A Védelmező

12. rész Kérdésekre válaszolva

Én sem vagyok benne biztos hogy ez egy jó ötlet, viszont nincs jobb ötletem nekem sem. Miután végzünk, hamar segítek a társamnak a mosogatásban, utána pedig el indulunk. Érzem hogy a hadnagynak semmi kedve arra a helyre menni.
Hosszú az út, mivel a város szélén egy emberektől már kevésbé lakott helyen él, egy elég eldugott részen. Itt mindent vékony hótakaró fed, nem úgy mint a városban ahol a hónak még halvány nyomát sem látni. Kiszállunk a kocsiból, a talpam alatt hallom hogy megroppan, régen nem láttam ennyit.

-Te nem jössz, Hank? - kérdezi Connor vissza fordulva a kocsihoz.
-Nem, nem menjetek, én megleszek itt, nem akarok találkozni ezzel az alakkal még egyszer. -rázza meg a kezét.

Az ajtóhoz érve a társam kihúzza magát, jobban mint szokta és még a nyakkendőjét is megigazítja. Bekopog, meglepetten szemléljük azt aki ki nyitja nekünk az ajtót.

- Chloe!? - vágjuk rá mindketten egyszerre.
- Már vártalak titeket, odtben mindenre mektudjátok a választ. Gyertek be. - invitál be minket.

Elakad a lélekzetem a látványtól ami fogad. Kellemes zene, modern luxus berendezés és természetesen egy hatalmas festmény magáról az androidok attyáról.

-Vissza jöttem, úgy éreztem hogy így jobb lesz mindenkinek és bevallom hiányzott is ez a hely, hosszú évek után...

Elhiszem ez a hely csodás, bár túlzottan tökéletes amitől feláll a szőr a hátamon.

- De ti miért vagytok itt?-néz ránk értetlenkedve.

Nem az előbb mondta, hogy várt minket és... Furcsa.

- Mr Kamskivel szeretnénk beszélni, egy fontos üggyel kapcsolatban. - lép előrébb.
- Rendben, szólok neki, egy perc. - azzal eltűnik egy ajtó mögött.

Még jobban szemügyre veszem a környezetem. Megakad a szemem a hatalmas festményen a falon, közelebb megyek hozzá.

-Szóval ő az. - merengek el, nem egészen így képzeltem, valahogy sokkal, nemis tudom.

-Remélem válaszokat kapunk tőle. - áll mellém Connor és ő is a festményt fürkészi.
- Én is remélem. - mosolygok rá együttérzően viszonozza.
- Furcsa lehet találkozni az alkotóddal? - fordulok felé.
-A hadnagy is pont ezt kérdezte tőlem egyszer. - nevet fel.
- De egyszer már jártam itt.

Épp ekkor ér vissza Chloe, így megszakítva beszélgetésünk, hív minket hogy mehetünk. Egy hatalmas szoba a közepén egy méghatalmasabb medencével, vize olyan mintha vérrel lenne megfestve. Az emberünk az ablakok elött ül háttal nekünk. Felmérem a terepet, de több androidot Chloen kívül nem látok.

- Üdvözlöm Mrs Kamski, a Detroit Rendőrségtől jöttünk, Connor vagyok ő pedig a partnerem Miss Vivien Wheit. - köszönti társam kellő udvariasággal.

A fekete köntösben lévő felál a székéből majd szembefordul velünk.

- Üdvözlöm uram. - zavartság fog el.
- Egy android és egy ember, bár manapság nem meglepő. Mit óhajtanak? - teszi szét a karjait.

Connor oda megy hozzá, én szorosan a nyomában. Olyan magabiztos és nyugodt, legalább is annak tűnik.

-Az RK900-asról és erről a pendreivról szeretnénk többet megtudni.

Hirtelen mosolya eltűnik, vonásai megkeményednek.

- Az RK900-as android, erő, fegyelem, gyorsaság, szinte tökéletes de... - fordul a társam felé.
-... mégis hiányzik belőle valami. Az érzelem, köztük is a legerősebb az empátia, ami benned Connor megvan, ahogyan a többi deviánsban.

Ledje sárgára vált ahogy ezek a szavak elérik.

Nem biztos hogy jó ötlet bízni benne, tényleg fura alak.

-Évekkel ezelőtt lehetetlennek gondoltam volna ám most és a deviánsok is... - rá pillant a pendreivra.
-A 143-as kódot tartalmazó penrive, a fájdalom érzetét kiváltó eszköz, kulcs ember és android között. Mit keres ez önöknél? - gyanakodva mér fel minket.
- Az egyik helyszínen találtuk, feltételezéseim szerint az RK900-asnál lehetett. - közli a tényeket.
- Ebből a modellből mindössze csak egy készült, felszabadították azután akarata ellenére vált deviánsá, és elopta tőlem ezt, de ennél többet én sem tudok. - méreget engem.

Pillantásait rám szegezi.

-Tudom milyen nehéz múltja volt, Miss Wheit. A szülei kértek egy androidot tőlem viszont egy hiba folytán elcserélődött. Ez önt nem zavarta, nem zavarta a mássága. Érdekes. - töpreng el egy pillanatra sem véve le tekintetét rólam.

Ismer engem és honnan tud ennyit rólam.

-Mégis az androidja bosszút esküdött egy apró félreértés miatt, visza adva ugyanazt a fájdalmat amit okoztak neki. - azzal vissza ül székébe és egy italt tölt magának.
- Gyere azt hiszem jobb ha megyünk. - tekint a társam az ajtó felé súgva nekem.

Kimegyünk, vissza az autóhoz, teljesen összezavart ez az egész.

Mégis deviáns, nem akart tőlem elszakadni.

Ahogy közeledek, a hadnagy száll ki telefonnal a kezében.

- Vivien azt hiszem rossz hírem van. - nyújtja nekem a telefont izgatottan.
-Vivi itt az... az android és azt mondja ha még ma este nem jössz.. Jerichoba velem együtt felrobbantja az egész helyet.

A recsegő vonalban megismerem legjobb barátnőm hangját. Elfogta és megis őlheti.

-Evi, Evi hallasz?! - kiáltom bele a telefonba azonban megszakad a vonal.

A lábam megremeg az idegességtől.

-Minden rendben? - kérdezi Connor odasietve hozzám.

Remegő kézzel emelem el a fülemtől a telefont vissza adva Hanknek.

-Nem... a legkevésbé sem.

Túszulejtette a barátnőmet és azt követeli hogy még ma este menjek el Jerichoba amiről fogalmam sincs hogy hol lehet.