Úton a szívedhez (Befejezett)

24. fejezet

Az éjszaka csiga lassan vándorol. Bírom Samet, de semmi közös nincs bennünk, hogy egyáltalán valamiről beszélgetést kezdeményezzünk. Mivel az utolsó vendég is elbotorkál hajnali kettőkor Santos bezárja a helyet. A szokott módon Phillel indulok haza. Mikor elválunk egymástól előveszem a kulcsomat és sokáig zörgetem, mire végre megtalálom azt, amelyik a zárba illik. Mozgást hallok magam mögött, amitől egyre idegesebb leszek. Nem merek körbe nézni, ezért gyorsan belököm a lépcsőház ajtaját és felfutok az emeletre, aztán amilyen gyorsan csak tudok bezárkózok a lakásomba.

Ledobom a táskámat meg a cipőmet, aztán még visszafordulok és bedugom a kulcsot a zárba, biztos, ami biztos. Fáradtan dőlök neki a kanapénak, aztán pár mély levegővétel után felnyomom az állólámpát az ablak mellett. Aztán megfogom a függönyt, hogy behúzzam, amikor lufikat látok meg az ablak alatt. Gyorsan lekapcsolom a villanyt, hogy jobban lássak. Arcomat az üveghez nyomom úgy nézem ahogy Cooper áll a sötétben a csuklójára kötött lufikkal. A szabad kezével lassan int nekem, mire én az üvegre nyomom a tenyeremet. Vár egy darabig, aztán lehajtja a fejét és elindul.

Nem tudom mi történik velem, de utána eredek. Elfordítom a kulcsot a zárban és rohanok le a lépcsőn, ki a kapun miközben a sötét utcában a nevét kiáltom.

- Állj meg! – Üvöltöm. Megfordul, de nem szólal meg. – Miért jöttél ide? – Ennél jobb kérdés nem jutott eszembe, mire a kérdésemre kérdéssel válaszol.

- És te Pixie? Miért jöttél ide?

Tudom, hogy most már egészen másról beszélünk. Nem mondhatom meg neki, hogy azért jöttem Kaliforniába, mert úgy éreztem ide kell jönnöm. Ez annyira hülyén hangzana, hogy még saját magamnak sem mertem még kimondani.

- Most hova mész? – Szólok utána, amikor látom, hogy indulni készül. A kezét morzsolgatja, aztán visszafordul felém.

- Nem tudom. – Vallja be.

- Gyere. – Intek felé és elindulok a házba.

Hallom, hogy követ, de nem siet. Én sem akarok sietni, mégis az ajtómhoz érek. Megállok és várok, hogy belépjen. A szemébe nézek, aztán végre megmozdul. Lép egyet előre, már épp átlépné a küszöböt, amikor a lufik csikorogva beakadnak az ajtónyílásba.

- A picsába ezekkel. – Káromkodja el magát.

Elszaladok a konyhába, kihúzom a fiókot és egy ollóval térek vissza. Felmutatom neki, mire megkönnyebbülve bólint. Elém tartja a kezét, azt amelyiken a majom tetoválás van. Felnézek rá, de nem mond semmit, aztán levágom a lufikat, amiket idegesen dobál le magáról, aztán mindet kirugdossa a küszöbön kívülre. Becsukom mögötte az ajtót. Annyira pici a lakás, hogy egymást súroljuk, ahogy ellépek mellőle, hogy visszatérjek a nappaliba.

- Honnan tudod, hogy itt lakom? – Kérdezek a hátam mögé, majd felé fordulok.

- Láttalak haza menni valamelyik nap. – Szúrósan nézek rá, de ennyiben hagyom.

- Kérsz inni valamit?

- Az jó lenne. – Vágja rá és dobolni kezd a combján.

- Kávét vagy teát?

- Teát.

- Nem tartok itthon piát. – Mondom neki elpirulva, mert lehet, hogy szívesebben inna mondjuk sört, amit most én is szívesen felpattintanék.

- Nem gond. – Leül a kanapéra.

A vízforraló gyorsan dolgozik és már önthetem is rá a filterre a forró vizet. Beviszem a kis asztalra mindkettőt a kanapé elé. Nincs más ülőalkalmatosságom, csak a kis kanapém, így kénytelen vagyok mellé ülni. Ahogy besüpped a szivacs a lábam a lábához ér. Zavarba jövök és megpróbálom elhúzni magam.

