak, madarak dalolták a tavasz hírnökeinek énekét, sütötte a nap a szépen burjánzó földeket. A tenger hullámai lágyan verdesték a partot.

Ezek azok a jelenségek, amik csak tavasz közeledtével mutatkoztak meg, de végre úgy tűnt tényleg megérkezett a tavasz. A tavasszal pedig együtt jár a felszabadulás és kilépés a tél komor világából, ami sok embert igen megviselt.

Történetünk Magnolia legcsendesebb táján kezdődik, a tengerparttól nem messze lévő kicsiny utcácska egyik házában pontosabban. A ház olyan volt, mint a többi, kicsi volt, fehér falai voltak,  ablakai barna színűek voltak, a tető nádfedeles volt és az udvar, ami hozzá tartozott teli volt szebbnél szebb virágokkal.

Egy dolog miatt volt teljesen más ez a ház, mint a többi. A lakói miatt. Míg a többi kicsiny házban idősebb emberek laktak, ezt a házat két fiatal birtokolta, a Doraguniru házaspár, valamint egy kicsiny gyermek, Natsu.

Igneel és Natsuko pár éve költöztek a városba, azelőtt a fővárosban, Crocus-ban éltek, Igneel szüleivel.   Natsuko-t nem voltak képesek sokáig  elfogadni, főleg amiatt, mert nem voltak szülei, árva volt és emiatt saját vagyonnal nem igen rendelkezett, csak azzal amit az árvaházban adtak neki és amit megkeresett a munkájával.

Natsuko emiatt szörnyen érezte magát, úgy érezte haszontalan és soha nem fogja elnyerni Ibuki és Iris szeretetét és tiszteletét. Végül terhes lett és attól kezdve a házaspár megváltozott irányába. Olyan volt, mintha elfogadták volna és szerették volna.

Miután Natsu megszületett, úgy tűnt Natsuko végre családra talált, akik szeretik őt, de aztán történt valami. Igneel és Natsuko szörnyen összeveszett nem sokkal azután, hogy Natsu betöltötte az egy évet.

Egy apróság miatt, jobban mondva amiatt, mert Natsuko dolgozni akart és ez nem tetszett Igneel-nek. Aznap Igneel nem ment haza, csak másnap és szinte könyörgött, hogy felesége megbocsásson neki. Natsuko érezte, hogy történt valami, de nem kérdezett rá, csak visszafogadta őt.

Igneel csak ezután kezdett még furcsább lenni, főleg azért is, mert úgy döntött elköltöznek a szüleitől. Natsuko végül is nem bánta, mert szeretett volna már rég a saját háza asszonya lenni, így követte férjét. A főváros másik végére költöztek, így Natsuko nem láthatta olyan gyakran Igneel szüleit, akiknek szintén fájt, hogy nem láthatták naponta a kis unokájukat.

Natsu mindebből még nem fogott fel semmit, csak élte az ő kis baba életét, erősödött, tanult járni és rengeteget nevetett szülei örömére. Natsu egy édes és vidám kisfiú volt, aki semmi miatt nem tudott haragudni. Még akkor sem, ha elvettek tőle olyan tárgyat, amivel játszott. Akkor keresett másikat és azzal játszott tovább. A kisfiú a szülei szeme fénye volt és még akkor is ő volt a kis reménységük, mikor már úgy tűnt, hogy minden veszni látszott.

A házasságuk már nem olyan volt, mint az elején. Valami megváltozott. Natsuko hiába próbálta kideríteni, mi a baj, férje soha nem mondott neki semmit, végül arra jutottak, hogy Magnóliába költöztek. Igneel még a szüleinek se szólt, hova költöztek és Natsuko-nak is szó nélkül kellett otthagynia barátnőit Laylát és Sakurát.

Így jutottak oda ahol most vannak. A kis Natsu már öt éves volt, még óvodába járt, de már sokkal okosabb és érettebb volt, mint a társai. Valamint az már most tisztán látszott,  hogy Natsu a kosarazás terén fog kezdeni valamit az életével, mert szinte egész nap labda volt a kezében. Sokszor apjával együtt órákat képes volt játszani a kosárlabdával és azután fáradtan, de nagyon boldogan aludt el.  Szegény kicsiny gyermek nem sejthette a vihar közeledtét, ami a családjuk fölött tornyosult.