Future Management | Maylor/Queen [HU!]

32. "Ezt tőle kéne megkérdezned, nem tőlem."

            Brian egyszerűen képtelen volt levenni a tekintetét a hirtelen felbukkanó lányról, de nem hibáztatta magát, hisz mindenki őt nézte, ahogy átölelte Lilybellt. Láthatóan jól ismerték egymást, sőt, Roger és Alicia sem tűnt kifejezetten meglepettnek, mikor meglátta. Mikor aztán az ismeretlen lány végre kibontakozott az ölelésből, Brian megcsodálhatta az arcát is. Tudta, hogy talán ijesztőnek tűnhet, hogy így bámulja, de elhatározta, hogy az arca minden vonását az eszébe vési arra az esetre, ha soha többé nem látná.
A lány valami gyönyörű volt! Brian talán még sosem látott ilyen szépet – Rogert kivéve, persze, de hát őt most nem számolhatta ide. Hullámos, vörös haja leért egészen a derekáig, a ragyogó napfényben szinte látni lehetett, mennyire selymes. A szemei smaragdszínben, első ránézésre is roppant intelligensen csillogtak. Sápadt arcát és az orrát kicsi szeplők egész serege borította, elképesztően kislányos külsőt kölcsönözve neki. Még Lilybell-nél is alacsonyabb volt néhány centivel – még Brian válláig sem ért fel. Az öltözködése meglehetősen furcsa volt, egyáltalán nem olyan ruhát viselt, mint amilyet a többi lány szokott a városban: egy hófehér, térdig érő szoknya, egy lenge, világoszöld rövidujjú, és fehér magassarkú volt rajta. Sokadik ránézésre is lélegzetelállító volt.
Lilybell ekkor Brian felé fordult, mire a fiú feleszmélt a mélázásából.
- Brian, ti még nem ismeritek egymást – szólt a lány. – Ő itt Audrey Downson, a szobatársam. Audrey, Brian May.
- Nagyon örülök – engedett el egy halvány mosolyt Brian és a vörös felé nyújtotta a kezét. Audrey. Milyen gyönyörű név.
- Hasonlóan – mosolygott a lány és elfogadta a kézfogást. Kicsi, puha ujjai elvesztek Brian nagy tenyerében. – Sokat hallottam már rólad – majd a társaság többi tagjához fordult. – Szia, Alicia, szia, Roger - a szőke visszaköszönt, de Alicia nem felelt. Brian nem értette, de nem tette szóvá. Nem tartozott rá és nem is akart foglalkozni vele, mivel Audrey újra ránézett. – Te is asztrofizikát tanulsz, mint Lilybell, igaz? – mosolygott, mire Brian gyomra ugrott egy kicsi szaltót a helyén.
- Igen – felelt. – Te pedig...?
- Oh, én orvosnak tanulok – mosolygott tovább Audrey. – Néha van közös órám Rogerrel és Aliciával.
- És micsoda szerencse ez nekünk – dörmögte az orra alatt Alicia, de senki nem törődött vele.
- Akkor majd te fogod megmenteni azoknak az életét, akiket majd véletlenül kilövök az űrbe – viccelődött Brian. Audrey csilingelő hangon felnevetett.
- Inkább ne lőj ki senkit véletlenül az űrbe! – felelt aztán. – Hacsak nem így akarsz majd bosszút állni egy idegesítő szobatárson!
- Oh, biztosíthatlak, fantasztikus szobatársa van! – vágott közbe most már valamivel hangosabban Alicia, mire mindenki ránézett. Brian látta, ahogy Lilybell értetlenül felvonta a szemöldökét.
- Inkább menj órára – szólt oda neki a lány. – Mielőtt teljesen elrontod a hangulatot.
Alicia szemében dühös lángok gyúltak, talán még rá is vetette volna magát Lilybell-re, ha Roger nem kapja el időben a karját.
- Pont indulni is akartunk! – hadarta. – Leszedik a fejünket, ha elkésünk.
- Audrey, neked is most lesz órád, nem igaz? – jegyezte meg epésen Alicia. Brian a vörösre nézett. Nem akarta, hogy ilyen hamar elmenjen.
