[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 13

Miután elment, az eső is eleredt! De csak ott álltam egyhelyben és néztem magam elé... Már egyre jobban esett az eső és csak vártam, hogy jobban elázzak! ... Már ködös volt, minden egyes zuhogás, de nem figyeltem, csak próbáltam haza jutni, oda, ahová igazán tartozom! Mivel már annyira is esett az eső, hogy szinte alig látom magam előtt az utat!

  ××× 

Fogalmam sincs hova értem, de a sok sétálásban elfáradtam és már abban reménykedtem, hogy hazataláltam... Az eső pedig kezdett csendesedni és a látás viszony is magasabbra emelkedett... Egy alakot vettem észre magam előtt, majd láttam felém közeledni! Nagyon megijedtem, hogy egyből hátráltam... De az alak nem állt meg és ment a másik irányba, hanem egyre jobban érkezett hozzám, amitől az agyam reakciója a menekülés! Hát engedelmesen megfordulva kezdtem futni az életemért! ... De hamar utolért és karomnál fogva rántott maga felé...

-E-eresszen el!-összeszorítottam szemem és erőlködve próbáltam kiszabadítani magam...

-Hééé, nyugalom! ... Csak én vagyok az!-hangját felismerve hagytam abba ficánkolódásomat és lassan elengedtem szemeimet...

Megemelem arcomat és szemébe nézek... Alig hiszem el, amit magam előtt láttam...

-Jun?? H-hogy találtál meg??-kérdeztem meglepődve..

-Nem volt nehéz rájönnöm, hogy az a gazember magával hurcolt! ...-hangjából mérgelődést lehetett hallani, de arckifejezése annyira nyugtató volt...

-...Miért nem mentél haza?? ...-kérdeztem...

-Nélküled?? -kérdezett vissza és egy nagy mosolyt vett arcára, majd kezét arcomra vezette, amit hirtelen elrántottam...-Bocsánat! -lehajtotta fejét...

-... Menjünk vissza, mielőtt még baj történne! -ajánlottam fel remegve..

-Vigyelek a hátamon?? -kérdezte nevető mosolyával...

-Jobban szeretem, ha a lábam alatt érezhetem a földet! ... De... Nem bánom! -megadtam magam...

Miután hátára 'dobtam' magam, majdnem le is estünk, mire csak felkiáltottam...

-Nyugii! -nevetve..-Foglak!

Erősen belé kapaszkodva dobott feljebb, hogy ne csússzak! Egyáltalán nem élveztem, de ha ez boldoggá teszi, akkor miért ne??

   ××× 

Már vagy egy órája lépkedett, miközben a vállára hajtottam a fejem és már szinte pihentettem magam...   

-Fáradt vagy?? -kérdezte...

-Fitt vagyok! -mondtam nyugtatva...-Várj! Tegyél le! -kértem rá...

-Mi?? Már nemsokára ott vagyunk!-háborodott fel...

-Kérlek! ...-könyörögtem...

Nagyot sóhajtott és teljesítette kérésem! ... Szó szerint leugrottam a hátáról! De amint a földre értem, úgy már el is vesztettem egyensúlyomat, de hamar elkapott...

-Óvatosan! ...-aggódva nézett a szemembe...

-Nyugalom! Jól vagyok! ...-nyugtattam...

-Hát nem úgy tűnik! ... De induljunk! -mondta...

   ×××

Meg is érkeztünk és az ajtót is csendben nyitottuk ki... Majd beljebb lépve zártuk be, de elég csendben, nehogy felébresszük a családot... Alaposan körbenéztünk, mielőtt még a szobánkba tévedtünk volna! ...

-Jobb lesz, ha most elmész aludni! Reggel majd találkozunk!-suttogtam..

Bólintott, majd a szobája irányába fordult, de nem mozdult... Visszafordult felém...

-Jó éjszakát!-suttogta, mire viszonzásképpen megöleltem...

Persze viszonozta ölelésem, de hamar el is engedtem és egészen a szobámig siettem, mivel mozgolódások sokaságát lehetett hallani, ami nem egy nagyon kedves személytől jöhettek! ... A szobámba érve 'bezárkóztam' és a szekrényemhez sétáltam.. Kinyitottam ajtaját és a pizsamámat kaptam ki... Ami meg rajtam volt göncöt egyenesen letéptem magamról!

-Biztos nagyon drága lehetett! ...-mérgemben széttéptem volna, de...

Nincs szívem megtenni! Tiszteletben tartok dolgokat és erről az egész helyzetről nem a ruha tehet!

×××

Lassan befeküdtem ágyamba és egy jót szundítottam... Volna, ha nem hallok valami kiabálást... A párnát a fejemre hajtottam, hogy takarja a fülkagylóimat és tompítsa a kellemetlen zajt!

-Fejezzék be! -suttogtam összezárt szemekkel...

Végül próbáltam valami szépre gondolni, ahogy kint játszok a szüleimmel és egyszerű szavakkal mondják, hogy mindig mellettem lesznek, bármi történjen is! Mindig számíthatok rájuk, amikor csak lehet! ... A szemem sarkából eleresztek egy könnycseppet, ami végig folyik arcomon!

-Te meg miért sírsz??-kérdezte egy hang, mire nem akartam válaszolni sem...-Hahóó! Nem tudsz beszélni?? Tanítsalak meg válaszolni??-kérdezte idegesen...

-Nem lehetnek magán problémáim??-kérdeztem szinte üvöltve...

-Na ide figyelj! Velem nem beszélgetsz ilyen hangnemmel! Megértetted?? ...-idegesen kérdezte...

-Na ide figyelj így, na ide figyelj úgy! -utánoztam le hangján...-Torkig vagyok a viselkedéseddel velem szemben! Ha ennyire nem szereti, hogy itt vagyok! Miért nem küldött már el?? Ha már ott is tudott hagyni a semmi közepén! ...-feküdtem oldalamra mérgelődve...

-Igazad van! ... Reggel megyek és beszélek anyámmal és akkor végleg megszabadulok tőled! ...-kilépett szobámból...

Most már elérheti, amit mindig is szeretett volna! Legalább itt hagyom a neveletlen "herceget" és akkor mindenki boldog lesz! Én öröm táncot fogok járni, ha kirugat! ...

×××

Reggel arra ébredtem, hogy egy elhagyatott helyen vagyok, a cseléd ruhámban! Alaposan körbe néztem, de senkit nem láttam...

-Tuti, hogy csak egy álom lehet! ...-próbáltam magamat is ezzel a szöveggel nyugtatni, de...

Ez tényleg a valóság! ... Hová kerültem?? Hol vagyok?? Mi ez a hely?? De egy amit biztosan tudok! Félek! ...