Úton a szívedhez (Befejezett)

6. fejezet

A reggel ennél katasztrofálisabb már nem is lehetne, de ezt csak képzeltem. Az első dolgom a tanáriba vezetett, ahol leadtam az esszémet, aztán megkerestem Judithot, aki most épp a könyveit pakolja az első órához.

- Hello neked is. – Csapja be az ajtaját, aztán szembefordul velem. Én jó egy fejjel magasabb vagyok nála, így nem meglepő, hogy egyből a mellkasomra téved a tekintete. Várom a kioktatást az öltözékemről, mire nevetésben tör ki.

- Mi az?

- Egy röhögő majomfej van a mellkasodon.

- Micsoda? – Idegesen emelem ki a zsebemből az elszakadt láncot, amin a gyöngyök között olyan formák vannak, mint dobókocka, szivecske, pillangó és hát persze, pont középen egy faragott majomfej. Eddig imádtam ezt a láncot, most viszont mérgesen visszasüllyesztem a zsebembe.

A DuplaS ma SzimplaS-re csökkent, ugyanis Susan bekapott valami vírust és otthon fekszik betegen. Stella viszont látszólag nagyon unatkozik, így az órákon a pink kis füzetét folyton előre küldi nekem, amibe mindenféle hülyeséget írogat Trevorrol. Trevor, igaz is. Honnan tudta meg a számomat? Nem tart sokáig kiderítenem, hogy Stella volt az. Miközben levelezünk az órák alatt Judith egyre többször pillog felém.

Ebédszünetben kimentem magam, mivel nem akarok a kantinban enni, inkább az egyik folyósó eldugott fordulójában eszem meg szigorúan csak az egyik energia szeletet. Nem ehetek többet, figyelmeztetem magamat és a sértő mondatot mantrázom magamban. „Nem tartunk ruhákat a te méretedben." A terápia sikeres, a harmadik falat után már szabályosan hányingerem van az ételtől, így az a kukában landol.

Utolsó óra tesi, átöltözöm a többiekkel. Judith mellettem egyfolytában a nyári meló miatt szitkozódik, mert nem akar a Csokicsodában gürizni. Eddig bármikor elvállaltam volna helyette a melót, de ezúttal határozottan elutasítom, amikor könyörög, hogy vállaljak be helyette két hetet. Mivel nem akarom bevallani neki, hogy a csokicsábítás miatt van az egész, alkut kötök vele, cserében két hét ovis kisegítő melóval. Judith egyből passzolja az alkut, így fellélegzem.

A tesi tanárnő már múlt héten lezárta a jegyeinket, így kosármeccsre állít be bennünket, amíg ő az aktuális pasiját fűzi a terem hátsó felében a padokra támaszkodva. A hülye is tudja, hogy azért tekergeti a haját és rágcsálja a ceruzáját a napló fölé görnyedve, mert a másik kezében a telefonját tartja és éppen lázasan flörtöl egy egyetemista sráccal. Hirtelen Bradley és a Tanárnő képe úszik be előttem és elfog a hányinger. Aztán valahonnan oldalról érkezik egy passz, amit éppen hogy elkapok, mielőtt a labda állon verne. Imádok kosarazni, úgyhogy nem hagyhatom, hogy észrevegyék rajtam a bénázást. Gyorsan nekiindulok egy erős ziccerre. Épp rugaszkodom a magasba a labdával, amikor a tekintetem a terem plafonján lévő lámpákra téved. Az agyam hirtelen zsibbadni kezd, aztán törtmásodpercek alatt minden elhomályosul előttem a fény.

A következő amire emlékszem, az az, hogy Judith áll fölöttem, miközben Stella a magasba tartja a lábamat és aggódóan kiabál, hogy valaki szedje már le a telefonról Miss Monrot. Ezután a két lány vitatkozni kezd, hogy ki fog lekísérni az orvosi szobába. Miss Monro végül kettejükkel egyszerre elenged, hogy vizsgáljon meg a doki.

- Rendben van Miss Meyers, feküdjön föl. – Mondja hűvösen az iskolaorvos. Megnyomkodja a hasamat. – A menstruációja rendben van?

- I-igen. – Dadogom neki. – Aztán kérdőn néz rám.

- Terhes Miss Meyers?

- De-dehogy vagyok terhes. – Pattanok fel ingerülten.

- Nyugalom, ezek csak rutinkérdések.

- Evett ma már valamit? – Gondolkodóba esek, aztán eszembe jut a kukában lévő energia szelet.

- Három falat energia szeletet. – Vallom be neki.

- Álljon fel a mérlegre. – Nézi a számlapot, aztán beszívja a levegőt én pedig mindjárt elsüllyedek. – Nos, Miss Meyers. Megértem, hogy drasztikus fogyókúrába kezdett, de amint látja nem jó úton halad. Miközben beszél leül az asztalához, kihúzza a fiókot és előkap egy paksamétát. - Fogja ezeket. - Lenézek a kezében tartott színes, fényes papírokra. „Tápanyag táblázatok és tanácsok." - Olvassa át és fogadja meg a tanácsomat. Mozogjon többet, egyen kevesebbet. Az útmutatót megtalálja a prospektusban.

Mikor kilépek az ajtón, az orvosi szoba előtti váró egyik felében Judith támaszkodik az ablakpárkánynak, a másikban Stella ül királynői pózban. Egyszerre ugranak fel, miközben a színes nyomtatványokat a hátam mögé dugom.

- Mit mondott? – Kérdezi Judith.

- Semmi különöset. Előfordul az ilyen az én koromban. – Legyintek egyet előttük, aztán visszamegyünk az öltözőbe. Átöltözünk, mert időközben vége lett az órának és szerencsére az egész napnak.

- Jössz ma a Plázába? – Kérdezi Stella az immár üres öltözőben, mire Judith felkapja a fejét.

- Azt hiszem ma kihagyom. – Felelem lehajtott fejjel, mire Stella együtt érzően megsimítja a vállamat, aztán magunkra hagy.

- A Plázába? – Húzza fel a szemöldökét Judith, de én megint lehorgasztom a fejemet.

- Oké Pixie, azt hiszem én most lépek. – Mondja dühösen és hagyom elmenni.

Hazaérve a fekete Honda ott áll előttünk. Nagyot sóhajtok, remélem nem találkozom össze Cooperrel. A reggeli incidens és a délutáni bőven elég volt mára. Nagy ívben elkerülöm a garázst, beköszönök anyunak, aki még mindig két-három gyereket szórakoztat a sarokban, aztán felmegyek. Hála az égnek üres az emelet. Zenét kapcsolok és kimerülten lerogyok az ágyra.

Már megint arra eszmélek, hogy besötétedett. Elaludtam, úgy ahogy voltam. A szoknyám felcsúszott, a kivágott felsőm össze-vissza tekeredett rajtam. Gondolom még mindig ott díszeleg a majom a mellkasomon. Maga a tökély, morgok magamban és kezemmel az éjjeliszekrényen lévő lámpát keresem. Felkapcsolom a villanyt és megpillantok három gyöngyöt és egy ismerős nejloncsomagolású fehér kis rudat. Arcomat a kezembe temetem. Cooper itt járt, mert megtalálta a tamponomat.