[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 34

Másnap reggel másnaposan ébredtem fel! Fájt nagyon a fejem! Így nem is nagyon akartam kikelni az ágyból, de nem szeretek sokáig fetrengeni nappal! Jobban szeretek kint a szabad levegőn lenni és hallgatni a madarak csiripelését és a szellők mozgását, ahogy néhány fák ágait mozgatja és rajta csörömpölnek a falevelek! Lassan nyitottam ki szemeimet, majd észreveszem, hogy Jin még mindig előttem fekszik és éppen kipiheni magát... Bal kezemet megemelem és az arcához közelítem, majd óvatosan megérinteném, de elkapja kezével a csuklóm, amitől megijedek, de csak egy mosolyt enged el és lassan nyitja ki fáradt szemeit.. Kezét leengedi, ahogy fogja az enyémet, majd az ágyhoz érve összekulcsolja.. Kezeinkre meresztem tekintetem és csak nézem, ahogy "összeforrnak"! ... Belül eláraszt a melegség és az arcomon is kezdem érezni a pírt... Istenem, ez lenne a szerelem??  

×××

-Mi a baj??-kérdezte fáradt szemekkel...

-...Mi a baj?? -kérdezem vissza, miközben az ujjainkat piszkálom..-...A baj... csakis én lehetek!-néztem fel szemeibe...

-Most miért mondod ezt?? -kérdezte jobb kezét felemelve és az arcomhoz emelte, majd végig simított a göndörkés hajamon is...

-Mert olyat tettem, amit nem igazán lehet megbocsájtani nekem!-lehajtottam a fejem...

-Ugyan! -kuncogva nézett a szemembe, majd egy hirtelen komolysággal nézett mélyen a szemembe...-Az volt az első és utolsó alkalmad! Nem lesz több! Garantálom!-bólintottam, majd magához ölelt... -Nem lesz baj!-nyugtatott...

Mondhat bármit, akkor is bennem marad! Fájt, hogy magamra hagytak! Fájt, ahogy tegnap bánt velem Jin! És a legjobban az fájt, hogy az üveg után nyúltam és csak úgy ittam a tartalmukat, ahogy csak tudtam!

-Hogyhogy nem a családi házhoz vittél vissza?? Azt hittem...

-Eun Ji, ezt már megbeszéltük! -távolabb ment, hogy a szemembe nézhessen..

-Mégis hihetetlen az egész!-suttogtam magam előtt...

Nem reagált, csak erősen magához ölelt és mély levegőt vett... Jólesett az ölelése és minden, amit csak kaptam tőle ebben a pár órában... Csodálkozom, hogy nem kiabálja le a fejem, ha nem készítek azonnal neki egy jó meleg mézes teát! Furcsa, de.. Meg kell hagyni, tetszik!!

-Na jó, keljünk ki az ágyból és nyomás felöltözni!! -térdre állt, míg én már teljesen a földön álltam..

-De... Mi lesz a szüleiddel és a barátaiddal??-kérdeztem félve attól, hogy ott hagyja őket...

-Ne aggódj ezen!! Mindent elmondtam! Többé nem akarok a nyakukon csüngni és csak az mellett lenni, akivel mindig is szerettem volna! -kezemnél fogva közelebb rántott és nyomban egymás ajkaira tapadtunk...

Nem erőszakoskodott és lassan mozgatta ajkait az enyémeken... Derekamat ölelte körbe és visszavezetett az ágyra. Mindketten már az ágyban heverünk és egymást pár centire hagyva néztünk egymásra..

-Menjünk! -állt fel, majd el is indult ki a szobából..

Csak kérdőn néztem, ahogy elhagyja a szobát..

×××

Felvettem egy rendesebb ruhát, hogy az estén hordottat kimossam! Lassan már el is indítottam a mosógépet és hagytam magára! A friss levegőt kezdtem hiányolni, így elhatároztam, hogy kimegyek! Lépdeltem a bejárati ajtó felé, majd lenyomva a kilincset, nyitottam ajtót.. Meglepődtem a látványon...

-Woow... Ez meseszép!! -gyönyörködtem az udvarra érve...

-És ez csakis a tiéd! -hátam mögött állt meg és karolta át derekam..

