Úton a szívedhez (Befejezett)

25. fejezet

Rémesen nézhetek ki, rövid pizsama nadrágban és kapucnis felsőben, amiben egyébként izzadok, mert dél van és marha meleg, de eszem ágában sincs levenni. A sminkem gondolom már rég elfolyt, de nem számít, muszáj volt lelépnem Cooper elől, mert a hormonok úgy elárasztottak a jelenlétében, hogy félő volt, hogy szívrohamot kapok. Gyorsan összekapkodok mindenfélét a kisboltban, amikor a kasszához érve színes dobozokat látok, amikben vattacukor van. Rádobok egy kéket és egy rózsaszínt a szalagra és kifizetem mielőtt még meggondolnám magamat.

Mikor újra belépek az ajtón Cooper a kanapén ül és tévét néz. Mikor meglát kikapcsolja és feláll.

- Mennem kéne. – Túr bele a hajába. Még mindig úgy hordja, mint régen. Alul felnyírva, felül hosszabban, amitől pár tincs mindig a szemébe hullik. A szemem újra a kézfejére tapad, a tetoválására. Követi a tekintetemet.

- Szeretem a majmokat. – Rántja meg a vállát, aztán belebújik a cipőjébe.

- Várj! – Szólok utána és előhalászom a kék vattacukrot. – Ezt neked vettem.- Érte nyúl és belenéz a dobozba. Halványan elmosolyodik. – Boldog szülinapot Cooper! – Mondom halkan, mert félek, hogy én is felidegesítem, de ahelyett, hogy földhöz vágná csak simán elmegy. A lépcső aljáról kiált vissza.

- Köszi, Pixie!

*

Mitch kettőkor jött vissza és elvitt egy étterembe. Szerencsére nem túl puccos helyre, így nem kellett feszengenem amiatt, hogy nem öltöztem ki. A ruhatáram igazán szűkös, szinte csak fekete darabok vannak benne, kivétel a hálóruháimat, mert azokból szeretem a színes, kényelmes darabokat.

Egy gyárilag szakadt fekete farmert és egy sima szintén fekete toppot húztam fel hozzá. Azóta lefürödtem és újra sminkeltem, úgyhogy a tusvonalam is tökéletes, mégis borzalmasan érzem magam. Miközben Mitch beszél próbálok valami vonzó dolgot keresni rajta, de nem megy. Ha a szemébe nézek, akkor elképzelem Cooper mély barna, majdnem fekete íriszét, amikor a rövidre nyírt afro haját látom, akkor a felnyírt sötét barnára vágyom. Mitchnek is vannak tetoválásai, de egyik sem jelent semmit, számomra legalábbis semmit. A majmot akarom, végig akarom húzni rajta az ujjamat és azt akarom hinni, hogy miattam van ott.

Mitch hangos röhögése húz vissza a valóságba és magamra erőltetek egy gyenge mosolyt, mert a vak is láthatja, hogy fogalmam sincs min nevet.

- Ne erőltesd Pixie. – Mondja sajnálkozóan. – Meg kellett volna értenem, amikor nemet mondtál.

- Sajnálom Mitch.

Egyszerre állunk fel az asztaltól, ő fizet én pedig az ajtóban várakozom. Kilépünk az utcára, átkarolja a vállamat.

- Szóval maradunk a barát zónában?

- Ühhüm - A vállára hajtom a fejemet és bólogatok.

- Mi ez az egész Heather pasijával? - Felkapom a fejem, erre Mitch felnevet. – Folyton lebuktatod magad. – Csóválja a fejét. – Már a bárban észrevettem, hogy fura voltál amikor megláttad, aztán amikor bujkáltál előle a pult mögött, az meg egyenesen szórakoztató volt.

- A vendégeket kéne figyelned. - Belebokszolok a vállába válasz képpen, de nem ereszt. - Ismerem őt. Régről. – Adom meg magam és beszélni kezdek.

- Pontosabban?

- A bátyám legjobb barátja volt.

- Volt?

- Csak volt. – Nagyot sóhajtok és leülök egy lombos fa árnyékába, Mitch mellém telepszik. Őszinte érdeklődéssel figyel én pedig bízom benne, hogy nem fog hátba támadni. – A bátyám egy igazi seggfej. Nem állt Cooper mellé, amikor ... Amikor neki szüksége lett volna rá. Aztán ő ide költözött és ... hát ... elment. – Szomorúan hajtom le a fejem.