51.

923 158 43
                                    

*angertiger*
-Pichit így, Pichit úgy, mi ő, a titkos szeretőd?- horkan fel dühösen és gúnyosan Viktor. A hangja.... Mélyen belül elveszett. Nem mutatja, de valahogyan...

-Mondhatnám ezt én is a drágalátos Chriseddel, aki minden indok nélkül letaperol. Nem zavar, csak mondjad a szemembe!- replikázik Yuuri ugyanolyan stílusban. Mi van velük?

Valahogy mindkettőjük hangja megszakad a fájdalomtól, ami a torkomba lenyelhetetlen gombócot varázsol...

Miért csinálják ezt? Féltékenykednek? Ennyire nem bíznak meg a másikban?

Pedig ott volt a bankett- Az a bankett, ahol Yuuri lerészegedett... és tudjuk mi történt.
Ott van az is, hogy Viktor a videó láttán fogta magát és elutazott japánba.
Vagy hogy mennyire meg van bennük az összhang. Az első látás előtti szerelem...

Miért történik mindez? Nem hagyhatom, hogy egy ilyen apró-cseprő butaság miatt menjen tönkre az összes küzdelmük! Évek munkáját akarják most lerombolni... Pedig mennyit küzdöttünk értük! Nem véletlenül törtem rá az ajtót az utolsó junoir banokságom után.
Fel akartam tüzelni. Azt akartam, hogy Viktor felé sodorja az ár... Ami talán meg is történt. Nem lehet, hogy a kedvenc shipem csak úgy tönkremegy a szemem láttára! Nem, lehet, hogy a szüleim mennek tönkre a tulajdon két szemem előtt...

-Nem én léptem le se szó, se beszéd Pichittel, hogy azután késő este essek csak haza!- Viktoron a sor a kiakadásban...
-Én tehetek róla, hogy szétment a barátjával, aki nem mellesleg többször megcsalta egy nővel?

-Ezt úgy mondod, mintha te nem biszexuális lennél!- kacag fel gúnyosan az orosz úgy, hogy az már nekem fáj.

-Szóval ha most fognám magam és félrekúrnék egy nővel, akkor az hogy esne neked? Mert azt hiszem, hogy a földről kapargatnád magad össze!...

-Csinálj, ami akarsz, nekem elég volt ebből!- fémes koppanást hallok a másik szobából és azt, hogy - feltehetően Viktor - felpattan az ülő helyzetéből. Idegesen csörtet a bejárati ajtó felé. Vagyis felénk. 

Az arcán a düh és a fájdalom mellé társul a meglepettség. Nem szól semmit, csak leguggol mellém és elkezdi felvenni a cipőjét. Ideges, rázkódó ujjai közül folytok ki-ki csúszik a cipőfűző, így a gyorsaságával nem nyerne olimpiát.

-Hová mész?- reszket Yuuri hangja. Még a hülye is megmondaná, hogy csak egy hajszálon múlik, hogy kibuggyan-e az első kövér, forró könycsepp a szeméből, vagy a sós nedv képtelen utat törni magának.

-Ha keresnétek, akkor Chrisnél leszek. De ne keressetek.- a keserű, karcos massza, ami Viktor szájából a szavakkal áramlik, belepi a szobát és folytogatóan a torkomra szorít. Alig kapok levegőt, de próbálok higgadt maradni. Most nem tehetem meg. Ha ők ketten a gyermeki indulataikra hallgatnak, akkor nekem kell felnőttként viselkednem...

Az orosz felkapja nagykabátját és a kesztyűjét, majd az ajtót hangosan bevágva távozik a helyszínről. Mintha szegény ajtó csapódásának hangja az én szívemet ütötte volna. Miért viselkednek így egymással? Miközben mindketten szerelmesek. Egymásba. Miért fontosabb a büszkeségük a valódi boldogságuknál?

A nappaliból zokogást hallok ezért cuccaimat a földhöz vágva sietek a japánhoz. Ahogyan ránézek... Olyan, mint egy kisgyerek. Ahogyan összegömbölyödve, megtörve sír a kanapén. Egyszerűen ösztönösen odafutok hozzá és átölelem. Most hülyeség lenne azt mondani, hogy bármelyikükre is haragszom, hiszen nem így van ez.

Mindannyian emberek vagyunk. Néha rosszul döntünk. Vagy csak hagyjuk, hogy az érzelmeink irányítsanak. Hagyjuk, hogy a primitív ösztöneink vezessék az elménk is. 
Hibázunk. Mengbánjuk. Kijavítjuk a hibát. És újra az egész elölről. Mert ez egy kicseszett ördögi kör, amiben egészen addig keringünk körbe-körbe, addig amíg a halál el nem választ. Csak a halál adja meg a végső békét és az utolérhetetlen nyugalmat.

Yuuri és Viktor ott rontott, hogy engedelmeskedtek a forrófejűségüknek. Hogy nem hallgattak a józan eszükre. Elfelejtve minden harcukat, amit egymásért végeztek. 

Én is rontottam. És hogy hol? Hibát hibára halmozok és csak elkeseredett kapálózás az, ahogyan képtelen vagyok kijavítani a rosszat, így értelmetlen lenne az összeset felsorolni. Elég emlékezni az elemi vékemre. A legnagyobbra.

Hogy megszülettem.

*lö én*
Újra mínusz nyolcmillió olvasó lol  (nincs is annyi xD)
Köszönöm a rengetek megtekintést és csillagot *-* Imádlak titeket owo
Újra üdv a depresszió feneketlen fenekén (Anventure Time pls)
Remélem tetszett ez a rész
És ciao *-*

Chat-Lover (Otayuri)Where stories live. Discover now