Future Management | Maylor/Queen [HU!]

9. "Au revoir, Monsieur Prenter."

_/!\_ Figyelmeztetés: gyilkosság! _/!\_

            A három lány, Lilybell, Alicia és Mirabelle pár másodpercig szótlanul álltak a társasház lépcsőházának bejáratánál, a kaputelefont bámulva.
- Itt lakik – suttogta Alicia és megigazította a kezét takaró fekete bőrkesztyűt. Mindhárman ilyet viseltek. Tudták ugyan, hogy a kor technikája még nem kiemelkedő az ujjlenyomat és a DNS beazonosításához, mégsem szándékoztak a legkisebb nyomot sem hátra hagyni. – Na, Mirabelle. Akarom mondani, Madame Bernard. Csengess fel.
- Rendben – fújt ki lassan Mirabelle és fekete kesztyűs mutatóujjával megnyomta a kaputelefon egyik gombját, amely mellett névtábla hirdette: P. Prenter. A kaputelefon búgott párat, majd recsegve megszólalt belőle egy hang.
- Tessék, Prenter lakás.
- Monsieur Prenter? – szólt bele Mirabelle, elővéve a legjobb francia akcentusát. – Itt Barbara Bernard. Beszéltünk telefonon.
- Áh, igen, Madame Bernard – váltott gyorsan nyájas hangra Prenter. A három lány egyemberként borzongott meg. – Máris nyitom a kaput, fáradjon be, kérem. Második emelet, első lakás.
- Merci beaucoup, Monsieur – trillázta tőle idegen hanghordozással Mirabelle, majd elengedte a kaputelefon gombját és kinyitotta a lépcsőház ajtaját, hogy ott előre engedje a két másik lányt. – Csak utánatok.
- Ah, merci, Madame Bernard – vigyorgott Alicia. Lilybell megrázta a fejét.
- Ez egy életre is túl sok francia, lányok – suttogta, miközben elindultak felfelé a lépcsőn. – Fejezzétek be.
Alicia és Mirabelle halkan felnevettek, majd több szó nem esett köztük, miközben a lépcsőket mászták. Végtelennek tűnő percek után aztán végre felértek a második emeletre. Első lakás. Mirabelle előre lépett és finoman bekopogott a sötétbarna, talán mahagóni ajtón.
- Ez aztán tud élni – húzta fel az orrát Lilybell. Alicia oldalba bökte, hogy hallgasson. Zár kattant, majd résnyire kinyílt az ajtó és megjelent Prenter patkányképe.
- Madame Bernard?
- Mit gondol, ki más? – húzta fel az orrát Mirabelle. – Ők itt a munkatársaim Amerikából. Donna Stevens és Maria Claries. Megtenné, hogy beenged minket, Monsieur Prenter?
- Természetesen – nyitotta szélesre az ajtót Prenter és betessékelte a három lányt. Lilybell, miután átlépte a küszöböt, észrevétlen pillantást váltott a többiekkel és a kabátja zsebébe nyúlt. – Kérem, menjenek beljebb, érezzék magukat otthon, Madame.
- Merci, Monsieur – felelt Mirabelle és elindult a nappali felé. – Nem tervezzük, hogy sokáig maradunk, szóval fogjuk rövidre a dolgot – miközben beszélt, Lilybell észrevétlenül Paul mögé került és kihúzott a zsebéből egy ruhazsebkendőt. – Átgondolta az ajánlatot?
- Természetesen, Madame – felelt Prenter, majd folytatta volna, de nem tudta. Lilybell hátulról a nyakába kapaszkodott és kis nyújtózás után, mivel a férfi magasabb volt, mint ő, a szájára és az orrára tapasztotta a kloroformos zsebkendőt. Rövid, erőtlen vergődés után Prenter, akit váratlanul ért a támadás, elernyedt és elterült a földön. Lilybell halkan zihálva kihúzta magát és eltűrte a szeméből a haját.
- Erősebb volt, mint amire számítottam – suttogta.
- Mindegy, a lényeg, hogy kész – sziszegte Alicia. – Gyerünk, nincs sok időnk! Lil, engedd tele a kádat vízzel. Mirabelle, gyere! Vigyük a fürdőbe.
