21. fejezet

1K 34 1
                                    

A hét hasonlóan telik. Napközben sokáig alszom vagy lustálkodom. Egy ici-pici lakást bérlek a félretett pénzemből. Nincs messze a bártól, csupán két sarokra. Szerdára rájövünk Phillel, hogy egy irányban lakunk, így hajnalban már nem kell egyedül haza kóvályognom. Amanda kezdi feldolgozni a véletlen szakítást én meg egyre jobban keverem a koktélokat. Egyfolytában arról dumálnak nekem, hogy jó lesz ha beletanulok, mert péntekre már mindketten kellünk a pultba. Van még egy lány is, aki beugrós és eddig még csak egyszer láttam két órára. Samnek hívják.

Eljön a péntek este és kígyózó sorokban állnak az egyetemisták. Ma kisegít Sam is, mert azt mondják, hogy ezt nem lehet máshogy bírni. Ráadásul ez az utolsó egyetemi nap, ezután elkezdődnek a vizsgák, aztán a nyári szünet. Santos szerint ma literszámra fog dőlni a pia és készüljünk fel rá, hogy a padlóról fogjuk feltörölni a részeg srácokat. A gyomrom összeszorul a gondolatra, hogy olyanokat fogok kiszolgálni, akik között a helyem lenne. Nekem is itt kéne részegen fetrengenem és ünnepelni a szemeszter végét. Az öltözőben elhessegetem a gondolatot és próbálok a feladatra koncentrálni.

Kilenc óra, kezdődik a műszak. Egyelőre minden a legnagyobb rendben zajlik. Hamar felveszem a ritmust a lányokkal, a DJ pedig jó zenét nyom a táncparkett felett. Mindenki jól érzi magát, nincs miért pánikolnom. Tizenegykor tartok egy rövid szünetet és hátra megyek egy cigire és bekapok egy energia szeletet. Két éve ez a főétel számomra. Azóta ledobtam húsz kilót és megtanultam uralni a rosszulléteimet. Szerencsére anya nem vett észre semmit a dolgaimból és még örült neki, hogy kicsit lepasszoltam, ahogy ő fogalmazta.

- Leo riadó várható. – Mondja félrehúzott szájjal Mitch. Nem is vettem észre, hogy utánam jött. Felpattintja az öngyújtóját aminek a sárgás fénye megcsillan a jobb fülében lévő kövön, aztán kifújja a füstöt. Felém fordul és jobb kezével vészesen közelít az arcom felé. Megmerevedek, nem akarom, hogy megérintsen. Behunyom a szemem. Érzem, hogy egy tincset odébb túr a hajamban, aztán kinyitom a szemem és látom, hogy lehullik maga mellé a keze. – Van pasid Pixie? – Kérdezi komolyan. Nemet intek a fejemmel, aztán eldobom a cigit, rátaposok és visszamegyek a bárba.

A pultnál Sam és Amanda alig bírják az ostromot. Annyian állnak egymás hegyén hátán, hogy lassan azt sem lehet tudni, hogy honnan is érkezett a rendelés. Gyorsan visszaállok melléjük és igyekszem keverni az italokat.

- Egy vodka gin és egy malibu cola. – Mondja be egy ismerősnek tűnő hang, de nincs időm felnézni. Keverem a piákat, lecsapom a pultra. Bemondom az árát és amikor meglátom a kézfejet, amelyik a húszdollárost tartja a szívem olyan gyorsan kezd el verni, hogy azt hiszem átszakítja a mellkasomat. A fiú hüvelyk és mutatóujja közti részre egy majomfej van tetoválva. Idegesen szedem össze a visszajárót és amikor bele akarom nyomni a kezébe a pénzt már nincs ott. Megpróbálok utána nézni, keresem a tömegben a fiút, de a srácok átláthatatlan falat képeznek előttem és záporoznak a megrendelések.

Éjfélre kicsit lecsitulnak az emberek, mindenki a táncparketten. Most épp Sam ment pihenőre, így Amandával ketten állunk a pultban.

- Tu-tudom, ho-hogy csa-csak szórakozzzzolll velem Mandy. – Nyújtja el a beszédét Amanda előtt egy részeg srác és a mutatóujjával felé mutogat. Amandának könnyel telik meg a szeme és nem hajlandó kiszolgálni.

- Hagyd majd én. – Tolom félre a lányt és felnézek a srácra.

- Mit adhatok?

- Maaajjjdd Manndyyy tölttt.

- Azt hiszem jobb lenne, ha taxit hívnál. – Próbálom a helyes irányba terelni az ittas vendéget.

- Majddd pontt te fogod megmondanniii nekkkemmm, hogy mi a jóóóó! – Kiáltja el magát a barna, felzselézett hajú fiú.

- Leo kérlek. Menj haza. – Mondja oldalról Amanda.

- Ne merrréssszelj elküldddeni! – Most már a magasba emeli mind a két kezét, úgy magyaráz, aztán a levegőben elkapja az egyik feltartott kezet egy másik kéz. A majomfejes tetkó jelenik meg előttem és én azonnal ráfokuszálok.

- Jól van Leo, induljunk. – Kapja el a srácot Cooper. Megáll a levegő, az idő és a zene körülöttem. Nem tudom, hogy lélegzem-e. A jelenet ott zajlik előttem, de engem ólomból öntöttek. Figyelem, hogy mi történik. Leo majdnem kidől, mint egy zsák, amikor Cooper elkapja. Miközben megpróbálja megtartani felemeli a fejét és a tekintetünk találkozik. Összehúzza a szemöldökét és egy másodpercre ő is megáll. Aztán Leo egy csattanással elvágódik mellette a földön. Gyorsan odafordul, leguggol mellé, aztán megpróbálja felhúzni. A tömegből egyszer csak ott terem egy szőke, göndör hajú, mesébe illően szép lány.

Együtt cipelik ki a seggrészeg haverjukat. Phil nyit nekik ajtót és eltűnnek a szemem elől. Amanda szipogva lóbálja a szemem előtt a kezét. Visszatérek lélekben a bárba, de a lábam olyan, mintha odabilincselték volna a pulthoz. Nem tudok megmozdulni.

- Nem tudom miért érzem úgy, hogy téged jobban megviselt Leo műsora mint engem!? – Kérdezi Amanda zárás után, de nem válaszolok, csak megvonom a vállamat, mintha azt sem tudnám miről beszél, aztán hátra fordulok a tiszta poharakat kezdem rendezgetni.

Az őrök Santosszal egymásra pakolják az asztalokat meg a székeket, Sam törölgeti a pultot. Maradt még egy-két alvó fiú meg lány az eldugott sarkokban. Értük már úton vannak a taxik. Mikor végzünk elköszönünk Phillel és elinduluk.

- Jó kis műsort kavart a kis Leo. – Röhög fel mellettem. – Csak tudnám mikor fejezik végre be Amandával. – Mondja elgondolkodóan.

- Ahham.

- Szerintem Mitch örülne neki, ha végre eltakarodna a kis szarházi Amanda mellől.

- Hogy mi? – Nézek fel rá.

- Tudod Mitch...

- Ühüm. – Bólogatok, de fogalmam sem volt róla, hogy Mitchnek tetszik Amanda. Aztán eszembe jut, hogy milyen bizalmasan közelített hozzám a hátsó kijáratnál. Megrázom magam, biztos félreértettem. Nem ez az első, tűnődők magamban, aztán magam előtt látom Cooper tetkóját a kézfején. Vajon miért varratta? 

Úton a szívedhez (Befejezett)Where stories live. Discover now