Bring it Back || Shawn Mendes. /BEFEJEZETT/

Tizenötödik

Az ajándékozásunk napján legalább délután kettőig aludtam. Túl voltam azon a bizonyos dolgozaton, az iskolán, végre megérkezett a szünet, a jól megérdemelt pihenés. Elkezdődött az év azon szakasza, amikor hajnalokig voltam ébren, aztán mindig délután keltem. Aznapra Cameron ajándéka, két egész jól kinéző, frappáns feliraotkkal ellátott pólója becsomagolva pihent az asztalomon. Össze- vissza álló hajjal, a lógó pizsamámban sétáltam le a lépcsőn, és a nap legjobb dolga a szakadó hó volt, ami megajándékozott amolyan „yay karácsony van, hú" mosollyal, miközben futottam le a lépcsőn. Lenn már javában folyt a buli, szüleink valószínűleg szintén élvezhették az szabadságukat, Aaliyah már Nash egyre hosszabb haját piszkálta, aki mint aki kishúgán már kigyakorolta ilyenkor mit kell tenni szórakozott vele. Cameron valamit nagyon mesélt Mattnek, és Justinnak, mert mind a ketten csak rá figyeltek, míg Leigh aki az elmúlt időkben szinte el is tűnt a térképről beszélgetett a mosolygó Shawnnal.

Egészen addig szerintem észre sem vettek, amíg bögrémmel a kezemben vissza nem értem a konyhából. Matt volt az első, aki nagy vigyorral az arcán integetett nekem, mire szokásunkhoz híven, és is nagy hévvel integettem neki, ezek után pedig a többiek is köszöntöttek. Shawn elkapta fejét Leighről, mosolyogva figyelte, ahogy ráülök a mellette lévő karfára.

- Te el tudod hagyni az ágyad? – tettetett meglepődést Cameron – Amikor benéztem hozzád, úgy tűnt, sosem kelsz fel. Amúgy tudtad, hogy nyáladzol álmodban?

- Tudok korán kelni oké? – nevettem – És nem is nyáladzom! Mondjátok meg neki!

- Casey, nem szokásom hazudni...

Védekezés céljából szólítottam meg lakótársaimat, de Shawn természetesen előbb vágta volna le a saját kezét, mint hogy védelmemre kelljen. Mindenki jót nevetett raja, míg én érett, felelősségteljes 17 éveshez méltóan kinyújtottam rá a nyelve, Ő pedig szintén érett 16 éveshez méltóan utánzott.

A nyugodt beszélgetés folytatódott, hátamon pedig megéreztem Shawn kezét, mire ismét ránéztem, aki rám mosolygott, és azt üzente mosolyával „bocsi, de ezt nem hagyhattam ki, túl magas labda volt". Lemondóan csóváltam meg a fejem, és rájöttem, Shawn mennyire rászokott arra, hogy akárhol voltunk, akárkikkel, észrevétlenül a hátamon pihentesse a kezét, de mivel ez engem cseppet sem zavart, sőt, nagyon sokszor még nyugtató hatást is ért el, sosem szóltam érte. Kezdett minden tök ugyanolyan lenni, az egész baráti társaságunk elkezdett hasonlítani arra, amilyen anno 9 évesen volt, mielőtt, még miattunk ketté vált volna.

- Na! – pattant fel Matt – Ajándékozzunk, hát erre várok már egy hete!

- Jó, na, gyerünk!

Hirtelen mindenki felpattant a helyéről, így hát én sem tehettem mást, megindultam vissza a szobámba, majd sietős léptekkel futottam le a lépcsőn, alig volt két perc, hogy megtettem az utam. Aztán hát, belekezdtünk. Leigh vállalta, hogy kezdi, és ruháktól kezdve könyvutalványokon át minden megjelent az ajándékozás során. Ekkor már tényleg egészen meglátszódott, hogy azért egyáltalán nem most ismertük meg egymást, ahogy végignéztem, az egymást ajándékozó barátaimon, mindenki örült annak, amit kapott, és ennek csak az lehetett az oka, hogy ismertük a másikat.

Shawn mosolyogva nézegette a Matt-től kapott pengetőit, és lemezeit, lerítt róla, hogy ennél jobb ajándékot, ami nem merítette volna ki Matt tárcájának tartalmát, nem is találhatott volna. Végül lerakta azokat, és egy karácsonyi stílusú szatyorral felém lépett, aki egészen addig megbabonázva figyelte Leigh, Nashtől kapott könyveit, mert akármennyire is nem nézte volna ki az ember Leight-ből, igenis szeretett olvasni. Szóval, ahogy érzékeltem, Shawn valószínűleg engem húzott, felmosolyogtam rá, és ahogy felálltam, hogy ne kelljen annyira felnéznem rá, elvettem a kis zacskót.