- De igen, épp oda indultam – mosolygott Audrey, majd intett Lilybellnek. – Este találkozunk.
- Úgy lesz – felelt a lány. Mikor aztán Audrey Brian szemébe nézett, hogy elköszönjön, a fiú nagyot nyelt és kibökte:
- Találkozunk még?
- Minden bizonnyal – mosolygott a vörös. Miután mindenki elbúcsúzott (Roger, mint mindig, most is hosszan megölelte Briant, mintha csak évek múlva találkozának megint), a kis csapat kettévált és ki-ki elindult a saját órájára.
Brian képtelen volt koncentrálni. Azt sem vette észre, mikor ért Lilybell oldalán az órájának termébe és életében először fogalma sem volt, mi történik épp a tanár mögött felállított táblán. Nem bírta megfegyelmezni a gondolatait, folyamatosan Audrey vesébe ható, smaragd pillantása lebegett a szemei előtt. Még akkor is ezen jártak a gondolatai, mikor késő este, az utolsó órája után a kollégium előtt elbúcsúzott Lilybelltől és elindult a szobája felé.
Roger már otthon volt – az íróasztalánál ült és egy halom jegyzet felett éppen vacsorázott. Brian nem akarta megzavarni a tanulásban, ezért halkan pakolt le, de a szőke rögtön felé fordult, mikor észrevette, hogy hazaért.
- Szia, Bri! Tettem el neked vacsorát, a hűtőben van.
- Ahj, Roger, azt hittem, ezt már megbeszéltük – csóválta a fejét mosolyogva a fiú. – Nem kell eltartanod még engem is, képes vagyok főzni magamra.
- Tudom én, csak láttam, hogy ma estig van írva az órarended – vont vállat teli szájjal Roger -, így, gondoltam, megkönnyítem a dolgodat.
- Egy angyal vagy, köszönöm.
Ezek után nem sok szó esett köztük. Mindkettőjük el volt foglalva a jegyzeteivel, a tanulással, vagy éppen az Audrey Downson utáni mélázással. Körülbelül egy óra múlva aztán Brian megköszörülte a torkát.
- Khm... Roger, zavarhatlak?
- Mhmm.
- A véleményedet szeretném kikérni valamiről.
- Hallgatlak – Brian hallotta, ahogy Roger megfordul a székén, így ő is a fiúra nézett.
- Te ismered Audrey Downsont? – kérdezte. Roger szemei kikerekedtek.
- Hát, az túlzás, hogy ismerem – felelt értetlenül. – Miért?
- Oh – húzta el a száját Brian. – Ő is megvolt már? – Roger legyintett.
- Dehogy. Két perc után elhajtott. Nem is baj, annyira... fura. De miért érdekel?
- Csak kíváncsi voltam, mivel vannak közös óráitok... úgy tűnik, Alicia nem kedveli – vont vállat Brian.
- Hát, én sem kimondottan. Mondom, fura... - forgatta a szemét Roger. – De ahogy én láttam, a barátnőd jól elvan vele. Ez a lényeg, ha szobatársak nem? – hirtelen elvigyorodott. – Nem lehet mindenki így egymásnak teremtve, mint te meg én.
- A számból vetted ki a szót – grimaszolt Brian, mire Roger elengedett egy kicsi nevetést.
- Szóval – szólt aztán -, miért is olyan fontos nekünk Audrey Downson? És miről kéne a véleményem?
- Nagyon kedves lánynak tűnik – felelt félszegen Brian. Roger felvonta a szemöldökét.
- És...?
- Szerinted elhívhatom a csillagászbálba?
Döbbent szünet állt a beszélgetésbe, majd Roger értetlenül megszólalt.
- Plusz mégegy ember? Nem lesz ez egy kicsit sok ingyenjegy?
- Nem úgy – legyintett Brian. – Úgy értettem, velem... szerinted eljönne?
Újabb csend telepedett rájuk, majd Roger felállt a székéből.
- Ezt tőle kéne megkérdezned, nem tőlem – morogta az orra alatt, majd a kabátjáért nyúlt. Brian nem értette.
- Roger, most meg hova...
- Csak... elszívok egy cigit – azzal kiment a szobából úgy, hogy rá sem nézett Brianre.