- Oké!
Lilybell előre sietett, bedugta a dugót a fürdőkád lefolyójába és megengedte a vizet, miközben a másik két lány becipelte az ájult férfit a fürdőbe, majd gyors mozdulattal elkezdték leszedni róla a ruháit.
- Óvatosan! – szólt rájuk halkan Lilybell. – Ne tépjetek el semmit, nehogy gyanús legyen!
- Akarod te csinálni? – suttogta ingerülten Alicia, miközben végzett Prenter ingjének kigombolásával. Mirabelle eközben lehúzta a férfi nadrágját és zokniját, az alsónadrágjához azonban már egyiküknek sem fűlt a foga.
- Nehogy ezen akadjatok már fenn! – suttogta Lilybell, majd odalépett és viszolyogva, de habozás nélkül lehúzta Prenter alsóját is. – Jól van, emeljük be a kádba. Vigyázzatok, ne vizezzétek össze magatokat!
A három lány megragadta Prenter ernyedt végtagjait, majd közös erővel betuszkolták a férfit a vízzel teli fürdőkádba. Csodával határos módon egyikük sem lett vizes és a kádból sem folyt ki egy csepp sem.
- Oké – pihegte Mirabelle. – Hol a hajszárító?
- Hozom – állt fel Alicia és a mosdó fölötti tükörhöz lépett, levette a tartójáról és bedugta a konnektorba a hajszárítót. – Itt van. Ki akarja csinálni?
- Hülye kérdés volt – forgatta a szemét Lilybell és kikapta a kezéből a hajszárítót. – Menjetek, várjatok meg a Mininél! Viselkedjetek természetesen, ha valaki meglát titeket! De azért igyekezzetek észrevétlenek maradni.
- Rendben – bólintott Mirabelle. – Az utca keleti végén várunk.
- Menjetek! – sürgette őket Lilybell. Miután hallotta, hogy becsukódik a két lány után a bejárati ajtó, vigyorogva a kádban heverő Prenter ernyedt teste felé fordult. – Au revoir, Monsieur Prenter! – azzal bedobta a kádba a hajszárítót és a zajokkal és a fröcskölő vízzel nem törődve kirohant a fürdőből, be a nappaliba. Ott gyorsan megkereste Prenter levelezéseit és tanulmányozni kezdte a férfi írását. Miután úgy, ahogy kiigazodott a betűk formáján, a kezébe vett egy tollat és egy papírlapot és írni kezdett. Prenter írásmódját tökéletesen utánozva, a férfi leveleiből vett szavakkal és kifejezésekkel játszva egy fantasztikus búcsúlevelet írt a férfi nevében annak, aki majd megtalálja a holttestét a fürdőkádban. Utolsó szavakként Prenter minden vagyonát egy londoni árvaházra hagyta, majd egy tökéletesen hiteles aláírást kanyarított a levél aljára. A papírt a nappali dohányzóasztalán hagyva felállt és elégedetten elvigyorodott. Ez is kész. Vetett még egy utolsó pillantást a fürdőszobára – minden vízben úszott, Prenter pedig még meg-megrándult az elektromos sokktól, ami a testét érte, majd elindult kifelé a lakásból. Miután becsukta maga mögött az ajtót, nyugalmat erőltetett a lépteire és lebattyogott a lépcsőkön. A lépcsőházból kiérve az utca keleti vége felé indult nyugodt, de gyors léptekkel. Senkit nem látott és őt sem vette észre senki.
Megtették.
Megölték Paul Prentert.
Vigyorogva huppant a Mini hátsó ülésére és határozott hangon szólította fel Aliciát az indításra. Senki nem törődött az eldöcögő Minivel.
Innentől már csak egy dolguk volt az Imperial College előtt: kifizetni a lakásuk háromhavi bérleti díját és enni valami ebédet.
Azután pedig már semmi nem állhatott az útjukba. Történelmet írnak. Valami nagyot visznek végbe. És rajtuk kívül senki nem fog tudni róla.