Úton a szívedhez (Befejezett)

20. fejezet

Két évvel később

Életem legszörnyűbb nyara volt két évvel ezelőtt. Cooper szülei végül elváltak, így az anyjával együtt Monterey-be költözött. Bradley-vel teljesen megszakította a kapcsolatot és a gyökér bátyám hagyta, hogy csak úgy elköltözzön és átjelentkezzen egy másik egyetemre.

Anyunak csak annyit mondtam el az egész ügyből - mert azóta csak így hívom -, amennyit feltétlenül tudnia kellett. Judith-tal megpróbáltuk rendezni a kapcsolatunkat, de az a régi jó barátság, ami köztünk volt már nem jött vissza újra. Lényegében egyedül voltam, mint az ujjam és úgy fejeztem be a gimit, hogy mindenki összesúgott a hátam mögött és végleg elneveztek vámpírlánynak. Én meg szépen hagytam magam belerángatni ebbe a hülyeségbe és egyre jobban elhittem magamról, hogy ennyit érek. Nem is akartam változtatni rajta, nem is mertem. Soha többé nem akarok megváltozni, határoztam el. A kedvem sem volt sosem jó, így egyre többet kezdtem fekete ruhákat hordani és a hajamat is levágattam és befestettem feketére. Idehaza azért igyekeztem kulturált alakot ölteni, mert az ovisokat mégsem akartam ijesztgetni, főleg, mert az érettségi után anyu mellett maradtam és a kis totyikra vigyáztam fél állásban, míg a nap másik felét egy kocsmában töltöttem, ahol részeg seggfejeknek csapoltam a sört. Lényegében pont egy ilyen barom miatt döntöttem úgy, hogy elég az önsajnálatból.

Egyik este Hank, az egyik törzsvendégünk jött be, miután már vagy három hete nem láttuk. Esküszöm mindannyian azt hittük, hogy halálra piálta magát, aztán egyszeriben elém állt csillogó tekintettel, frissen fürödve, tiszta ruhában. Egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy biztosan Hank áll-e előttem. Aztán lazán leült velem szemben és rendelt egy pohár narancslevet. Megkérdeztem, hogy kér-e bele vodkát, mire elutasította. Aztán elmesélte, hogy szívrohamot kapott és napokon keresztül élet halál között lebegett. Az eset után rájött, hogy mennyire rossz úton halad és nem pocsékolhatja így el az életét. Aztán megkérdezte mennyi idős vagyok és hogy mit tervezek az életemmel, mire teljesen megnémultam. Szívem szerint azt mondtam volna neki, hogy maradok örökké ebben a lebujban csak, hogy ne kelljen a korombeli taplók közé mennem, de nem akartam bevallani neki az igazat és főleg nem akartam kiönteni a lelkemet. Záróra után haza jöttem, lefeküdtem az ágyamba és megrohamoztak a gondolatok.

Tizenkilenc évesen ennyire vittem, nincs előttem jövőkép csak azért, mert mélységesen csalódtam az emberekben, a barátaimban, már ha valaha is annak lehetett őket nevezni. Eldöntöttem, hogy újból regisztrálok a közösségi oldalra, ahol régen is fent voltam. A kíváncsiság hajtott. Két év után gyomorgörccsel készítettem el a profilomat, majd beléptem. Egyenként rákerestem azokra az emberekre, akiktől széles mosollyal az arcomon köszöntem el örökre azon a napon, amikor végre elballagtam a gimnáziumból. Néztem őket, ahogy a kamerába pózoltak, műmosollyal az arcukon. Egyeseken az egyetemük nevével ellátott pulcsik lógtak, másoknak épp most kérték meg a kezét, sőt olyan is akadt, aki összehozott magának egy gyereket és most otthon babázik elszántan. Kíváncsi vagyok, hogy vajon jelentkezik-e nálunk a Tündéroviba? Kétlem...

Egész este a hátsó kertben dohányoztam és dobozos sört vedeltem - igen, egy csomó rossz szokást vettem fel -, majd a laptopommal az ölemben elkezdtem egyetemeket keresgélni. Igazából szerettem a kis szarosokat az oviban és szívesen foglalkoznék később velük, szóval valami olyan pályát akartam keresni, ami később a hasznomra válik, például pedagógiát. Sokmindent átnéztem pár óra alatt, de a gondolataim mindig visszakalandoztak Kaliforniába, mert hiába, az az út nemcsak a világ egyik legrosszabb nyaram része volt, hanem egyben a legszebb is volt mind közül, mert soha többet utána nem láthattam olyan közelről Coopert, sosem érezhettem a számon a száját és soha többé nem törölte le senki a könnyeimet. Az a pár nap Cooperrel örökre megváltoztatott. Ha lehet még jobban szerettem, mint azelőtt és még jobban vágytam arra, hogy az egész csak egy rossz álom legyen. Képzeletben eljátszadoztam a gondolattal, hogy felhívom telefonon és amikor felveszi egyszerűen szerelmet vall és megjelenik az ajtómban, de az egész vágyam amilyen szürreális volt, annyira volt elképzelhetetlen is. Főleg, mert még a számát sem tudtam.