Future Management | Maylor/Queen [HU!]

30. "(...)az, amit te akarsz csinálni, borít mindent!"

            Abban a pillanatban talán nem is volt boldogabb ember Mirabelle Adams-nél. Legalábbis ő így érezte, ahogy végigszökdellt a lánykollégium folyosóján. A délután, amit eltöltött a könyvtárban mindenképpen tanulságos és fantasztikus előrelépés volt a tervük szempontjából. Már alig várta, hogy mindent elmesélhessen a lányoknak. Annál nagyobb volt a döbbenete, ahogy a szobájukat üresen találta.
- Alicia? – szólt tétován, hátha a lány a fürdőszobában, vagy a konyhában tevékenykedne. Mikor nem kapott választ, értetlenül nézett körbe, hátha utal valami a lány hirtelen eltűnésére. Kellett neki pár pillanat, míg megtalálta az asztalán a cetlit: Majdnem lebuktunk, gyere a lakásba! Azt hitte, megáll benne az ütő. Mi történhetett? Gyorsan összeszedte magát, néhány füzetet és könyvet, ha esetleg későig maradnának, és unalmában olvasni lenne kedve, majd gyorsan kisietett a szobából.

A lakásban háborús állapotokat talált. Ha azt hitte, hogy a kevés közös idejük miatt nem érnek majd rá veszekedni, tévedett – úgy tűnt, elég volt néhány órára egyedül maradniuk, Alicia és Lilybell máris egymás torkának ugrott. Mirabelle olyan veszekedésbe csöppent, amilyenbe már régen volt lehetősége.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen! – tajtékzott Alicia. – Nem értem, miért nem vagy képes kinyitni a szemed!
- Te meg mi a fenéről beszélsz?! – csapott a konyhaasztalra Lilybell. Egyikőjük sem vette észre az időközben az ajtóba álló társukat. – Az égvilágon semmit nem csináltam! Miért csinálsz úgy, mintha én tehetnék az egészről?
- Mert te tehetsz! – vágott vissza Alicia. – Értem én, hogy kényszerhelyzet, de fel sem fogod, milyen nagy veszélynek teszed ki az akciót azzal, hogy összemelegedsz vele!
- Bocsánat, hogy lett egy barátom! – kiabált elcsukló hangon Lilybell. –Bocsánat, hogy nem törtem ki azonnal a nyakát, amint beléptem a szobába!
- Egyáltalán nem erről van szó! Örülök, hogy nem utálkozol, hogy megtaláltátok a közös hangot és megértitek egymást. De múzeumba menni vele?! Ez már túlzás, Lil, nem azért jöttünk, hogy mindenféle vadidegennel összebarátkozzunk!
- Áh, értem – húzta fel az orrát cinikusan a lány. – Mindent értek. Az, hogy Mirabelle egy teljes napot töltött el Freddie Bulsarával, teljesen sutba vetve mindent, amit egészen idáig kiterveltünk, elfelejtve minden mást, amit csinálnia kellett volna, az teljesen oké. De az, hogy én próbálok jó viszonyt ápolni a szobatársammal, az már emberiség elleni bűncselekmény és máglyára kéne vetni miatta! Én kérek elnézést, hogy kíváncsivá tett az a nyomorult múzeum, amit te már szerencsésen végignézhettél, nem is akármilyen társaságban!
- Hidd el, nem önként és dalolva néztem végig! – felelt Alicia. – Hatalmas szerencsém volt, hogy Rogernek is ott kellett lennie, ennyi az egész! De az, amit te akarsz csinálni, borít mindent!
- Mirabelle nem borított mindent?!- csattant fel Lilybell, mire az ajtóban álldogáló lány úgy döntött, eleget hallott és élesen megköszörülte a torkát.
- Sziasztok, lányok. Jó téma rajtam köszörülni a nyelveteket? – Lilybell és Alicia egyszerre fordultak felé. – El sem hiszitek, mennyire hiányzott egy ilyen jó kis családias veszekedés –ironizált.
- Szia, Mirabelle – sóhajtott fáradt-megkönnyebbülten Alicia. Úgy tűnt, a felmentősereget látja a megérkező lányban. – Milyen napod volt?
- Oh, fantasztikus – fonta karba a kezeit Mirabelle. – Szívesen elmesélném, de már egy ideje állok itt és hallgatom ezt a csodás veszekedést. Beavattok, vagy találjam ki én, most éppen mi a probléma?
- Nem lényeges – legyintett gyorsan Alicia. – Inkább mesélj, sikerült találkoznod Deaky-vel?
- Oh, igen, ez már tényleg sokkal érdekesebb téma – forgatta a szemét Mirabelle. – Hát, ha úgy döntötök, befejezitek egymás gyilkolását és esetleg kíváncsiak lennétek a napomra, akkor a nappaliban megtaláltok – azzal sarkon fordult és otthagyta a két döbbent lányt a konyhában. Nem élvezhette azonban sokáig az egyedüllétet, ugyanis Alicia és Lilybell követték a szobába és az ágyra ülve pislogtak fel rá szó nélkül, várva a mesét. – Jé, képesek vagytok egymás mellé ülni anélkül, hogy veszekednétek? Csoda történt!
- Ne ironizálj – morogta az orra alatt Lilybell. – Inkább mesélj, milyen volt a napod?
- Nagyon jó – engedett el egy mosolyt Mirabelle és letelepedett az egyik fotelbe. Ahogy mesélni kezdett, Alicia közelebb húzódott Lilybell-hez és bocsánatkérően a lány vállára hajtotta a fejét. Lilybell durcásan hümmögött egyet, de nem húzódott el. Abban a pillanatban fontosabbnak tartotta Deaky-t, mint a veszekedést Audrey miatt. – John egy angyal. Az elején nagyon átkoztam a hülye tervedet, Lilybell. Dühös voltam rád, mert nagyon nehéz volt szót értenem vele. De aztán óra végén megkért, hogy segítsek neki és elmentünk együtt a könyvtárba – azzal elmesélte, milyen volt a tanulás a fiúval. Alicia szemei, mint a kétezres évek modern rajzfilmjeiben, szinte szív alakúvá váltak, ahogy fejét még mindig Lilybell vállára hajtva hallgatta a történetet. Nem volt tele vakmerő fordulatokkal, sem határtalan izgalmakkal, de akkor is... a főszereplője nem volt más, mint John Deacon. A fiú szerénységéről, óvatosságáról, félénk kedvességéről szóló sorozatot végül Mirabelle a következő szavakkal zárta: -Alig várom, hogy bemutassalak neki, Alicia! Imádni fogjátok egymást, ebben biztos vagyok!
Ezek után még éjszakába nyúlóan beszélgettek és tervezgettek. Hajnali négy is elmúlt már, mire a lányok feleszméltek és elszörnyülködtek az időn. Hogy azért valamennyit mégis tudjanak aludni, úgy döntöttek, az éjszakát – legalábbis azt a hátralévő pár órát – mára lakásban töltik, majd csak reggel mennek vissza az egyetemre, onnan pedig majd az óráikra és a további, temérdek tennivalójukhoz.