Úton a szívedhez (Befejezett)

2. fejezet

Út közben Judith észrevesz és vadul integet a lépcsősor melletti egyik kőpadról.

- Pixie, hahó. – Kapálózni kezd az arcom előtt és fel-le ugrál. Nem tudom, hogy tud ennyire lelkesedni már hétfő reggel. – Megcsináltad az irodalom esszét? – Kérdezi és egy kinyomtatott papírköteget vesz elő a zsákjából.

- Esszét? – Annyira lefoglalt az új, menő énem kitalálása, hogy az esszéről meg is feledkeztem és ez úgy tűnik lerí rólam.

- Ajjaj, bajban vagy!– Kapja két kezét a szájához Judith, úgy szörnyülködik, aztán szemüvegével belemászik az arcomba. – Pixie, mi ez a ... ? – Feltolja a szemüvegét a homlokára, majd visszacsúsztatja a szemére. – Úgy nézel ki, mint Ping-pong.

- Mint Ping-pong? – Hüledezek. – Ping-pong fehér, kerek és szőrős.

- Pontosan. Úgy nézel ki, mint ő. – Mutat rám és még bólogat is hozzá.

- Nyaúúú. Az új arcomra gondolsz? – Kapok felé viccesen, mintha tényleg macska lennék.

- A szemedre. Olyan a szemed, mint a cicámé.

- Ezek szerint jól sikerült a macskaszem. – Pacsira emelem a kezem, de Judith nem csap bele, csak értetlenül néz.

- Minek sminkelted ki magad Pixie? És miért van rajtad ennyire kivágott blúz? Így olyan vagy, mint a DuplaS. – Fintorodik el, ezzel egyértelműen kimutatva az utálatát.

- Akkor jár a tíz pont. – Mondom elégedetten.

- Te úgy akarsz kinézni, mint Susan és Stella?

- Nagyjából. – Judith újból elhúzza a száját és tetőtől talpig végigmér. – Mi az? – Kérdezem sürgetően.

- Semmi. – Megremeg a szája széle, majd hátat fordít. – Még be kell szaladnom a mosdóba, a teremben találkozunk.

- Oké. – Intek a hátának, aztán én is az épület felé veszem az irányt.

Az első óra irodalom. A fenébe, morgolódom magamban. Esélyem sincs megírni az esszét, úgyhogy a sorsomra várva elfoglalom a helyemet az első sorban. Míg várakozom egyre többen jelennek meg a teremben, köztük a DuplaS is belibben, mindketten telefonálnak éppen.

- Oké, Samy baby... Én is... Nem, én jobban. – Stella csókot dob a levegőbe rózsaszín szájával, majd a rúzsával egyszínűre manikűrözött körmeivel kinyomja a hívást. Elindulnak a hátsó padok felé, majd apránként kipakolják a színes tollaikat és a hozzájuk passzoló füzeteket is. Közben felhallatszik a figyelmeztető csengő. Előre fordulok és akkor veszem csak észre, hogy Judith még nincs sehol. Eltelik még két perc, de a helye még mindig üres. Épp készülök felállni, hogy a mosdóban megkeressem, amikor beviharzik az ajtón és gyorsan ledobja magát mellém.

- Hol a fenében voltál?

- Csak felfrissítettem magamat. Olyan meleg van júniusban. Hé, mindjárt nyári szünet. – Mondja izgatottan és nekiáll kipakolni a táskájából a felszerelését.

- Csak nem a Csokicsodára gondolsz épp?

- Ó, ja, a Csokicsoda. – Mondja kedvetlenül.

- Mi a baj a Csokicsodával? Az egész nyarat csokiszökőkutak és levendulás, meg marcipános csokipralinék között töltheted. Nyammi. – Játékosan megdörzsölöm a pocakomat és rákacsintok.

- A nénikém boltja nyáron olyan, mint egy ovis showműsor. Ellepik a klimatizált boltot a gyerekek és egymás kezéből tépik ki a csokikat, amik így összeaszalódnak, megolvadnak és ehetetlenné válnak. Aztán a szüleik visszadobják a szétmarcangolt csokikat a tárolóba és kivesznek helyette másikat. Pfúj.

- Ugye nem nekem akarsz panaszkodni az ovisok rossz szokásairól?

- Igaz, ott a pont. – Aztán felemeli a kezét egy pacsira, de mikor belecsaphatnék belép az ajtón Mrs. Donalds.

- Szép jó reggelt a hölgyeknek és az uraknak! Két hét van vissza az idei tanévből. – Kezével dobpörgést imitál a tanári padon és vadul mosolyog hozzá. Többen a teremben éljeneznek. – Úgyhogy ideje beadni az év végi, mindent eldöntő esszéket.

Körülöttem kedvtelen moraj közepette dossziék zsinórjai pattannak, hangos kotorászás és zörgés tölti be a termet. Én elvörösödve ülök mereven a székemben. Már rég elkezdtem az esszémet, de valahogy képtelen voltam befejezni. Minden gondolatom az új, menő életem körül forog és teljesen megfeledkeztem a határidőről. A tanár közben körbejár és begyűjti az irományokat. A cipője kopogásából tudom, hogy közelít a padunkhoz és a szívem egyre hevesebben dobog. Talán ha nem veszi észre, hogy csak egyet adunk be, akkor később valahogy becsempészhetném az enyémet a többi közé. Valahogy betörök a tanári szobába és mint a filmekben a sötétben elemlámpával kihúzom a fiókját és bedugom a sajátomat és akkor....

- Miss Meyers, kérem szépen. – Mrs. Dondalds kérdőn néz rám, barna göndörített haja fenyegetően tornyosul a fején. Érzem, hogy egyre nagyobb bajban vagyok. – Pixie, ugye megírtad az esszét? – Hajol közelebb hozzám felhúzott szemöldökkel.

- Én... Mrs. Donalds... elkezdtem, természetesen. – Mögöttem halk kuncogás és sugdosás hallatszik. Mrs. Donalds mégjobban felhúzza a szemöldökét.

- Szóval elkezdted?

- Igen, Mrs. Donalds.

- Nos, Pixie, mivel bámulatos módon ma mindenki beadta az irományát, rajtad kívül... – Közben a tanári asztal felé lépeget. – és mivel te jó tanuló vagy, adok neked egy esélyt és egy büntetést egyben. - Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt. – Először is, szedd a cuccod és költözz hátra. Ezen az órán esélyt kapsz arra, hogy befejezd az esszédet, amit holnap reggel nyolcra kérek az asztalomra. – Összehajtom a könyvemet és a füzetemet, az ölembe fogom őket és reménykedő arccal nézünk össze Judith-tal. Felveszem a földről a hátizsákomat és felemelkedem a helyemről. – Cserébe a nyáron írnod kell egy extra fogalmazást, ami a jövő évi első jegyed lesz. – Folytatja Mrs. Donalds.

Sima ügy, gondolom magamban és elindulok hátra, ahol már csak a DuplaS mellett maradt egy hely. Lepakolok, miközben Susan rám villant egy mosolyt. Értetlenül nézek vissza rá. Elhelyezkedem és ahogy felnézek, a tanárnő feltartott ujjal mered rám.

- Az esszénk egy elképzelt nyárról kell szólnia, még véletlenül sem arról, ami veled történik. Az túl könnyű lenne. – A mondata végét már csak maga elé motyog és felcsapja az irodalomkönyvet. Felül a tanári asztalra és rólam tudomást sem véve belekezd a napi anyagba.