-A...az enyém?? -kérdőn fordítottam felé a fejem...-Miért??

-Te voltál, aki megtanított a kertészetre! -mosolyogni kezdtem...

-Az nem én voltam!! Hanem az anyukád!! -kuncogva távolodtam tőle és felé fordultam...

-Jiiiiiiinnn!! -kiáltotta egy hang, mire mindketten felfigyeltünk...

A hang egyre erősebb volt, ahogy a szólítgatása is... A mosolyom rögtön az ellentetjét mutatta...

-Ohh, hát itt vagy!! -nyakába borult és egy puszit nyomott az arcára..-Sokáig nem is válaszoltál egy üzenetemre sem! -lebiggyesztette ajkát...

-Sajnálom Amy, de nem érek rá!! Éppen...

-És kit tisztelhetek??-kérdezte felém fordulva...

-Ohh, hát én... Eun Ji vagyok! -meghajoltam..

-Tudom már!! Te vagy az a cseléd!!! -fáj, hogy így néz rám...-Jin, nem mondtad, hogy magadhoz vetted!!-nézett fé, majd felém...-Nos.. Egy kávét szeretnék! De aztán siess! ...-adta ki a parancsot...

Megállt bennem a levegő! E-egy... Cseléd?? ...

-Mi lesz már?? Mozdulj buta cseléd! ...-mordult fel...

-I...igenis!! -megakadt a szavam és elindultam be a lakásba lehangolva...

Bebattyogtam a konyhába és előkészítettem egy csészét és mindent! Előkészítettem a kávéport és a kávéfőzőbe helyezve raktam fel a gázra... Míg készül, addig kinéztem az ablakon, ahol az ismeretlen nő éppen magával húzza... Belül éreztem magamban a mérget, de... 

Eun Ji! Ha tényleg szereted, szabadon engeded!

-Hiába!-sóhajtoztam, miközben a lefőtt kávét vettem le a gázról és töltöttem ki a csészébe..

Megfogtam a csészét és elindultam vigyázva az úticélhoz! Kinyitottam az ajtót és elindultam ki... Az udvarra... Lassan feléjük érve botlottam meg valamiben és a forró kávét magamra öntöttem...

Forróóó!! 

-Jól mondtad! Tényleg kétbalkezes ez a lány! Na, de nekem sajnos mennem kell!! Később még látjuk egymást!-nyálas hangon puszilta volna meg arcát, de már Jin, vagyis az úrfii felém lépkedett...

Kétbalkezes... Jelentéktelen... Semmirekellő... Cseléd...

Minden egyes sértésre visszagondoltam, amiket kaptam az életben... Egyhelyben a semmire meredtem és már a sírás kerülgetett... Ráadásul már a forró kávé is kezdett a levegő hatására hűlni...

-Jól vagy?? -kérdezte aggódóan...

Nem néztem rá, csak hagytam, hogy lefolyjon egy könnycsepp az arcomon, majd hirtelen megfordultam és a házba sietve rohantam be a szobába, ahol este még feküdtem... Magam után kulcsra zártam az ajtót és nyomban elfogott jobban a sírás! ... 

- ... Többé már nem cselédként élheted az életed! -fogta meg derekam és még közelebb húzott magához...

Majd az ágyra nézek és lassan közelebb sétálok! Hogy-hogy csak ketten vagyunk ebben az idegen házban?? Megérintettem az ágyon heverő takarót, ami puha volt..

-Milyen figyelmes! -lepődtem meg gondolatomon.

Beleugrottam, úgy ahogy régen! Elterültem az ágyon és ki sem akartam szállni.. Magamhoz fogtam a takarót és oldalra fordulva próbáltam meg pihenni, de hamar elnyomott az álom!

Patakonként ömlöttek belőlem a könnyek! Egy pisszenést se hallva, nehogy utánam jöjjön és bent tartózkodjon! Nem akarok vele beszélni, sőt... Semmit nem akarok, ami vele kapcsolatos! Hagyja, hogy belé szeressek, majd utána hátbadöf.. A fájdalom belül szétárad, ahogy visszahallom azt az egyetlen mondatot, amit fáj még most is hallanom... Cseléd maradok... Örökre!