Úton a szívedhez (Befejezett)

33. fejezet

Nem kell kétszer mondani, úgy tapadok a szájára, hogy közben lefejelem és hanyatt vágódunk, de egy cseppet sem zavarja egyikünket sem. A földön fekszünk és csókoljuk egymást. Nem szakadunk el egy percre sem egymástól, Cooper úgy fordít át, hogy szinte levegőt sem vesz. Fölém magasodik, a hajam szétterül a szőnyegen. Végig csókolja a nyakam és a kulcscsontomat, aztán kicsit lejjebb húzza a felsőmet, annyira, hogy kilógjon a mellkasom, de a melltartóm még a póló alatt marad. Belecsókol a két mellem közti ösvénybe.

- Alig várom már, hogy feltedd azt a kérdést. – Kuncog, aztán elereszt. Feltápászkodik és engem is felsegít. Megigazgatjuk a ruháinkat, aztán lesurranunk. Nem tudom mi ütött belénk ott fent, de határozottan élveztük mind a ketten. Mikor leérünk Clara egy tálca szendviccsel közelít.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy már indultok is?

- Bocs anyu, majd legközelebb eljövünk.

- Az jó lenne Cooper. – Öleli meg a fiát Clara, aztán oldalról rám kacsint. Idétlenül vigyorgok vissza rá.

- Szia Nagyi! – Kiált be a szobába, aztán kiviharzunk.

Nevetve ülünk be a Hondába, olyanok vagyunk, mintha valaki rajta kapott volna bennünket. Cooper gyorsan kitolat, aztán egészen a part menti útig hajtunk. Nézzük az óceánt és a hajókat és lassan haladunk előre, Palm Springsbe.

- Kösz, hogy eljöttél velem.

- Kösz, hogy megmutattad a szőnyeged. – Nevetek rá és belebokszolok a karjába.

- Bocs, hogy letepertelek. – Mondja, amikor megállunk egy pirosnál.

- Igazából én fejeltelek le. – Még mindig nevetek, nem tudom visszatartani a jó kedvemet.

- Nem pont így terveztem.

- Ezt hogy érted?

- Hát, csak el akartalak vinni anyához, aztán mire odaértünk egyszerűen csak kettesben akartam lenni veled. – Szinte teljes testével felém fordul, miközben a kormányra könyököl.

- Igen?

- Igen, én ... már régóta .... – Hangos dudaszó jelzi, hogy már megint nem indultunk el időben. Cooper lehajtja a fejét, de a szokásos bemutatás helyett csak elfordul és elindul.

- Szóval melyik kérdést szeretnéd, ha feltenném? – Jut eszembe a titokzatos mondata.

- Tudok várni.

- Oké, akkor kérdezz most te valamit.

- Oké ... Miért jöttél Kaliforniába? – A várva várt kérdés, fintorgok magamban.

- Én ... én ... azt hiszem inkább csinálok valami szokatlant.

- Ezt akarod? – Úgy néz rám oldalról, mint aki csalódott.

- Én...

- Miért félsz elmondani?

- Mert ha megtudod, akkor ....

- Akkor megtudom, hogy igazából mit gondolsz?

- Valahogy úgy.

- És miért félsz annyira, hogy megtudom, hogy mit is gondolsz valójában?

- Mert akkor mezítelen leszek előtted. – A hangom szinte csak suttogás. Lehajtom a fejem.

- Szóval?

- Mit szólnál, ha felhúznám a pólómat a pirosban? – Mosolygok rá bizonytalanul, de ő csak csóválja a fejét.

- Nem kell ilyet tenned. Azt akartam, hogy végre bízz bennem. - Nem szólok. – A tetoválásom. Azt szerettem volna, hogy kérdezz rá.

- A majom. – Mondom halkan.

- Miattad van.

- Hogy? – Kapom fel a fejem.

- Aznap, amikor szétszakadt a kocsimban a láncod. – Mutat a mellkasomra. Nekem meg eszembe jut, hogy nemcsak a gyöngyök, hanem a tamponom is elgurult. Vörös a fejem, érzem, hogy ég a fülem. – Belekiáltottad Trevor nevét a telefonba és én féltékeny lettem. Beletapostam a fékbe dühömben, de nem akartam neked fájdalmat okozni. – Egy pillanatra elengedi a kormányt és feltartja a kezeit. - Aznap este elmentem hozzád. Fent voltam a szobádban, oda akartam adni a dolgaidat és beszélni veled, de te aludtál. Nem volt bátorságom felébreszteni. Melléd ültem és a lámpád fényében észrevettem rajtad a majom lenyomatát. Végül ott hagytalak, odaadtam a cuccodat a mamádnak és leléptem.

- Ez még nem ok arra, hogy majmot varrass magadra. – Mondom kicsit mérgesen, mert hazudott. Azt mondta nem járt a szobámban.

- Tudom... Nem teljesen ez az oka.

- Akkor? – Csattanok fel.

- Ha hajlandó vagy felülni velem a felvonóra, akkor elmondom.

- Rendben van, de a felvonóig nincs több kérdés. – Nyújtom a kezemet feléje.

- Nincs több kérdés. – Rázza meg és végre visszatér közénk a nyugodt légkör.