Úton a szívedhez (Befejezett)

22. fejezet

Cooper

- Hogy az a jó ...! – Fejemet a kormányra döntöm és szorosan becsukom a szemem. – Az istenit! – Folytatom a káromkodást, de nem segít.

- Oké, Cooper, semmi gond. Most is megoldjuk. – Bíztat oldalról Heather.

Leo hátul elterülve fekszik a Hondában. Totálisan szétcsapta magát két óra alatt. Heather azt hiszi, hogy emiatt buktam ki, mert ez már vagy a századik alkalom mióta Leo és Amanda együtt járnak. Ez a két hülye nem képes eldönteni, hogy együtt vagy külön jobb-e nekik és nekünk már baromira elegünk van a játékukból.

Nem szólok semmit, felemelem a fejemet a kormányról, sebességbe rakom az autót és elindulunk az albérletünk felé. Mióta a szüleim elváltak Kaliforniába költöztem, de az egyetem miatt inkább kibéreltem Leoval egy két szobás lakást Sacramentoban. Aztán ő összejött Amandával, én meg Heatherrel. Az elején minden jól alakult, jól összecsiszolódtunk és szerettünk együtt lakni, de Amanda éjszakai melója kikezdte a kapcsolatukat. Leo folyton féltékeny volt rá, ő meg nem értette miért csinálja. Miközben ők csatároztak mi Heatherrel egész jól összemelegedtünk. Elterveztük, hogy ahogy vége a sulinak és a vizsgáknak elmegyek vele Michiganbe és meglátogatjuk a szüleit. Eleinte féltem neki bevallani, hogy nem állok még készen rá, aztán valahogy meggyőztem magamat. Most viszont, hogy újra láttam Pixie-t, egyszerűen már nem érzem úgy, hogy helyes lenne elutaznom vele.

Nagy szarba kerültem. Idegesen rácsapok egyet a kormányra, aztán megérzem Heather kezét a combomon, de ezúttal ahelyett, hogy megnyugtatna, valahogy még jobban felingerel. Nem akarom megbántani, ezért csak finoman elhúzom a lábamat és indítok. Látom, hogy kicsit sértetten húzódik oldalra, de most valahogy nem túlzottan érdekel.

Mi a fasz volt ez odabent? Elgondolkodva vezetek. Megjelenik előttem Pixie arca, sötét barna, hosszú haja és nem tudom ki az a lány a bárban. Megváltozott. Ő nem az én Pixie-m. A picsába, hisz sosem volt az enyém. Aznap, amikor beült mellém kétségbeesve, a táskáját szorongatva végre először úgy éreztem, hogy végig tudom csinálni az egész válási hercehurcát. Biztos voltam benne, hogy mire Monterey-be érek, addigra apám össze fogja pakolni a holmiját. Valahogy így is történt. Mire leparkoltam, épp a bőröndjét gurította ki, aztán a felhajtón várakozott. Oda álltam elé és szánakozva figyeltem, ahogy felpattan a bőröndjéről és próbálja megmagyarázni nekem, hogy miért nem képes semmit sem tenni azért, hogy együtt maradhassanak, hogy ugyanolyan normális család lehessünk, mint az egész őrület előtt.

Apa meglapogatta a vállamat én pedig elléptem mellőle. Odamorogtam neki valamit, aztán bementem a házba vigasztalni anyát, ami végül napokká, aztán hetekké nyúlt, miközben az én gondjaimmal senki sem törődött. Ott volt mindjárt Pixie. Annyira szerelmes voltam belé és annyira szerettem volna elmondani neki, de akárhányszor közelebb kerültem hozzá, ő mindig elfutott előlem, mintha félne valamitől. Aztán amikor megtudtam, hogy képeket rakott fel rólam a netre, akkor borzalmasan csalódtam benne. Az egészet el tudtam volna feledni, de amit mondott azt képtelen voltam. Egy pillanatra boldognak akarta képzelni magát. Nekem úgy tűnt, hogy nem tetteti, hogy valóban élvezte az együtt töltött időt. Haragudtam magamra, mert tiszteletben tartottam Bradley szabályait és nem közelítettem a húgához, pedig nagyon is szerettem volna ha tudja, mennyire fontos a számomra. Azon az úton esélyem lett volna végre elmondani neki, de az egész tönkrement. Lelépett repülővel Santa Mariánál és ki tudja mióta tudta, hogy ezt fogja tenni? Talán végig tudta, hogy vissza fog menni és nem marad velem. Amikor kiraktam és elhajtottam, a következő kereszteződésnél visszafordultam, de már nem volt sehol. Egy darabig járkáltam a környéken, hátha meglátom, de semmi. Aztán egyenesen a reptérre mentem, de nem engedtek beljebb. Így veszítettem el őt és mentem tovább. Nem tudtam még a számát sem, Bradley pedig olyan köcsög módon viselkedett, hogy esélyem sem volt rá, hogy valaha is megadja. Pixie törölte magát a netről is és szinte felszívódott. Én pedig ott maradtam az anyámmal, aki az egész nyarát azzal töltötte, hogy apám után sírt és a válási papírokat olvasgatta meg az ügyvédjével konzultált.