Függőség 1-2✅

76. fejezet

- Nem. Persze, hogy bejöhetsz. Azt nem értem, hogy miért kell provokálnod az ellenségedet. Mi a célod ezzel? – kérdeztem.

- Csak kíváncsi vagyok a tűrőképességeinek a határaira. Egész jó emberismerőnek tartom magam, főleg nála és csak a reakciói érdekelnek. És azt kell, hogy mondjam, nem vagyok elragadtatva vele. Most is minket néz és tisztán kiolvasható a szeméből, hogy valamit forral a fejében. Talán levonja a fizetésedből az ittlétemet – mondta ezt az egészet a fülembe suttogva.

- Ne már, mégis mennyibe fáj ez nekem szerinted? – kérdeztem tettetett felháborodással ugyanis kicsit sem érdekelt, hogy levonja a fizetésemet.

- Minél tovább vagyok itt, annál többe. Vészesen torzul az arca és nem jó irányba. Lehet vissza kéne menned és ha majd megittam szólók és fizetek – mondta és egy csókot lehelt az ajkamra, majd miután megfordultam játékosan és a lehetőleg hogy ne legyen feltűnő, ráütött egyet a fenekemre, mire ugrottam egyet. Hátra fordulva összehúztam a szemöldökömet, mert nem helyeseltem ezt a tettét, de erre csak egy széles mosoly volt a válasza.

A pultba visszaérve már két rendelés várt rám, melyet Grayson már elkezdett csinálni.

- Igazán boldoggá tennél, ha nem hordanád ide a barátodat és inkább a munkára koncentrálnál – szólt Grayson mérgesen.

- Nem én hoztam is. Ő sétált be a kávézóba – szóltam vissza.

- Ja, persze – morogta az orra alatt. Nem tetszett a viselkedése és képtelen voltam megállítani magam.

- Mi lenne, ha kicsit visszavennél ebből a stílusból?

- Mi van? – kérdezte és összehúzott szemekkel rám nézett. – Tisztában vagy, hogy a főnököd vagyok? Nem beszélhetsz így velem! – csattant fel.

- És attól, hogy én az alkalmazottad vagyok, már kevesebbet is érek? Ne nevettess, csupán egy évvel vagy idősebb nálam, ne szállj el magadtól. Nem vagy több nálam! – emeltem fel a hangomat.

- Amíg én adom a munkát neked, addig igenis több vagyok mint te! Most pedig fejezd be és dolgozz. Vidd ki ezeket – utasított. Egyáltalán nem volt ínyemre ez a hangnem. Megfogtam a két poharat és elindultam a vendégekhez, akik kint ültek a teraszon így a vitánkból semmit se hallhattak, ellentétben Blackkel, aki mindennek a szemtanúja volt. Látszott rajta, hogy neki se tetszett az előbbi kis szócsatánk.

Miután visszajöttem a teraszról, még mindig tele voltam indulatokkal. Fortyogtam magamban.

- Nem vagyok kutya, hogy úgy kezelj Grayson! – szóltam vissza.

- Nem, igazad van, nem kutya vagy. Viszont nekem dolgozol, így úgy beszélek veled, ahogy akarok – ő is ingerült volt, tisztán kivehető volt a hangjában. És mint tudjátok, sose hoz jót ha két dühös ember egy fedél alatt van.

- Azt te csak hiszed öregapám. Ugyan úgy megérdemlem a tiszteletet, mint te! Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy te vagy itt az úr! – a levegő csak úgy vibrált köztünk.

Erre csak kinevetett.

Toporzékolva mentem oda Blackhez, akitől elvettem a poharat.

- Nyugi Ev – szólt de ez most kicsit sem tudott megnyugtatni.

- Faszom kivan! És itt kell rohadnom háromig! – dühöngtem. – Ha nem jössz ide és nem provokálod, ez most nem történt volna meg! – hibáztattam azonnal.

- Tudom és sajnálom. De nézzük a jó oldalát. Ahogy elnézem, biztos nem akar tőled ezek után semmit. Szóval én megyek is – mondta és készült megcsókolni, de eltoltam magamtól.