[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 15

Itthon az ágyat nyomva nézem a plafont és gondolkodtam... Tényleg jó lesz nekem, ha most otthagyom az előző 'munkahelyemet'??... A gondolataimat egy kopogtatás zavart meg és már nyílt is az ajtó...

-Kisunokám! ...-mosoly arccal igyekezett felém...-Nem vagy éhes??-letört a mosoly az arcáról...

-Nem igazán! De azért köszönöm!-felültem, miután leült ágyam szélére...

-Mi a baj?? Bántott valaki??-kérdezte...

Annyira édes!!

-Neem! Csak... Tényleg... El kell... Mennem... Egy másik... Családhoz?? ...-kérdeztem akadozva...

-Tudom, hogy ott mennyi fájdalmat okoztak neked, ezért is kerestem egy másik állást, de... Csak ebben a pozícióban találtam! ... Ne haragudj rám, hogy ... Rád kényszerítettem akkor! ...

-Jajj, Nagypapa! ... Nem tudok haragudni!-nyakába borultam...

-Ha most itt lennének a szüleid és látnák, mennyire gondoskodsz rólam! Büszkék lennének rád! ...-hátrált, majd arcomat csípkedte, hogy boldognak lásson...

-Igen!-lehajtottam fejem...-Lehet! ...-könnybe lápadt a szemem...

-Naa, ne légy szomorú!-nyugtatott..-Én mindig itt leszek melletted és megvédelek!

Kuncogni kezdtem és szorosan magamhoz öleltem! Szerencse, hogy csak ő maradt nekem, aki felnevelt!

-Najó! Pihenj!-lassan felállt...

-Neee! Kérlek ne menj! ...-kérlelve kaptam el kezét...-Szeretném, ha itt maradnál! Úgy, mint régen!

-Szerintem meg, most egyedül szeretnél lenni, nem igaz??-kérdezte...

-...-nem szólaltam meg egy darabig...-...Legalább, míg nem alszom el!-mondtam ki...

A kedvenc székébe foglalt helyet és közben a gyermekkoromról kezdett el mesélni! ... Közben anyáékat képzeltem el, mintha fognák a kezem és rám mosolyognak! Néha arcomat simogatja anya! Apa meg az ágyam szélére ülve nyújt felém egy plüss állatot, aminek kutya formája van, de mégis különleges! Hallom, hogy mosolyogva kezdi el előttem rángatni, hogy jobb kedvre derítsen! ... Majd egyszerre hangoztatják a 'Nagyon szeretünk téged!' mondatot..

×××

Este 9 óra van és nem tudok aludni! Nagypapa elaludt olvasás közben! Felé néztem és elmosolyodtam kinézetén, majd a takarómmal felé lépkedtem és betakartam! Az arcára pedig puszit adtam...

-Jó éjszakát!-suttogtam...

Rögtön ágyamhoz indulva dobtam le magam és arcomat a párnába temetve próbáltam valami gyönyörű helyre gondolni, amit úgy szerettem volna átélni! 

  ××× 

Reggel nagyon korán felkeltem és csendben kaptam magamra a cselédruhámat, majd a Nagypapámat látva indultam meg felé, hogy a lecsúszott takarót vissza tegyem rá, nem szeretném ha megfázna... Egy kicsit megmozdulva húzta tovább a lóbőrt! Annyira édes, hogy a kezét is kezembe vettem...

-Ne aggódj! Hamarosan találkozunk! Arra kérlek, hogy vigyázz magadra! -suttogtam, mivelhogy nem szeretném felébreszteni..

Csendben kisétáltam a szobámból és egyenesen az ajtó felé igyekeztem! Felkaptam cipőmet, majd hang nélkül kisétálva a lakásból indultam meg az új címre, ahol mostantól dolgozni fogok!

-Mindent megteszek, hogy büszke légy rám, Nagypapa! -motyogtam magamba és sétáltam tovább...

Útközben gondolkodni kezdtem, mi lesz, ha nem felelek meg?? Vagy még rosszabb...Ha csak egy cseléd leszek számukra és nem egy segítőkész??! Már ebbe beleroskadok! ... Ezektől a gondolatoktól kapok inkább rosszullétet! 

Egy jelentéktelen cselédnek is lehetnek ünnepei?

-Hallgass már!-ütögettem a fejemet és suttogtam...

