Bring it Back || Shawn Mendes. /BEFEJEZETT/

Life of the Party | I.

Sziasztok!

Sok ideje már, hogy befejeztem ezt a történetet, és én azóta is nagyon hálás vagyok nektek; ahogy az idő múlt, a számok csak növekedtek, immáron 175K megtekintés van a sztorin, és 12.4K vote. Ezért is döntöttem hát amellett, hogy megleplek titeket.

Már most leszögezném, hogy nem véletlen ide írtam, és nem készítettem úgy könyvet; pár fejezet lesz csak, előre láthatólag három, nem több, de azt a három fejezetet próbálom minél több minden belesűríteni azokba, és próbálom minél hosszabbra megírni őket.

Hát itt lenne az első fejezet, és nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!(:

////

I.

Az idő telt.

Eleinte lassan, és keservesen, 2015 volt az első évem Shawn nélkül, és a barátaim nélkül nem hiszem, hogy kibírtam volna. A suli eltelt, nem csak nekem hiányzott a befutni látszó csillagunk, baráti társaságunk megérezte Shawn hiányát, egymásra támaszkodva vészeltük túl az első napokat, de ahogy az idő telt, úgy lett minden egyre inkább megszokott. Shawnnal annyit beszéltünk, amennyit csak tudtunk, ez eleinte napi szinten legalább három alkalom volt, de szép lassan egyre kevesebbet beszéltünk- leginkább az Ő időhiánya miatt. Kiadta a maga kis albumját, együtt ültünk össze, Shawn a gép túloldaláról figyelte, ahogy reagálunk dalaira, mindenki örült a sikerének, leginkább anyja. Aaliyah nehezebben tette túl magát bátyja hiányáról, de ez idő alatt mi kerültünk egyre közelebb egymáshoz; lassan már többnek éreztem, mint fogadott húgomnak.

Befejeztük az utolsó előtti évünket, közeledett a nyár, egy mélypont; a srácok elhúztak, turnéra indultak a már valamikor említett Magcon kíséretében, ezúttal Shawn nélkül. Leigh volt az egyetlen, aki velem maradt, együtt próbáltuk élvezni a nyarat, és a jobb időt, ami nehézkesen indult, de végül belejöttünk- augusztus elején már koncertekre jártunk, heverésztünk a napsütésben, random elindultunk kocsival, és mentünk, ameddig csak akartunk, néha pedig dolgoztunk, hogy belekóstoljunk a felnőttek világába, hisz én már a tizennyolcat ünnepeltem. A nyár végén a srácok is visszatértek, elmeséltek mindent, még barátunkkal közös találkáról is beszámoltak, ilyen, ha az ember bejárja egész Amerikát. Közös nyár záró bulit csaptunk, Nash-ék lakásába, ami a legtökéletesebb helyszín volt, unaloműzésképp, én magam is csináltam egy youtube csatornát; éltem szenvedélyemmel ismét fényképezni kezdtem, és ahogy az már évekkel azelőtt is kiderül, utáltam a szereplést, arcom sosem volt látható, kisfilmeket raktam fel, barátaim boldogan szerepeltek, és mivel Ők ismertek voltak, én magam is hamar az lettem hála nekik, és Shawnak, aki minden alkalmat megfogott, hogy segítsen.

Szép lassan jött el az utolsó évünk a gimnázumban. Engem ismét elfogott a pánik, pontosan még mindig nem tudtam mit akarok, és immáron egyre inkább közeledett a felvételi, barátom kilométerekre lakott tőlem, és novemberben nagyon úgy tűnt, még az ünnepekre sem tud hazajönni. Matt nem győzött nyugtatni, a srác mindig is legközelebbi barátaim egyike volt, és mikor Shawn lelépett Kanadából, kapcsolatunk még inkább megerősödött. Sokáig tartott, míg túltettem magam azon, hogy Shawnnal lassan egy éve nem találkoztunk, és Karácsonykor is kénytelenek voltunk webkamerán megmutatni, mit is vettünk a másiknak, majd feladni postán, hogy aztán oda is érjen.

Koncertjei voltak, saját írású dalai- berobbant a köztudatba, és hirtelen indult be karrierje, mire kettőt pislogtunk, már mindenhol az Ő arca virított, hirtelen húgával együtt népszerűek lettünk mi is, csak mert a családja tagjai voltunk. Élte a maga kis életét, próbáltunk minimum két naponta beszélni, és én próbáltam olyankor nem elsírni magam a tudatra, hogy mennyire is hiányzott. Sosem terveztem távkapcsolatban élni, és igazából ha bele gondolok nem is döntöttük emellett- kimondatlan igazság volt, hogy együtt maradunk, akár megy, akár marad.