Függőség 1-2✅

60. fejezet

Biztos voltam benne, hogy ez mind a karma miatt történt. Visszavágott a sors, mert úgy bántam Blackkel.

Amint felértem a járdára tovább rohantam, lefordultam egy sarkon és célba vettem a pályát, hogy minél hamarabb bocsánatot kérjek Blacktől és, hogy minél hamarabb megbeszélhessem vele az egész Sam témát.

Rohantam, mindaddig, míg valakibe bele nem ütköztem, ennek köszönhetően pedig elestem.

- Sajnálom. – motyogtam miközben megtöröltem könnyes szemeimet és feltápászkodtam a földről.

- Jézusom Ev. – hallottam meg Black hangját. Mielőtt még reagálhattam volna valamit karjai közé szorított és nyugtatni kezdett.

- Sajnálom Black. Ne haragudj, amiért úgy viselkedtem. Ígérem, hogy megbeszéljük, csak ne haragudj rám, kérlek. – zokogtam mellkasába.

- Jól vagy? Hallottam a hangos féket és a dudát és azonnal visszaindultam. Nem esett bajod? – kérdezte, majd arcomat kezei közé fogta, hogy jobban szemügyre vehessen engem. Az én mondanivalómra nem reagált, így attól tartottam, hogy még mindig haragszik, csupán a majdnem megtörtént katasztrófa miatt aggódik ennyire értem.

- Kérlek, ne haragudj rám. Teljesen megbízom benned, ezt te is tudod, csak a rossz emlékek miatt viselkedtem úgy, ahogy. Szeretlek Black. – igazából annak ellenére, hogy hallottam Black kérdéseit, talán a sokk miatt, de nem voltam képes válaszolni rájuk. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy bocsájtson meg nekem.

- Béb, nyugodj le. Nem haragszom rád, csak rossz természetem van, és nem tudom megfelelően kezelni a helyzetet. Nem haragszom rád, sose tudnék. – mondta mire azonnal megnyugodtam, bár ennek ellenére még mindig elevenen élt bennem a részeg férfivel való találkozás és az, hogy majdnem elütettem magam.

- Gyere, menjünk a pályára. Luke és Hunter már biztos várnak. – mondta Black és a hangjában még mindig érezhető volt az aggodalom.

Szemeimet megtöröltem, majd kézen fogva elindultunk az eredeti úticélunk felé.

- Héé! Add vissza a cigimet, kislány! – kiáltott utánunk a részeg férfi, aki elől elfutottam.

Black körülnézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy biztos nekünk beszél-e, majd miután nem látott másik embert az utcán hátra fordult mikor ismét utánunk kiabált!

- Kopjon le, nem vett el semmit tőled! – mondta.

- Dehogy nem! Kikapta a kezemből a dobozt is! – háborodott fel.

- Maga őrült! Nem vett el magától semmit, ami nem a sajátja! Hagyjon minket békén, maga félrészeg barom! – mondta Black, majd ismét karon ragadott és immáron gyorsabb tempóba indultunk el.

- Mi történt?! Találkoztál vele? – kérdezte közben Black.

- Cigit kért, de én nem akartam neki adni, így meglökött... és kénytelen voltam elővenni a cigimet, mert tudtam, hogy látta, hogy az előtte rágyújtottam. Kikapta a kezemből a dobozomat, én pedig visszavettem és elrohantam. – feleltem miközben ismét remegni kezdtem.

- Francba. – morogta. – Nem kellett volna magadra hagynom téged, az én hibám. Ne haragudj Ev. – mondta és látszott rajta, hogy tényleg emészti a dolog.

- Nem Black, ezt hagyd abba. Ez kizárólag az én hibám. Eszedbe ne jusson magadat hibáztatni. – feleltem halkan.

- Jó, egyezzünk meg, hogy mindketten hibásak vagyunk – többnyire én - de akkor te is mondhatod, és nem veszekedünk most ezen. Nem ér ez annyit, hogy időt pocsékoljunk ennek a lényegtelen beszélgetésnek a megtárgyalására.