Úton a szívedhez (Befejezett)

Epilógus

Minden olyan, mintha egy mesébe csöppentem volna, csak ezúttal a saját mesémet írom. A pályázatom második helyezett lett, de egyáltalán nem bánom, mert az első helyet Judith vitte el! Tiszte szívből örülök neki és az eredményhirdetésre haza utaztunk, ahol újra találkoztunk. Kicsit feszengtünk egymás mellett, mert nem tudtuk, hogy hogy közelítsünk újra a másikhoz, aztán gratuláltunk egymásnak és beültünk egy teára a kedvenc helyünkre, mármint a régi kedvenc helyünkre, még jóval a DuplaS és a szakításunk előtt.

Judith bevallotta, hogy szörnyen féltékeny volt rám azért, mert változtatni akartam és mertem tenni érte, aztán amikor látta, hogy mi történt az ominózus bulin, akkor ahogy ő mondja, totál seggfej volt, mert egy igazi barát kiállt volna a barátnőjéért, de ő ezt nem tette meg, mert sokkal fontosabb volt számára a sértettség. Én nem akartam ennyire kielemezni a helyzetet, de ő ragaszkodott hozzá, hogy beszéljük ki, így hagytam, hogy kiadja magából.

Bocsánatot kértünk egymástól és megegyeztünk, hogy mostantól tényleg tartjuk a kapcsolatot. Most is épp ő hív.

- Hello Judth.

- Szia Pixie, itt vagyunk! – Kiált bele a készülékbe, mire elhúzom a függönyt és látom, hogy egy kis WV Bogárnak támaszkodik, a kezében egy üveg pezsgővel.

Lefutok elé, megöleljük egymást, aztán félénken lép odébb.

- Ugye nem haragszol, hogy vendéget is hoztam? – Mutat maga mögé. Az autóból kiszáll egy szemüveges, barna, rövid hajú fiú, esküszöm olyan, mint Judith csak fiú változatban.

- Josh vagyok. – Mutatkozik be. Még a nevük is hasonlít, mosolyodom el magamban.

- Pixie. – Nyújtom felé a kezemet. – Gyertek.

Elindulunk az utca végébe, ahol már látszanak a színes matricákkal kirakott ablakok, a párkányon álldogáló manó figurákkal. Összesen tizenhat van belőlük, ugyanis ennyien járnak az ovimba.

Kinyitom nekik az ajtót és már hallatszik is a gyerekek zajongása. Látom Judithon, hogy kicsit összehúzza magát.

- Nyugi, nem fognak csokit csócsálni. – Kacsintok rá, mire felemel egy szatyrot, amit észre sem vettem.

- Ami azt illeti hoztam nekik egy különleges, saját gyártmányú, banános csokit.

- Hmmm, csak nem egy csokimester áll előttünk? – Viccelődöm vele.

- Ami azt illeti, kezdem megszeretni a szakmát. – Josh elveszi a szatyrot Judithttól és odaadja anyunak.

- Mrs. Meyers! – Kiált oda neki Judith.

- Szia Judith, gyertek beljebb.

Anyu végül úgy döntött, hogy segít elindítani az ovit és most épp egy egész hónapot nálam tölt. Otthon talált maga helyett egy megbízható óvónőt. Amikor először mondta, hogy ki fogja helyettesíteni nagyon dühös lettem, aztán elszállt a mérgem, amikor elmesélte hányszor ment Stella önkéntes alapon segíteni neki. Nem hittem volna, hogy ilyen önzetlen is tud lenni, ráadásul jelenleg is óvónőképzésre jár, úgyhogy elfogadtam a helyzetet.

Cooper épp a raktárból jön ki, amikor összeütközünk.

- Hopssz, skacok, már megint itt keresitek a sárkányotokat? – Kérdezi még mindig tolatva a háta mögé beszélve.

- Csak mi vagyunk. – Kocogtatom meg a hátát, mire elengedi a kis kocsit, amit épp kifelé húz. Megfordul és lágyan megcsókol. Az ovi területén mindig nagyon visszafogottak vagyunk.

- Akkor kezdhetünk? – Kérdezi és elrendezi a hangszórókat, majd megnyom egy gombot.

Ma ovibulit tartunk, megünnepeljük, hogy már fél éve működünk. Közben szállingóznak a szülők is, akik mindenféle finomságokat hoznak magukkal. Fergeteges bulit csapunk, a kacsatánc viszi a showt.

Hétkor végre bezárunk, Judithék is elbúcsúznak, miközben anyu az utolsó kiscipőt is elrendezi a polcokon.

- Menjetek már! – Hesseget bennünket kifele.

- Oké anyu, köszi. – Intek, aztán elindulunk, mert még sok pakolnivalónk van az új albérletünkben. Az ovi utcájában vettünk ki egy két hálószobás lakást és a régit átadtuk Cooper anyukájának, aki komolyan összejött Santossal.

- Gyere már. – Sürget Cooper, annyira türelmetlen, hogy szinte húz maga után.

Kettesével vesszük a lépcsőfokokat úgy szaladunk felfelé. Az ajtót alig tudjuk bezárni, mert mi már csókolózunk. Csókolózva dobáljuk le a ruháinkat is és behuppanunk a puha paplanba. Cooper egy percre sem akar elengedni, de máris vége az idilli pillanatoknak, mert csörög a telefonja. Kibújok a karja alatt, megkeresem az előtérben a nadrágját és kihalászom belőle a telefont.

- Leo az! – Kiáltok be a szobába és izgatottan veszem fel a telefonját, majd kihangosítom.

- Na, hogy ment? – Kérdezzük egyszerre.

- Igent mondott! – Üvölti bele a készülékbe Leo.

- Igen, igent mondtam, mert hiába egy seggfej, imádom. – Kiabálja Amanda a háttérből, miközben Cooperrel csak forgatjuk a szemünket.

- Sok boldogságot gyerekek! – Mondja Cooper.

- Hé Cooper, ugye leszel a tanúm?

- Még szép, haver.

Cooper félredobja a telefont és felém fordul. Felkönyököl mellettem és végig csókolja a nyakamat.

- Valamit félbe hagytunk. – Emlékeztet és beterít a csókjaival. Mikor végre elszakadunk egymástól a karom egy dobozba ütközik az ágy szélén.

Felemeljük a fejünket és fájdalmasan sóhajtunk fel.

- A pakolást! – Nevetünk egyszerre.

Vége