Függőség 1-2✅

58. fejezet

- Mi? Nem erről volt szó! - kiabált most már Luke is enyhén idegesen.

- Egy szóval se mondtam, hogy milyen formában foglak lelőni. - magyarázta Hunter.

- Aha, így állunk tesó? Jól van, te akartad. - mondta fenyegetően Luke, majd visszahajította a papucsot. - Telitalálat! - kiáltott fel, mikor pont az arcát találta el. - Ezért bonusz pont jár! - mondta, majd megfogott egy párnát és ismételten nekivágta Hunternek.

- Srácok, fejezzétek be! Ha nem jöttök vissza most, mind meghalunk! - kiabáltam nevetve. Igen, mert mi közben még játékban voltunk Blackkel.

- Ev. Ez a mi harcunk. A tietek meg ott van a képernyőpben. Intézze le mindenki a maga módján! - felelte diplomatikusan és egy pillanatra halkan, majd... majd hirtelen Luke visszafordult Hunter felé.

- Most meghalsz! - üvöltötte, majd Hunterre ugrott és azt hiszem egy párnával kezdte püfölni szegény srácot.

- Ezek meghibbantak. - feleltem Blacknek, majd csak azt vettem észre, hogy Black hátra dölve röhög. Egyedül maradtam a terroristákkal...

Hiretelen az ajtó kinyilt, majd Shawnt pillantottuk meg. Mindenki odakapta a fejét.

- Egy kicsit halkabban, este tíz van, nem előnyös ordibálni, mert azt hiszik a szomszédok, hogy gyilkolászunk és kihívják a rendőröket. - felelte, mire mindannyian bólintottunk. Ekkor mindhárman (Black, Shawn és én) hátrafordultunk, hogy lássuk, mit csinál a két idióta.

- Most kinyírlak! - suttogta Hunter és a drámai hatás kedvéért mindketten lassított jelentetet rendeztek nekünk, pont mint a filmekben, mikor lelassítják amozdulatokat, hogy még jobban nézzen ki. - Nem, mert én nyírlak ki! - suttogta vissza Luke, majd lassított mozdulattal indította a jobb öklét Hunter arca felé, amit végül eltolt, mintha beleütött volna.

Itt mindenkiből kitört a röhögés.

- Ti nem vagytok normálisak. - felelte Black.

- Tudjuk, de ne mondd, hogy mégcsak most jöttél rá. - felelte Hunter teljesen feldobodva.

- Ez kész. Huzzatok haza. - feleltem nevetve.

- Persze, tudom ám. Black itt marad. Eltaláltam? - kérdezte Luke sejtelmes mosollya, amitől kellemetlenül éreztem magam, majd éreztem, hogy az arcomat elönti a pir.

- Természetes, hogy itt maradok. - felelte Black, majd magához húzott és egy nagy puszit nyomott elvörösödött arcomra. Láthatóan nagyon élvezte a helyzetét.

- Na, most már fejezzétek be! Luke! Hunter! Nyomás haza! Black, te pedig ne élvezd ennyire a helyzetedet. Nem ér, hogy mindig ilyen zavarbaejtő helyzetbe kerülök miattatok! - mondtam kicsit kiabálva.

- Jólvan, jólvan. Megyünk már. Black, te pedig hűtsd le ezt a vadmacskát. - mondta Hunter és már mentek is ki az ajtón.

- Ki a vadmacska Hunter? - kérdeztem utána kiabálva.

- Senki, senki! Jóéjt! - kiabált vissza, mire annyiban hagyva elnevettem magam.

- Na cicám. Mit szeretnél? - kérdezte Black visszafolytott nevetéssel.

- Hogy rendet csinálj, míg én lefürdök, mert ez a szoba úgy néz ki Hunterék után, mintha bomba robbant volna.

- Kérésed számomra parancs. - mondta, majd rögtön neki is állt. Én pedig besétáltam a fürdőmbe és lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsimet és egy kicsit még vártam a kimenettel.

Miután úgy itéltem, meg, hogy ennyi idő elégnek kellett lennie ahhoz, hogy Black rendet varázsoljon a szobámba, kiléptem, majd szembe találtam magam egy rendezett szobábal, közepén egy ággyal, amin éppen Black feküdt.

- Kész vagy cicám? - kérdezte, de tudtam, hogy szándékosan nevez így.

- Mi vagyok én? Házi állat? - kérdeztem nevetve, majd én is felmásztam az ágyamra.

- Nem. Inkább egy vadonban élő nagymnacskára hasonlítasz. Legalább is Hunter szerint. - felelte nevetve.

- El fogok vele beszélgetni. - mondtam diplomatikusan és közben fenyegetően.

/Másnap/

Reggel az ébresztőre keltünk. Black gyorsan felöltözött alkalomhoz illőne, mert innen a suliba fog menni, hogy átvegye az élrettségijét, amiben majd benne lesz, hogy megkapta-e a négyest vagy sem.

- Izgulsz? - kérdeztem.

- Eléggé. - felelte, miközben megkötötte a nyakkendőjét.

- Minden rendben lesz, oké? - feleltem biztatóan.

- Igen. - felelte, majd adott egy csókot és elindult az érettségijéért. Mivel meglepetsének szánja az angol jegyét, azt mondta, hogy várjam meg itt. Amint végez ott, idejön és elmondta, hányas lett.

Így hát vártam és vártam. Elelt egy óra, majd másfél. Végül úgy döntöttem, hogy nekiállok olvasni.

Az idő telt, majd csak azt vettem észre, hogy csengetnek. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, majd az ajtó felé rohatam, hogy kinyissam. Mikor kitártam ( majd nem kitéptem az ajtót a helyéről) megláttam Blackket.

-Na? - kérdeztem rögtön letámadva a kérdéssel.

- Bejöhetek? - kérdezte halkan és lehajtva a fejét. Nem jót sejtettem.

- Persze, gyere. - feleltem kicsit lehangoltan, majd félre álltam az útból és beengedtem.

Bementünk a nappaliba, majd mind ketten leültünk. Én őt néztem és lassan más a sírógörccsel küszködtem, mikor felemelte a fejét és rámemelte tekintetét. Arca semmit sem árult el.

- Az a helyzet... - kezdte, de mikor meglátta, hogy egy könnycsepp legördül arcomon, félbeszakította magát, majd gondolkodás nélkül karjaiba zárt engem, szoros ölelésbe vont. Egy kis ideig csendben voltunk, hallgattuk a szipogásomat, amjd megszólalt.

- Maradok. - suttogta a fülembe, majd elengedett egy hosszú ölelés után.

Szememből csak úgy folytak a könnyek, az örömtől. Nem számítottam arra, hogy átver, pont most.

- Most miért sírsz? - kérdezte mosolyogva.

- Boldog vagyok. - feleltem síros hangon, mire válasza ismét egy ölelés volt. - Nagyon boldog vagyok. - suttogtam a fülébe és nem akartam elengedni.

-Én is az vagyok, Evelyn. - mondta, majd szorított az ölelésén. - Mondtam, hogy nem hagylak el. - felelte.

- Bebizonyítottad. A tettek bizonyítják a szerelmet, nem pedig a szavak. - feleltem halkan és egyben hálásan. - Köszönöm. Mindent köszönök. - feleltem meghatódva.

- Szeretlek Ev. Most és mindörökké. - felelte, majd hajamba túrt és megcsókolt.

VÉGE az 1. évadnak

2019.01.01.

💕Ha tetszett kérlek hagyj magad után nyomot! 💕

💕Nagyon sokat jelentene nekem tényleg!💕💕Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre💕