Úton a szívedhez (Befejezett)

8. fejezet

Megtörlöm az orromat a kézfejemmel és sírva hassal az ágyra borulok. Talán nem éri meg, hogy menő legyek. Kit érdekel Stella és Susan? Fellépek a közösségi oldalamra, ahol Stella mindenféle vicces cuccot küld nekem, mintha érezné mennyire rossz passzban vagyok. Mióta velük barátkozom megduplázódott az ismerőseim száma. Olyanok jelölnek be a suliból, akik eddig átnéztek rajtam, most meg köszönnek nekem, ha elmegyek mellettük a folyóson. Még mindig rossz kedvem van Judith miatt, de azért jó érzés, hogy legalább Stella gondol rám.

Miközben lefele görgetek a friss posztok között csöngetnek. Nem megyek ajtót nyitni, mert ezt anya szokta intézni. Biztos valamelyik gyerek itt hagyott valamit, de újból csöngetnek. Felülök az ágyon és kinézek. Síri csend fogad a házban. Furcsa, itt mindig nyüzsi van. Leszaladok és ajtót nyitok. Nem áll senki az utcán, nem értem. Megint csöngetnek. Ekkor jövök rá, hogy a hátsó ajtónál vár valaki, a magán ajtónknál, ha úgy tetszik. Átmegyek és kinyitom. Cooper áll előttem az észbontó fehér trikójában és egy szerszámosláda van a lába mellett a földön.

- Na végre. – Morgolódik és lehajol a táskáért.

- Neked is szia Cooper. Gyere be. – Mondom neki, miközben a szellő, amit magával hozott átjárja nedves arcomat. Azonnal odakapok, hogy megtöröljem a szememet.

- Bradley nincs itthon?

- Nem tudom. – Vallom be és megrántom a vállamat. Cooper szembefordul velem és nekidől a folyósó falának.

- Megnéznéd?

- Persze. – Felszaladok, belököm az ajtaját, de üres a szoba. Körbenézek odalent is, anya szobája is üres. – Nincs itthon senki. – Teszem keresztbe a karomat, amikor visszaérek hozzá az előszobába. Szótlanul áll tovább és néz. Megborzongok, a kezemet végig simítom libabőrős karomon.

- Húzz fel valamit, te fogsz segíteni.

- Húzzak fel valamit? – Kérdezem nagyra nyílt szemekkel és végig nézek magamon. Egy kinyúlt térdnadrág lóg rajtam, felül meg... Ó Te jó ég, csak egy sportmelltartó van rajtam. Valahol a bőgés és a telefonálás között elfelejtettem teljesen átöltözni. Azonnal takargatni kezdem magam, miközben szaporán veszem a levegőt. – Egy perc és itt vagyok. – Hadoválom és a lépcső felé veszem az irányt.

- Várj! – Szól utánam Cooper és kinyitja a táskát, aminek a tetején egy piros kockás ing van összehajtva. Kiveszi, kirázza és odadobja nekem. – Ez jó lesz, úgyis koszosak leszünk.

Szó nélkül megfordulok és magamra veszem ott előtte. Most már úgyis mindegy, mindent látott, a melltartót meg magamon hagyom, úgyhogy nincs mit takargatnom.

- Miről lenne szó? – Fordulok meg, mire elneveti magát. – Mi az?

- Félregomboltad.

- A Szentségit! – Mérgesen kezdem el átgombolni az egészet és érzem, hogy megint kerülgetni kezd a sírás. Egyszerűen mindent elrontok, amit csak lehet. Cooper közelebb lép, látom a lábát magam előtt, ahogy lehajtom a fejem és hálát adok az égnek, hogy nem vágattam le a hajamat, mert most sűrű függönyt alkot előttem. Úgy tűnik őt ez egy cseppet sem zavarja, benyúl a tincsek között, megfogja az államat és maga felé fordítja az arcomat. Szégyenemben becsukom a szememet. Már minden festék lecsorgott, úgy nézhetek ki, mint egy zombi. Érzem, ahogy ujjával végig simít a szemem sarkán. Megremegek az érintésétől.

- Így jó lesz. – Mondja, aztán az utolsó gombot is begombolja. A szívem hangosan lüktet, alig hallom amit monda. – Akkor jössz? – Bólintok és követem a garázsba.

Most látom először, hogy mi készül itt. Teljesen kipakolták és kifestették. A parketta már félig le van fektetve, oldalt dobozokban áll a többi. Cooper elővesz egy gumikalapácsot és odaadja nekem.

- Parkettázni fogunk?

- Muszáj lesz. Megígértem a mamádnak, hogy megcsinálom mielőtt elmegyek.

- Elmész? – Bukik ki belőlem a kérdés. Értetlenül néz rám.

- Bradley-vel, ha meg tudja csinálni az utolsó vizsgáját. – Pontosít és közben összeszorítja a fogait. – Pénteken dől el.

- Hova mentek? – Kíváncsiskodok és közben elkezdem adogatni a parkettákat, amiket gyakorlott mozdulatokkal illeszt egymáshoz.

- Kaliforniába. – Úgy néz rám, mintha tudom kellene róla.

- Ti semmiről sem beszéltek Bradley-vel? – Egyenesedik fel és csípőre tett kézzel mered rám.

- Bradley egy seggfej. – Válaszolom az arcommal grimaszt vágva. Egyszerre nevetünk fel, aztán belevetjük magunkat a munkába.