Negyedik

11.1K 580 24
                                    


Végül természetesen nem volt beleszólásom, a kép a falon kötött ki, és tényleg, ahogy belépni a házba, szinte egyből látni. Épp emiatt a napom további részét leginkább a szobámban töltöttem, miután minden egyes barátunk körüllézengett a házban. Végül Justin visszakerült a fiúk közé, és mivel Leigh-el úgymond képtelenek megmaradni egymás mellett, Ő vissza is jött. Hallgathattam, hogy egy részt mennyire irigyli, hogy együtt lakom Shawnnal, másrészről viszont milyen szar lehet, mert, hát ez azt jelenti szinte testvérek lettünk. Az egyetlen, amivel védekezni tudtam, hogy apuék nem házasodtak össze, így hivatalosan még csak mostohatesók sem lettünk.

Már este hét és elmúlt, mire végre mindenki, aki nem lakott velünk lelépett. Bennem persze akkor ötlött fel először, a hétvége folyamán, hogy lehet mondjuk a másnapra is kéne készülni, így héttől nyolcig úgymond tanultam, egészen addig amíg nem hallottam apa kiabálását a fölszintről. Mind a hárman szinte egyszerre léptünk ki a szobánkból, következőnek pedig csak annyit láttam, hogy Shawn meglöki húgát, ezzel egy versenyt indítva melyikük is ér le hamarabb a lépcsőn.

Lenn már az asztal meg volt terítve, minden készen állt ahhoz, hogy vacsorázhassunk. Igazából kicsit megrengett bennem a hit, hogy még mindig meg lesznek tartva a vasárnap esti közös vacsorák, amiket apuval mindig megtartottunk, de amikor már mindenki a helyén ült, úgy tűnt nincs visszaút. Az utolsó szabad hely meg Karen mellett volt, Shawnnal szemben. Mellette ült Aaliyah, az asztalfőnél pedig természetesen apu.

- Aaliyahval már megbeszéltük...

Karen belekezdett mondandójába, és én tényleg figyeltem is rá. Egészen addig amíg meg nem éreztem, hogy valaki megrúgott az asztal alatt. Egyből fel is kaptam vacsorám felől a fejemet, mire láttam, hogy az előttem ülő fiúnak hiába van tele a szája, még így is képes olyan pimasz mosolyt varázsolni magára, hogy attól a falra másztam. Ahogy rájöttem, hogy Ő rúgott meg, reflexből visszarúgtam, erre pedig kicsit eltorzult az arca, valószínűleg pont a bokáját találhattam el. Nem kellett sok idő, ott rugdostuk a másikat ahol értük, várva, ki lesz az, aki hamarabb lebukik.

- Srácok, minden rendben? – vetett végett ennek idő egy idő után apa.

- Persze. – ha ez nem volt egyszerre megszólalás, akkor nem tudom mi az – Szóval mi van? – folytattam már csak egyedül.

- A jövő hétvégén, mi lemegyünk meglátogatni anyukámat. – magyarázta Karen – Aaliyah is jön velünk, ti pedig maradtok, hogy kitomboljátok magatokat, hátha kicsit össze...

- Hogy mondod?

Ismét egyszerre szólaltunk meg, de ezúttal a hír hallatán annyira felment a pulzusom, hogy nem is figyeltem rá. Shawn egyből nekikezdett az ellenkezésnek, és mikor anyja lecsitította én következtem, habár tudtam, semmi esélyem.

- Ez lesz, és pont. – jelentették ki - Reggel mi elmegyünk, ti pedig végre elkezdtek normális viszonyt ápolni egymással.

Konkrétan megsemmisülve dobtam vissza magam a székembe. Shawn és én együtt, egyedül, két napig? Csoda lenne, ha nem gyújtanánk egymásra a házat. Az egyetlen vigaszom az volt, hogy láthatóan Shawn kedve is elment a bejelenteni valótól, neki is annyi ambíciója volt velem egyedül maradni egész hétvégére, mint nekem.

Az én rossz kedvem nem tartott soká. Eldöntöttem, hogy azon a hétvégén, végre Ő fog idegroncs lenni, és miattam. Franc fogja hagyni neki, hogy folyamatosan az őrületbe kergessen.


Szerintem vagy háromszor, ha megszólalhattam az egész vacsora alatt, miután megtudtuk apuék tervét a hétvégét illetően. Ahogy végeztem, és megköszöntem a vacsorát egyből felrobogtam a szobámba, majd első dolgom volt felhívni Leigh-t, nem zavart, hogy már kilenc körül járt az idő.

Bring it Back || Shawn Mendes. /BEFEJEZETT/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora