Chat-Lover (Otayuri)

20.

*lö én*
Történelmi pillanat, avagy el is érkeztünk a 20. részhez!
A történet még nem forrott ki, sőt, még csak most kezd igazán beindulni, szóval még legalább egy ugyanennyi rész lesz :)
Jó olvasást!

*angertiger*
Amikor egy utolsó forgással befejezem a kűrt, a nézőtér üdvrivalgásban tör ki. Innen-onnan hallok sikításfoszlányokat, mint például "Ilyen jót még ne láttam" vagy "Imádunk Yuri Nikiforov!". De ami a legjobban tetszik azt Nika kiabálja "Én vagyok Mrs. Yuri Nikiforov!".

Tudom, hogy Nika csak viccel. Sokszor szokta magát a feleségemként előadni. Mondjuk mindannyian tudjuk, hogy én nem vagyok az ő típusa. Mármint neki inkább a bakancsos-rocker-feketevasalthaj fiúk jönnek be. Jó, nem azt mondom, én is néha a hajamnak esek vasalóval, és sok feketét hordok, de én egyszerűen nem illenék Nikához. Már csak az identiásom miatt sem...

Lihegve kisiklok a pálya szélére és, a palánkot megfogva, lelépek a jégről. Yuuri mosolyogva megölel és suttogva megdicsér: "Tökéletesen alakítottad az összetört nőt. Büszke vagyok rá fiam...".

Ezután Nika ugrik a nyakamba úgy, hogy majdnem kitörik a gerincem. Vagyis az utóbira csak abból következtetek, hogy egy óriás roppan a hátam. Bár mostanában szokásává vált hát-sannak a ropogás...

-Yuri! Olyan voltál, akárcsak egy kecses nő! Sőt, nőiesebb voltál, mint én!- kuncog fel aranyosan. Néha úgy érzem, hogy Nika nem látja reálisan saját magát. Az alkata is nőies, csillogó lányos szemeivel és piros ajkaival nem lehet őt férfinek nézni. Igaz, hogy sokszor jár fiúruhákban, de belül abszolút lány...

Otabek is magához ölel, majd homlokon csókol. Ez a bizalom jele, nem a szerelemé. És különben is ez megszokott. Bár lehet, hogy ezért néznek egy párnak minket...

De a legfurcsább reakciót Viktor produkálja. Csak néz engem elgondolkodó szemekkel és kissé nyitott szájjal. Az arca meglepődöttséget sugároz. Tény és való, hogy edzéseken inkább magabiztosan gyakoroltam, és amikor egyedül voltam, akkor fejlesztettem ki a gyengeséget és a nőiességet. Így jogosan lepődik meg.

-Yuri...- szólal meg halkan.- Ha egykor azt mondtam, hogy az Agapéval érted el a "mondanivalód" csúcsát, akkor tévedtem... Yuri. Te még annál is több kaput nyitsz meg a kűrjeiddel, mint valaha is gondoltam volna. De mikor? Mármint mikor fejlesztetted ki ezt?...- valahogy büszkeséggel tölt el a mondandója. Valahogy ő még sosem csodálkozott el azon, amit csináltam. Olyan volt, mintha minden előre látna, és most mégis... 

-Kérem Yuri Nikiforov pontszámát!- szólal meg az idegesítően éles hang a hangszórókból.- Ami összesen... - krákogja, amikor a táblán számok jelennek meg.- 103 pont! Ezzel az első helyen áll!- szép teljesítmény- gondolom, mivel a harmadik versenyző vagyok a négyből.

Amikor befejezi a női hang az utolsó szavát, hirtelen lányok üdvrivalgása tölti meg a sportcsarnokot. Nika, Otabek, Yuuri és Viktor a szoros ölelésükbe zárnak. Szeretek embereket megölelni... Egy ölelés több boldogság-hormont termel, mint két sor csoki, és még kalóriát sem tartalmaz. Ezt Nika tanította nekem...

Az eredménytől nem leszek sem boldog, sem csalódott. Tudom, hogy sokkal többre is képes vagyok, hiszen én vagyok a világcsúcs-tartó. És ez valahogy üressé tesz. 

Félek, hogy nem érte el igazán a három számomra legfontosabb személyt. Félek, hogy nem érzékelték: ez nekik szól. Félek, hogy csak üres színjátszásnak látták. Félek, hogy nem vettek észre ÚGY. Biztosan azt gondolják, hogy egy lánynak "küldöm". Vagy a szüleimnek.

Soha senki nem gondolt rám úgy, hogy igazából meleg lennék. Sőt, még kapcsolatom sem volt igazi, lánnyal sem. Életemben egyszer mentem el randizni lánnyal, de igazából csak moziba mentünk. Léna egy gyönyörű, szőke, barna szemű lény volt, az osztálytársam. Igazából csak találkoztunk, majd a moziban megfogta a kezem, és akkor vált randivá. Mindössze két óra volt az egész. Léna egy héttel később elköltözött...

-Kimegyek a mosdóba...- mondom halkan. Yuuri bólint egy aprót, és én átveszem a korcsolyámat cipőre. Lassan sétálok a mosdó felé, minden lépésemet meggondolom. A folyosón alig lézengenek, hiszen az utolsó versenyző produkciója még most zajlik.

Belépek a lepukkant mosdóba, és magamra zárom a piros fülke-ajtót. Kétszer is ellenőrzöm, hogy biztos zárva van-e, mert nem akarom, hogy véletlenül meglássák, amit teszek. Szégyellem magam, de mégis függő vagyok. Újra és újra csinálnom kell, különben beleőrülök. Ez az én drogom.

Egyszer láttak meg engem, miközben csináltam. Szégyelltem. Ezért folytattam. Gyűlöltem magam. Ezért folytattam. Féltem, hogy ezek után nem fog elfogadni. Ezért folytattam. Egy kicseszett ördögi kör az egész...

A cipőm talpában vagy egy rés; ott tartok egy vésztartalékot. Kicsúsztatom belőle és óvatosan az ujjaim közé veszem és megforgatom a csillogó fémdarabot. Ez a kabala-pengém. Még nem használtam, így friss és éles.

Felhúzom a felsőm alját, így láthatóvá válnak a derekamon lévő vöröses-barnás és rózsaszín hegek. Végigsimítok rajtuk, akárcsak egy apa a gyermekei fején. Szeretem nézni őket, mert innen tudhatom: mást nem bántok, csak magamat.

A bőrömre helyezem a pengém, és megvágom magam. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Négyszer. Ötször...

A kibuggyanó vér vöröse teljesen ellentéte a bőröm fehérjének. Gyönyörű ellentétek... Lehet, hogy morbid dolog, de imádom. És ilyenkor csak én és a pengém létezik a világomban....

*lö én*
20. rész, 10K megtekintés, 31. publikált fejezet...
Imádlak titeket :3
Ne legyetek depisek, mint én, hanem takarodjatok ki a friss levegőre és essetek szerelembe! Jó, az esést ki lehet hagyni, mert annak zuhanás a vége...
Remélem tetszett ez a rész, és ha igen, akkor nyomj egy csillagot, és írj egy kommentet!
Köszii ^^