Úton a szívedhez (Befejezett)

29. fejezet

Cooper

Olyan csodálatos érzés volt végre megcsókolni Pixie-t, hogy a fellegekben jártam. Olyan törékeny lett, olyan vékony, hogy nem csodálom, hogy teljesen kifáradt. Gyakorlatilag úgy mászott be az ágyba, miután ledobálta a ruháit. Azt hitte nem látom, ahogy a sötétben levetkőzött és hanyatt dobta magát az ágyon, de a Hold fénye bevilágított az ablakon.

Gondterhelten merültem álomba a nappali padlóján. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam, megijesztett, ahogy a fürdőben rátaláltam és beismerte, hogy ez rendszeres volt régebben. Elfogott a bűntudat, hogy nem voltam mellette, hogy nem segítettem neki. Eszembe jutott az a barom Trevor, ahogy az idióta kis barátnőivel kifigurázták őt. Lehet, hogy minden itt kezdődött, de nem voltam biztos benne. Rá kellett jönnöm, hogy Pixie közelébe kerülni nem lesz könnyű feladat, de elszántam magamat. Többet nem fogom hagyni, hogy lelépjen vagy eltoljon magától.

Reggel - ami nála minimum a delet jelentette – egész jókedvűen ébredt. Omlettet sütöttem, amikor kislattyogott a parányi konyhába. Imádtam a vicces hálóruháit. Mindig volt rajtuk valami figura egy nevetséges szöveggel. Olyan volt, mint ő maga. Hanyagul laza, persze csak olyankor, amikor nem feszengett valami miatt.

Az utolsó paradicsom szeletet rakom a tányérra, majd felnézek. Észreveszi, hogy nézem, mire húzkodni kezdi a pizsamáját. Már megint szégyenlősködik előttem, pedig ha tudná, hogy a szememben ő egyszerűen tökéletes.

- Engem nem zavar, hogy pizsiben vagy. – Mondom neki lazán, hogy ne feszengjen. Leejti a vállait, látom, hogy megnyugszik.

- O-oké. - Kihúzom neki a magasított bárszéket. Felül rá és elkezdi turkálni az ételt.

- Omlett. – Mondom a nyilvánvalót, mire elmosolyodik.

- Tudom.

- Nem szereted?

- Imádom. – Bólintok, aztán elveszem a pultról a pótkulcsot és készülődni kezdek, hogy teret engedjek neki. Chuck már többször is hívott, úgyhogy ideje bemennem az irodába.

- Meló után érted megyek. – Épp indulnék, amikor visszafordulok és felhozom azt, amit már olyan régóta szeretnék. – Felhívhatnál, amikor végzel.

- Ühhüm. – Dörmögi két falat között, aztán oda áll mellém a fogashoz és kihalássza a táskája aljáról a telefonját. Elvigyorodom, mert ebből a szempontból egy szemernyit sem változott. A kezembe nyomja a telefont, bepötyögöm a számomat, megcsörgetem magam és elmentem az övét. – Mentsd magad Majom névre. – Szólal meg és elmosolyodik. A kezemre nézek aztán őrá. Még mindig nem jött rá, hogy miért varrattam? Az igazat megvallva jól kicsesztem magammal, hogy pont oda rakattam, mert ahányszor végig simítottam Heatherön annyiszor csak őrá tudtam gondolni. Talán pont emiatt nem akartam soha kimondani, hogy szeretem. Magamban tűnődve billentyűzöm a Majom nevet, aztán visszaadom neki a készüléket és az ajtóból intek feléje.

A ház előtt beülök a Hondába és elindulok az irodába. Már csak egy félév van vissza az egyetemből, mivel halasztottam. A válás idején annyi minden volt a fejemben, hogy nem tudtam a tanulásra koncentrálni, pedig nagyon szerettem programozni. Az egyik gyakorlaton kerültem Chuckékhoz, ahol annyira meg voltak elégedve a munkámmal, hogy Chuck távmelót ajánlott, így lazán ki tudom fizetni az albérletet és még félre is tudok tenni, ha pedig vége a sulinak, akkor teljes állásban mehetek hozzájuk.

Leparkolok a reklámügynökség előtt, aztán bemegyek az épületbe. Linda a szokásos módon a recepción ül és amikor meglát felpattan. Annyira visszataszító, ahogy kimutatja, hogy bejövök neki, hogy ettől ránézni sem bírok. Nem tudom miért vonzom a szőke nőket, de valamiért mindig ilyen lányok ágyában kötök ki.

- Hello Cooper, Chuck már nagyon vár. – Tekergetni kezdi a haját és közben rágózik. Idáig érzem a parfümje illatát, ami már teljesen betölti a teret. Elfintorodom, mert Pixie természetes illata sokkal finomabb.

- Szia Linda, köszi. – Kapom el az ajtót, amit nyitva tart, hogy be tudjak menni a főnökéhez. Mikor mellé érek nem lép félre, a mellét gyakorlatilag belenyomja a karomba.

- Bocs Szivi. – Szívja be a száját, mire ingerülten nézek rá. Finoman arrébb tolom és belépek az ajtón. Ahogy elérek a székhez, ami az íróasztal előtt áll leroskadok rá.

- Szevasz Haver! – Csap a kezembe Chuck. – Úgy nézel ki, mint aki most menekült egy némber karmai közül.

- És nem is mondasz hülyeséget. – Kacsintok feléje.

- Mikor fogsz már megkönyörülni rajta? – Int fejével az ajtó felé.

- Azt hiszem soha. – Vigyorgok Chuckra.

- Ezeket nézd át. – Nyújt felém egy köteg papírt nevetve. – Szeretném ha ma odaraknád magad és ezt leprogramoznád.

- Ezt mind?

- Maximum két napod van.

- Oké, akkor megyek is. – A hónom alá fogom a köteget és kirobogok. Szerencsére Linda háttal áll nekem, így gyorsan kiszaladok az épületből.