Chat-Lover (Otayuri)

73.

*angertiger*
Hogyha elveszik tőlem az utolsókat, amiket szeretek, akkor nincs értelme élnem, igaz?

Szeretett korcsolyámat, a szenvedélyemet többet nem láthatom saját lábaimon és soha többé nem karcolhatom fel a hófehér, gyönyörű jeget vele...
Szeretett pengémet, a szenvedélyemet többet nem láthatom saját kezemben és soha többé nem karcolhatom fel a hófehér, gyönyörű bőrömet vele...

Elvettek tőlem mindent, ami még életben tartott.

Percről percre ételt tömnek a számba pusztán azért, hogy elhízzak. Hogy sose lehessek az, aki lenni szeretnék. 
Ebben a világban nincsen jogom szerelmesnek lenni.

Ha esetleg Otabek viszontszeretne - bár erre kicsi az esély -, akkor is titkolni kéne a kapcsolatunk. Egyetlen nyilvános csók vagy kézfogás miatt beszólhatnak, és csókunk a fájdalom miatt csak megmarad keserű hazugságnak.

Titkolni kell azt, hogy szeretitek egymást, miközben legszívesebben boldogan kürtölnéd szét a világnak. Hazudnod kell, és az élet csak akkor fogad el. 
Mit számít a kor? Mit számít a nem?
Mit számít az, ha egy nálad három évvel idősebbet szeretsz?

Semmit. De ez a rothadó világ elítél mindent. És akkor majd hazugan úgy fogsz a folyosón idegenként állni amellett, akit legbelül igazán szeretsz. Mert hazudnod kell, ha nem akarod, hogy hirtelen negatív pletykák kerüljenek rólad szóba. Vagy rólatok.

A vizsgálatok egybefolynak a látogatási idővel, és az éjszakákkal. Az infúzió csak úgy csöpög belém és az idő monoton múlását csak a szívdobogásomat jelző idegesítő pittyegés jelzi.
Azt sem tudom, hogy hány nap telt el a Grand Pix óta. Hol alszok éjszaka, hol nem. Van, amikor nappal pótolom be, vagy talán akkor sem. Az idő csak folyik össze-vissza és engem már semmi sem izgat.

Viktorék, illetve Otabek látogat engem napi szinten, és mindig hoznak valamit a magyar angyalkáktól, akiknek ezek szerint külön klubjuk van.. Rengeteg rajz és édesség üti a markom nekik hála.
Csakhogy egyik ajándék sem képes felvidítani két percnél többre.

Hiába, még az ablakon kibámulás az utcára sem olyan izgalmas a sokadik nap után.
A sporthírekben talán ejtettek a zakózásomról pár szót, de most nincs kedvem ilyesmikről olvasgatni. Sem filmezni. Nincs erőm még csak a lemerült telefonomat feltenni a töltőre.

Vagy lehet inkább kedvem sincs álszent jókívánságokba vagy gonosz pletykákba futni. Nincs kedvem ebben a világban élni többet.

Mindenki titkon saját magának akar jót, és nem másnak... talán ezért nem hallja meg senki a segélykiáltásaid, mert nem érdeke senkinek se téged megmenteni.
Ugyan kinek számítanék pont én?

Keservesen ölelem át a párnám, ha már senki más sincs itt, akit átölelhetnék. Nyomoromban már csak ez a ferőtlenítőszagú valami maradt itt nekem...

Ha meg akarnám ölni magam, akkor kit hívhatnék fel akár az éjszaka közepén is, hogy segítsen?
Ki az, akiben még ennyire meg tudnék bízni? Ki az, aki felvenné a telefont? Ki az, aki el is jönne, hogy lefogja a kezem, amiben a pengém tartom? Ki az, aki akár hajlandó lenne ki is ütni a kezemből a fegyverem?

Megmondhatom a választ. Az, aki feltétel nélkül szeret. Aki még karrierem bukása után is kérdés nélkül támogatna. Aki mindig mögöttem áll, ha szükségem van rá.
Aki minden részével megvédene még saját magamtól is. Aki féltve szeret.

Aki nem nevet ki a szerencsétlen első csókomért. Vagy a szerencsétlen többiért.
Akinek én lehetnék az utolsó.

És tudom ki ez a valaki! Ez a valaki...

A nagy büdös senki.

*lö én*
Amikor minden okod meg van boldognak lenni, de ilyen részeket szülsz... hát ok
De
Legalább hepi vagyok, csak nem láccik😂😂😂😂😂
Remélem tetszett a rész
Ciao~😄😄😄😄