Chat-Lover (Otayuri)

88.

*teddybear*
-Sajnálom, de nem túl pozitív híreket kell közölnöm...- motyogja Yura pszichiátere. Mi lehet?!
Viktorékkal együtt idegeskedünk...

Feszült csend honol a kis irodában. Félelem... Mindenki fél a legrosszabbtól.
Azután, hogy a kis Yurám meg alarta ölni magát, mindent komolyan veszünk. Rettegünk attól, hogy elveszítehtjük őt...

-Yuri lehet, hogy nem bírja... Javasolnám a gyógyszerek szedését, sőt! Inkább kötelezném. Félek, hogy újra végezni akar önmagával... Azt állítja, hogy csak teher és tényleg olyan dolgokról beszél, akikről mentálisan egészséges ember sosem beszélne! Yurinak súlyós depressziója van...- látszik, hogy a lány ki van akadva. Látom a szemében, hogy fél attól, hogy kudarcot vall a betegével.

-Mindenképpen kell a gyógyszer. Yuriot meg kell menteni.- jelenti ki Viktor. A tekintete olyan szintű megtörtséget sugároz, amit legszívesebben talán sosem mutatna. A nagy Viktor Nikiforov, aki mindig mosolyog, aki tökéletes, most a sírógörcs határán van, és csak Yuuri tudja őt nyugtatgatni.
Az idilli tökéletesség maszkja leomlani látszik ebben a pillanatban. Az, amit Yura tett magával és mindennek az oka...

-Yurának szabad erről tudnia?- kérdezem suttogva.

-Jobb, ha nem...- suttogja vissza a lány.- Egy őrült mindig azt hiszi, hogy normális. Legalább is megpróbálja ezt elhitetni önmagával és a környezetével. Az antidepresszánsok miatt tompultabb lesz, de muszáj továbbra is kifejezni felé az elfogadást és a szeretetet... Talán jobban is, mint korábban. A gyógyszerek csak pillanatnyilag segítenek, a lélek sebeit nem gyógyítja meg... Csak a sebig vezető utat tisztítják meg nekünk...- a végén óvatosan megveregeti a vállam és elmosolyodik.

-Vajon sikerülni fog?- hangom nekem is szomorúbb, mint valaha volt. Segíteni akarok neki minden erőmmel, de félek, hogy nem lesz elég... Meg akarom menteni. Végre összejöttünk, nen szúrhatjuk el! Ha most egy átlagos fanfictionban szerepelnénk, akkor biztosan minden hepi lenne...

Csakhogy sajnos ez a való élet, nem valami ostoba iromány. Itt foggal-körömmel kell a legapróbb kis reménysugárért is megküzdeni!
De ha ez a reménysugár Yura egy őszinte mosolya, akkor teljes mértékben megéri!
Az a mosoly az egyetlen, ami még engem éltet! Ha elveszítem őt, akkor csak egy idegroncs leszek, semmi több...

*angertiger*
-Szeretlek Beka....- mosolyodok el és bújok hozzá. Mindennél jobban azt akarom, hogy velem legyen, itt legyen... De nem lehet annyira önző, hogy a nap huszonnégy órájában kényszerítsem, hogy velem maradjon...

-Én is téged Yura.... Bármi van, szeretni foglak. És mindig itt leszek neked, ugye tudod? Bármilyen hülyeségedet rámömlesztheted, meg minden... Csak ne fojts el magadba semmit, jó? Kérlek.... Nem szeretném, hogy mégegyszer rossz történjen, amikor nem tudlak megmenteni...

-Figyel Beka!- szakítom félbe idegesen. Miért mond ilyeneket?! Jobb lenne neki nélkülem. Jobb... Határozottan jobb lenne mindenkinek....- Nem fog soha semmi olyan történni, ami neked nem lenne jó, oké? Megígérem...- maximum egyből még nem fogod tudni, hogy neked jó. De megesik. Napokkal később már csak mosolyogni fogsz, hogy egy ilyen őrült állat nem lóg koloncként a nyakadon.

Ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok mentálisan egészséges.

Hogy honnan?

Végig hallottam a beszélgetést Bekáék és a pszichiáterem között.

*angertiger*
Háv tu mék ö méjn káráktör lájk jú? In disz véj...
Na mindegy
Remélem tetszett
És
Nyugodtan öljetek meg😂😂😂😂