- Nem válaszoltál. – Fordul felém, majd leemeli a fejéről a kapucnit és leveszi a felsőjét. Látszólag őt nem zavarja a kettőnk közti közelség.

- Hmm?

- Miért jöttél ide? - Válaszképpen megrántom a vállamat.

- Megváltoztál. – Mondja, aztán beleiszik a tűzforró teába.

- Nem tudom, hogy mire gondolsz.

- A hajad és minden. – Mutat végig rajtam, amitől szörnyen érzem magam. Hányingerem támad, felállok mellőle és befutok a wc-be. Felcsapom a tetejét és lerogyok. Könny szökik a szemembe. Heathert látom magam előtt és Stellát meg Susant. Mind vékony, szőke és csinos. Megrázkódom, felemelem a fejemet. Nem teszem meg. Nem akarok rájuk hasonlítani, mondom magamban és felállok. Belenézek a csap fölötti tükörbe, amikor Cooper kopogtat.

- Jól vagy? – Hallom a beszűrődő hangját.

- Egy perc. – Szólok ki neki.

Visszamegyek a nappaliba és leülök a földre. Nem tudom elviselni a közelségét. Még mindig ugyanúgy reagálok rá és nyilván való, hogy nem vagyok az esete. Azt sem tudom minek jött ide. Álmosan ásítok egyet.

- Itt maradhatok? – Kérdezi bizonytalanul.

- Itt? – Kapom fel a fejem.

- Nem mehetek haza, tudod Heather...

- Együtt laktok. – Segítem ki, mire bólint.

- Holnap elutazik. Csak a ma estéről lenne szó, meg egy kicsit a holnapi napról.

- Holnap szabadnapos vagyok. – Nem tudom miért mondtam. Felemeli a fejét, de nem fűz hozzá semmit, majd eldől a kanapén. Hozok neki egy párnát, meg egy takarót, aztán bemegyek a parányi szobámba, aminek még ajtaja sincsen csak egy kis függönye.

- Jó éjt Cooper. - Szólok ki neki az ágyból, aztán elnyom az álom.

Reggel vagy inkább délben hangos kopogásra ébredek. Felpattanok az ágyból és kilépek a szobából, amikor majdnem elvágódom Cooper lábában a földön. Valamikor az éjjel biztos leköltözött a szőnyegre. Nem hibáztatom érte.

- Ne haragudj. – Morogja álmosan.

Beállok az ajtó takarásába és résnyire nyitom.

- Pixie? – Kérdezi az ismerős hang. Ez Mitch. Mi a francot keres itt? Átnyúlok az ajtó előtt a fogashoz és leakasztom a kapucnis felsőmet. Az ajtó mögött belebújok, aztán jobban kinyitom, hogy lássam. – Még aludtál. – Mondja, miközben a tarkóját vakarja.

- Igen Mitch még aludtam.

- Philtől tudom, hogy hol laksz és szóval arra gondoltam, hogy elvinnélek ebédelni, de látom nem állsz még készen. – Benyomja az ajtót és belép a lakásba. Nem szeretném, hogy bejöjjön, de ellenkezni sincs időm. – Megvárlak, amíg elkészülsz Darkbaba. – Mondja jókedvűen, aztán elhallgat.

- Nem kéne, azt hiszem, hogy nem túl jó ötlet. – Dadogom neki a háta mögül, de addigra már Cooper ott áll vele szemben.

- Te meg mégis mi a szart keresel itt? – Dörren rá Mitch. – Ti ismeritek egymást? – Kérdezi meglepetten és egyben feldúltan.

- Igen, nem... igen. – Nyögöm ki végül, miközben Cooper felvont szemöldökkel néz rám és én még mindig megveszek a piercinges szemöldökéért. Le kell állítanom magamat...

- Azt hiszem jobb lesz ha visszajövök később. – Mondja Mitch dörmögve és az ajtó felé veszi az irányt.

- O-oké, akkor később. – Aztán bevágom mögötte az ajtót.

- Később? Randira mész vele? – Kérdezi Cooper és az ajtóhoz szorít. Nagyot nyelek, mert nem számítottam rá, hogy itt áll a hátam mögött.

- Nem, nem tudom. Ez nem randi. – Mentegetőzöm, de nem tudom miért, aztán végre ellép előlem és megszűnik a fullasztó közelsége. – Leugrok reggeliért. -Vágom ki magam és leemelem a táskámat a fogasról.