Bring it Back || Shawn Mendes. /BEFEJEZETT/

Huszadik

Kedd délután unottan pörgettem a közösségis oldalakon végig, miközben az ajtónk előtt ülve vártam Cameront. Shawn már előttünk lelépett a sok cuccával, én pedig még csak azt sem tudom merre kéne mennünk, Cameron pedig már pontosan két perce késett.

Habár a fő ok, amiért elmentem az Cameron volt, és, hogy Ő ne legyen egyedül, mégis, tudtam hogy ennek nem lesz jó vége. Mármint, őszintén, én és Shawn egy helységben, – legyen az egy rohadt nagy hokipálya - méghozzá ott Adriannel is? Nevetséges.

- Szóval, - kezdtem inkább párbeszéédet Cameronnal, miközben üldögéltünk a buszon – izgulsz?

- Kicsit. – ismerte be tördelve ujjait az ölébe – Fogalmam sincs, mit mondjak neki.

- Hé, megbeszéltük, nem kell most azon nyomban szerelmet vallanod neki. – mosolyogtam – Odamegyünk, megnézzük hogyan reagál a jelenlétedre, aztán rájövünk mit kell legközelebb csinálnod.

- Figyelj Casey, tényleg köszönöm, hogy eljössz velem. – nézett rám – Tudom, hogy Shawn miatt nem igazán... szóval...

- Tök mindegy. – legyintettem nevetve, mintha egyáltalán nem bánnám, pedig, persze, Cameron jó barátom, de még milyen jó. De Shawn-t elviselni... - Hidd el, egyáltalán nem bánom.

Apró baráti füllentés, amiről valószínűleg Cameron is tudott. Barátok voltunk, és habár bármikor lebeszéltem bárkinek a csillagokat is akár az égről, Shawnnal kapcsolatban, egyszerűen képtelen voltam hazudni.

- De nagyon remélem, hogy Aiden nem csak szórakozik. – váltottam témát – Megverhetem, ha mégis?

- Aiden hat éve hokizik. – nevetett Cameron zavartan – Nem hiszem, hogy csak úgy le tudnád csapni...

- Hé, te még nem ismered az öklöm. Meglepően erős tud lenni, ha akar.

Jó érzés volt, hogy, ha csak egy kicsit is de segíteni tudtam Cameronon. A srác láthatóan padlón volt az egész szilveszter után, tekintve, akármit is mondtam neki, a helyében lehet én is annyira bizonytalan lettem volna, mint Ő. Ahogy elnéztem a bulin Aident, tényleg nem lehetett róla egyértelműen megmondani, hogy hetero, de az ellenkezőjét sem, persze, kivétel ez alól az amikor lekapta Cameront. Az azért durva volt.

Ahogy besétáltunk a csarnokba, magamat is meglepve, még izgulni is kezdtem. Nem tudtam, hogy Cameron és Aiden miatt, vagy Adrian és Shawn miatt, de valami miatt biztosan. És tekintve, hogy ez nem a jófajta izgulás végül inkább az utóbbi mellett döntöttem. Cam már tudta a járást, így csak csendben követtem, majd ültünk is le a lehető legközelebb a jéghez, pont szembe az egész csapattal, és a nekünk háttal álló edzőjükkel, aki épp magyarázott valamit.

- Amúgy, nem lesz abból baj, hogy idejöttünk?

- Casey, ez csak egy középiskolai hokicsapat, nem az U17-es kanadai válogatott. – nevetett barátom – Hidd el, semmi baj nem lesz. Sőt, amikor legutoljára itt voltam, remekül elbeszélgettem Shawnék edzőjével. Aztán a fél csapat örömködött nekem, hogy miattam nem figyelt annyira rájuk, és kevesebb büntetőkörük volt, mint szokott lenni.

- Szóval, nem az U17-es kanadai válogatott, de azért rengeteg büntetőkört kapnak.... logikus.

- Látszik, hogy sose sportoltál versenyszerűen.

Végül is igaza volt, sportnak aligha volt nevezhető az, hogy néha tesiórákon kimentünk focizni, vagy valami. A Jég pedig, minél messzebb álljon tőlem, mindig is féltem jégre állni, akármennyire is gáz, főleg így vérbeli kanadaiként. Könyörgöm, egész életemben vézna voltam, és alacsony, a sportolás szóba sem jöhetett nálam.