Mire észbe kaptam az éppen mellettem elmenni kívánt személy állt meg és engem bámult, azt gondolva 'ezmegmiafenétcsinál?' ... Erre pedig a válaszom, fogalmam sincs! Így csak mosolyogtam, mint egy idióta és folytatta tovább útját értetlen fejet vágva... 

Ezt jól megcsináltad, szivikém!

Szólalt meg egy hang a fejemben, mintha... Valós volna, de az lehetetlen, vagy nem??

-Héé, hozzád beszéltem!

A hang felé fordultam értetlenül, de amint teljesen szemügyre vettem, felismertem személyét...

-Hát ki is lenne, ha nem más?? -kérdeztem magam előtt motyogva...-Mit csinál ilyen korán??-kérdeztem felé pillantva..

-Éppen hozzád indultam, de úgy látom elég sürgős dolgod akadt! Csak nem egy újabb cselédi álláson veszel részt?? -egyre közelebb sétált...

-Rosszul hiszi! É-én...-gondolkodni kezdtem, mit mondjak, de nem jutott semmi az eszemben...-A fenébe! -mormogtam suttogva..

-Szóval igazam volt! Kaptál egy újabb állást! ... Én megmondtam! Örökös cseléd maradsz! ... És lám! Igazam volt!-kisebb szünetekben mondta el mondatait...

-Ha sértegetni jött, akkor felesleges volt megtennie az utat egészen idáig!-mérgelődtem...

-Ugyan már!-nézett rám lenézően...-Nem sértegetlek, csak a valóságot mondom! ... Na, de térjünk a tárgyra! ...

-Felejtse el, hogy én visszamenjek!-jelentettem ki a szavába vágva...

-Megmondtam, hogy n...

-De nem ön a főnököm! Ezáltal nem is teljesíthetem a kérését!-gúnyos mosolyra húztam a számat és elsétáltam mellette...

Hallom, hogy magában mérgelődik szavaimon, de... Nem érdekel! Jólesett, hogy végre kimondhattam, de ez még nem teljes gondolatok voltak! Idővel minden kiderül számára, csak el kell jönnie a megfelelő percnek és pillanatnak! De én türelmesen várok! 

×××

Az ajtó előtt állok és készenlétlenül dobog a szívem, majd egy nagy levegőt magamba szívok és azt lassan kiengedve nyerek egy kis bátorságot, majd megemelem jobb kezemet és kopogtatni kezdek... Egyre jobban dobban a szívem, de ha már itt vagyok, nem hátrálok meg semmiféleképpen sem! ... Később már nyílt is az ajtó, majd egy kedves és mosolygós hölggyel találom szembe magam...

-Áá, szia! Örvendek, a nevem Mrs. Choi! Ön biztos az új alkalmazottunk, Min Eun Ji! Nagyon örülök!-felém nyújtja kezét...

-Úgy szintén asszonyom!-meghajolok előtte...

-Fáradjon beljebb! -betessékelt majd a vállaimra helyezte kezét és alaposan körbe vezetett, minden egyes zugot is megnéztem...

Majd mesélni kezdett a a családjukról, hogy évszázadokkal ezelőtt stb... stb... Majd a fiának kezdett el szólni egy 'Igyekezz, kisfiammal!', hogy bemutasson neki! A válasza nem más, mint 'Máris ott vagyok!' ... Tipikus fiú gyermekek! De ezen a gondolaton már mosolyoghatnékom volt! Csak annyi gond lesz, ami annyira nyomaszt! Remélem nem fogok tányérokat és egyéb porcelán értékeket széttörni! Nekem ott nyomban végem és mehetek amerre látok, és akkor a Nagypapa sem lesz rám büszke! Kidob otthonról és ami még rosszabb!  Na jó! Ne filozofáljunk ezen a kis ügyön, ezért miért is dobna ki a házból, az aki igazán törődött és felnevelt?! ... Néha, olyan dolgokon tudok kiakadni, hogy azt még magam sem értem megmagyarázni! ... Minden is! Lassan elhagyta szobáját és lépteket hallottunk meg a lépcső felől érkezni! Egyre jobban szemügyre tudtam venni egész alkatát, amit el kell mondanom, aggasztó volt! De bele kell törődnöm hamar, ha meg akarom tartani az 'állásom'!