Chat-Lover (Otayuri)

82.

*angertiger*
-Ne érj hozzám... ne érj hozzám!- taszítom el zokogva magamtól.

Imádom az érintését, nem azért.... csak a rossz emlékek. A dolgok, amiket soha a büdös életben nem akarok újra átélni!

Összegömbölyödök a kórházi ágyon és hangos zokogásban török ki.
Túlságosan felszakadt az elfelejtett seb, túl hirtelen, így az emlékek csak úgy hömpölyögnek a testem minden egyes porcikájába.

Ha tehetném, most azonnal letépném a bőröm, ugyanis még mindig érzem az akkori érintéseket... undorodok magamtól! Azóta gyűlölöm a leginkább magam... és újra a szemem előtt látom végig a történteket.

Abban az edzőtáborban veszett el gyermeki ártatlanságom utolsó szikrája, akkor szűnt meg a szemem boldogan csillogni.
Azóta más ember lettem.

Nem voltam több tizenkét évesnél.... és mégis megtörtént az, ami.

-Yuri.... Yuri..... Sajnálom!- próbál valamilyen szinten nyugtatgatni Otabek. Szánalmas ez a jelenet, de valamilyen szinten aranyos, ahogyan reagál rá.

Most mégis ellököm magamról a kezét. A hányinger kerülget, szédülök.
Fáj mindenem.
Mikor megkaptam azt, amire mindigis vágytam, képes vagyok elcseszni az egészet. Pusztán az elcseszett múltam miatt...

Szörnyű egy ember vagyok. Lehet, hogy jobb lett volna, ha meghalok.

Vagy ha sosem találkozok innen senkivel, és az árvaházban rohadok meg.

Érzem, ahogy a pulzusom ez egekbe szökik, és ahogyan a világ szépen, lassan eltompul körülöttem.

Nem marad más csak én, a fájdalom és a félelem, a három jóbarát.

Meg negyediknek még beugrik bulizni minden mocskos érintés, minden mocskos kéjnyönyés emléke. Minden hazug "jó lesz" kijelentés emléke.

Rámtör az eszeveszett rosszullét.

Máskor, ha ilyen helyzetbe kerültem, akkor csak fogtam magam, és egy pengével belevéstem a bőrömbe a szenvedést. De most? Most semmit nem tehetek.

Fürgén kapkodom a levegőt, de még így is olyan, mintha fojtogatnának.
Ha megnyugtatom a légzésem, akkor az segíthet valamit?

Négy másodperc.... Beszívtam a levegőt.

Négy másodperc.... Benttartom.

Hat másodperc.... Csak kifújom az egészet.

Fujjuk el a fájdalmat, a szenvedést, és hagyjuk meg magunknak a boldogságot, a szeretet!

-Yuri! Yuri!- már ketten vannak a hangok alapján. Viktor visszatért volna, vagy egy vadidegen nővérke tapogat hosszú, hideg ujjakkal?

Csak a fülemre tapasztom a kezem. Légzésem felgyorsul és felsikítok. Mi ez az egész? Miért nem marad abba??

Legszívesebben hánynék, ha lenne mit. Ugyanis alig ettem az elmúlt napokban.

-Hanyjatok már békében!- nyöszörgöm és újra felzokogok. Csak menjenek már el innen, hogy elcsúszhassak egy éles tárgyig. Ki akarok szállni ebből az egészből! Fizikai fájdalmat akarok, nem lelkit!

"-Szeretlek Yuratchka... És ha a legjobb akarsz lenni, akkor a legjobbá teszlek.... Csak tedd meg te is azt nekem, amire vágyok. Add nekem a tested kicsi Yuratchka!"

"-Nem fog fájni... Csak add át magad nekem és jó lesz!"

"-Legyél a kurvám, a szexrabszolgám és mindent megteszek érted!"

"-Nyögj.... Kiabáld a nevem, vagy holnap járni sem fogsz tudni, annyira durva leszek hozzád!"

Az ütések... A fájdalom, minden, amit soha többet nem akarok átélni!

Nem akarok többet hazugságok árán a legjobb lenni!
Soha többet nem akarom, hogy valaki ÚGY érjen hozzám!

-Nem akarom.... Ne értetek hozzám.....- nyöszörgöm halkan.

-Mit csináltál vele!?- üvölti le idegesen Viktor Beka fejét. Pedig ha tudná, hogy csak jót.... Nem, Beka nem tehet semmiről.
Beka az én szent megemntőm.

-Semmit! Yuri... Yuri... Minden rendben??- ül le mellém aggódva a kazakh fiú.

-Nincs.... Ne.... Ne érj hozzám úgy, mint Dimacchi!

*lö én*
Remélem tetszett ez a rész😄😄
Időközben rájöttem, hogy rohadtnehéz megírni egy ilyen rész... Nembaj, ajándékvásárlás és parkban-metál-hallgatás közben megoldottam😄😄
Remélem ezt hitelesen írtam le (ugyanis ez az első, hogy nem éltem át soha...)
És... Aw
Pici Yurio😍😍
Na mindegy
Cijjasztoook😇😇🤓🤓👉👌