Úton a szívedhez (Befejezett)

11. fejezet

- Érdekes. - Szólal meg Cooper, amikor elindulunk. – Nem téged vártalak.

- Nem?

- Bradley ezek szerint nincs otthon. – Mondja lemondóan.

- Nem tudom. – Vallom be neki, mert nem érdekel, hogy hol van a seggfej bátyám.

- Nyílván nem jött el. – Mondja magának és dobolni kezd az ujjával a kormányon. Zöldet kapunk és belelép a gázba. – Hova vigyelek?

Némán ülök mellette, félek kimondani. A kezeimet magam alá gyűröm, mert olyan ideges vagyok, hogy félek attól, hogy nekiállok csócsálni a körmeimet és az undorító lenne. Cooper összehúzott szemöldökkel néz maga elé én pedig szótlanul ülök. Pirosat kapunk. Felém fordul és kérdőn néz rám. Kényszeredetten mosolygok rá.

- Szóval?

- Szóval. – Ismétlem meg őt.

- Nyögd már ki Pixie, nekem Kaliforniába kell mennem. – Türelmetlenkedik.

- Pont oda. – Vágom rá gondolkodás nélkül.

- Kaliforniába? – Dudálni kezdenek mögöttünk. Cooper bemutat köztünk, hogy jól lássa a mögöttünk álló, aztán rálép a gázra. – Mit akarsz Kaliforniában? A mamád tudja, hogy eljöttél?

- Semmit és igen.

- És elengedett velem? – Kérdezi meglepetten.

- Nem, vagyis, igen elengedett csak éppen...

- Nem tudja, hogy velem vagy?

- Valahogy úgy.

- Jól van Pixie, haza viszlek. – Befékez és hirtelen megfordul, mire kikapom a kezem a combom alól és jobb kezemmel a középkonzolra tenyerelek, a bal kezem pedig a combjába fúródik. Ebben a pillanatban teljesen lefékez és félreáll az út szélére. Szerencsére nincs forgalom a környéken, így senkit sem veszélyeztet a manőverrel. Megállunk és ahelyett, hogy nekiállna magyarázni a hülyeségemről erősen néz egy pontot az ölében. Mikor követem a pillantását, zavartan elkapom a kezemet a combjáról és visszaülök egyenesbe.

- Bocs. – Motyogom magam elé és megdörzsölöm a homlokom. Lehajtott fejjel várom, hogy elkezdjen papolni a felelőtlen döntésekről, amikor élesen beszívja a levegőt.

- Szép kis utazás lesz. – Várok egy pillanatot, hogy szórakozik-e velem, aztán mikor újból elindul elmosolyodom és hátradőlök.

*

Alig egy órája vagyunk úton és még nem beszéltünk egymáshoz szinte egy szót sem. Cooper miközben vezet úgy tűnik, mintha nagyon koncentrálna. Én a tájat figyelem és erősen töröm a fejem, hogy hogyan tovább. A tegnap esti jelenet többször lejátszódik előttem és folyton elfog a méreg. Annyira haragszom magamra, hogy ennyire buta és naív voltam. Csalódtam Stellában és Susanban, de legfőképpen Stellában. Ha pedig igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor saját magamban csalódtam a legjobban. Összevesztem Judithtal csak azért, hogy olyan legyek, mint a DuplaS, pedig semmi menő dolog nincs abban, amit ők csinálnak, főleg ha az király dolognak számít, hogy szagolgatjuk egymást, akkor kösz szépen, inkább nem kérek belőle.

Cooper lekanyarodik egy hipermarket elé. Kiszállunk, fog egy bevásárlókocsit és elindul a boltba. Bekanyarodik a túra osztályra.

- Válassz egyet! – Mutat a hálózsákokra én pedig bambán nézek rá. – Na, gyerünk Pixie. – Csapja össze a kezeit maga előtt és megdörzsöli.

- Minek nekem hálózsák?

- Mert a kocsin fogunk aludni. – Jelenti ki és nem néz a szemembe.

- Ugye csak ugratsz?

- Ha beszéltél volna Bradley-vel, akkor tudnád, hogy nem egy sima kocsikázásra indultunk volna.

- O-oké. – Válaszolok bizonytalanul, mert ezt tényleg nem gondoltam át. Nézem a hálózsákokat és megfogom a legolcsóbbat, mert nem akarok sokat költeni. Ha tényleg hosszabb lesz az út, mint gondoltam, akkor be kell osztanom a pénzemet. Cooper megnézi a hálózsákot, aztán visszahajítja a polcra. Kivesz egy drágábbat.

- Ez jobb lesz. – Hajítja be elégedetten a kocsiba.

- De nekem nincs erre pénzem. – Bukik ki belőlem, mire belekotor a zsebes nadrágjába és kihalászik egy guriga pénzt.

- Tessék. Ezt a mamád adta nekem a garázsért, de nekem nem kell. Vedd úgy, hogy anyukád kifizette előre az utadat.

- Ez komoly? De ezért te megdolgoztál. - Megfogom a pénzt és számolni kezdem.

- Megmondtam Mrs. Meyersnek is, hogy nincs rá szükségem.

- Cooper, eszméletlen amit azzal a garázzsal műveltél. A kis tökik odalesznek. – Cooper úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. Lehet, hogy túl lelkes voltam? Mindegy, kiszedek a kötegből annyit, amennyi a hálózsákra kell, a többit visszanyomom a kezébe. Az érintésemre elrántja a kezét. Értetlenül meredek rá, aztán amikor rájön, hogy csak a pénzt csúsztattam a markába elmosolyodik és eltolja a kocsit.