Úton a szívedhez (Befejezett)

26. fejezet

Valamikor hajnalban megszólal a kapucsengő. Álmosan mászok ki az ágyból.

- Végre egy szabad este. – Dörmögöm magam elé kótyagosan.

Kihúzom a nappaliban lévő függönyt, mert onnan rá lehet látni a kapura. Egy ismerős alak áll odalent egy táskával a vállán. Felnéz rám, de nem veszi le a kapucniját. Elbotorkálok az ajtóhoz és megnyomom a kapuzárat, aztán kinyitom az ajtót. Alig fordul el a kulcs a zárban ő már ott áll előttem.

- Beengedsz?

Kitárom előtte az ajtót és hátra mutatok a kezemmel. Ledobja a táskáját a lábam mellé a földre.

- Mennyi időre? – Sóhajtok fel a méretes táskát nézegetve. Nem tudom meddig bírom ha itt lesz folyton a közelemben.

- Nem tudom, egy kis időre. – Mondja bizonytalanul.

- Heather?

- Elment. - Kérdőn nézek rá, mert nem értem, akkor mégis mit keres itt? – Elegem van Amandáékból. Ott hagytam őket, hogy fojtsák meg egymást vagy béküljenek ki végre, vagy a kettőt egyszerre. – Mosolyodik el, aztán eltolja az ablak alá a kanapémat, meg az előtte lévő kis asztalt.

Figyelem, hogy mit csinál. Elmegy a táskájáért, kizipzározza és felém dob egy ismerős csomagot. A hálózsákot tartom a kezemben. Azt hittem elégette vagy az első kukánál megszabadult tőle. Meglepődve nézek fel rá. Ő már a sajátját bontogatja és elteríti a földön. Aztán mutatja, hogy dobjam oda az enyémet. Így teszek hát és ő azt is kinyitja és az övé mellé fekteti, így gyakorlatilag az egész nappali meg lett ágyazva. Aztán előveszi az ismerős dobozt és leül törökülésben a hálózsákja tetejére. Elmegyek a konyhába és elhozom magammal az ugyanolyan dobozt. Mellé ülök. A nap már kezd felkelni, így az ablakon beszűrődő fényben már haloványan látjuk egymást. Cooper sokáig néz engem, amitől zavarba jövök. Aztán a dobozomhoz koccintja a dobozát és egyszerre nyitjuk fel a tetejüket.

Kihúzok egy falat rózsaszín vattacukrot, ő meg velem szemben kéket és kuncogva faljuk fel az édességet. Mikor végzünk elégedetten nyúlok el a rögtönzött ágyamon, miközben ő ledobja magáról a pulcsiját. Oldalra nézek és meglátom, hogy csak egy fehér trikó van rajta. Elfordulok és összegömbölyödök az oldalamon, mert annyira meg akarom érinteni, annyira meg akarom csókolni, hogy muszáj eltávolodnom tőle. Nem akarom nevetségessé tenni magamat.

- Köszönöm. – Suttogja a hátamnak.

- Mit?

- Az ajándékot. Meg, hogy itt maradhatok.

- Jó éjt Cooper.

- Jó éjt Pixie.

Így alszunk el, a hálózsák tetején. Muszáj kialudnom magamat, mert este nyolckor a bárban kell lennem. Aztán valamikor koradélelőtt valami csörög, de nem jut el a tudatomig, hogy a vezetékes telefon az. El is felejtettem már, hogy be van kötve. Különben is csak anyu tudja a számát. Mire felfogom, hogy nem a mobilom az, már hangpostára vált.

- Khmmm. – Köszörüli meg a torkát egy női hang. – Szia Pixie! Édesanyád adta meg a számodat, Mrs. Donalds vagyok. – Felülök és látom, hogy mellettem Cooper is ébredezik. – A két évvel ezelőtti esszéd miatt hívlak, tudod, amit a nyáron kellett írnod. – Kicsit olyan a hangja, mintha szórakoztatná, hogy megbüntetett. - Lesz egy ifjú íróknak szánt verseny, amire úgy érzem, hogy ennél az írásnál nincs jobb pályázat. – Kis szünetet tart, aztán újra beszélni kezd. – Pixie, én komolyan gondoltam, hogy komoly írói tehetséggel vagy megáldva. Amit abban a történetben leírtál még mindig felkavar. – Olyan, mintha elpityeredne, aztán szipog egyet. – Nem kell most válaszolnod. A nyár végén zárják le a jelentkezéseket, mert ez egy szünidei pályázat. Remélem, hogy elolvasod az emailt, amit küldtem. Megtalálod benne a szükséges információkat. – Mrs. Donalds még hosszasan búcsúzkodik, aztán lerakja, nekem meg ég a fejem. Eltakarom az arcomat, mert zavarban vagyok. Cooper is felült már mellettem, velem együtt végighallgatta az egészet.