[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 35

Patakonként ömlöttek belőlem a könnyek! Egy pisszenést se hallva, nehogy utánam jöjjön és bent tartózkodjon! Nem akarok vele beszélni, sőt... Semmit nem akarok, ami vele kapcsolatos! Hagyja, hogy belé szeressek, majd utána hátbadöf.. A fájdalom belül szétárad, ahogy visszahallom azt az egyetlen mondatot, amit fáj még most is hallanom... Cseléd maradok... Örökre!

×××

Még mindig az egereket itatom, és egyszerűen nem akarom abbahagyni... Kezdem erőtlenül érezni magam, de most sem... Később kopogtatásra lettem figyelmes és próbáltam összeszedni magam, de egy szót sem szóltam...

-Eun Ji!! M-minden rendben??-kérdezte kétségbeesetten...

Egy erős szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban, majd elmúlt... Kezemmel a fájó pontra kaptam és ruhán keresztül szorítottam, hogy enyhüljön.. De ez a szívem volt... Darabokra tört... Majd a kilincset lenyomva próbalt beljebb kerülni, de ez sikertelen volt számára!

-Kérlek, nyisd ki az ajtót!-könyörögve kérlelt..

Egy tapottat sem mozdultam meg az ajtó felé... Nem! Ezúttal nem hagyom győzni!

-Eun Ji!! Légyszíves és engedj be!-dühösebb lett és rekedtes..

Felálltam a helyemről és lassan az ajtó felé lépdeltem. Kezemmel arcomat törölgettem le a könnyektől és nyugtattam magam! .. Majd a kilincs után kaptam az egyik kezemmel, majd a másikkal a kulcsra kaptam, elfordítottam a zárat és már nyitottam is, de csak egy kicsit..

-Mit akarsz?? -kérdeztem a földet pásztázva...

-Miért zártad be az ajtót?? Kitől akarod távol tartani magad?? -kérdezte értetlenül...

Felém tett egy lépést, én viszont vele egyet hátra.. Meglepődött arcára néztem..

-Mondd mit akarsz, azután távozz!!-gyengén hangoztattam és megköszörültem a torkom...

-M-mi??-hadarta el...

-Nem azért jöttél, hogy ugráltass és lejárass?? Ezért kellett veled jönnöm?? Tudod mit?? -amit tőle kaptam ruhát az neki vágtam...-Ezennel én végeztem!-dühösen kerültem ki és léptem ki a szobából..

Sajnos nem szabadultam a gondolataimtól, az érzésektől, amiket kaptam.. Egyre jobban elfogott a sírhatnék..

-Várj már! -a nappaliba érve kapta el a kezem és fordított maga felé..-Mégis hova akarsz menni??

-Miért?? Talán félti, hogy nem lesz többé szolgád, akit ugráltathatsz??-kérdeztem idegesen, mire arcomon egy csattanást éreztem...

Kezemmel arcomra kaptam, ahol megkaptam a pofont..

-Hát persze! ...-néztem felé, majd kikaptam kezemet az övéből..

Elillantam, de ezentúl már nem rántott vissza! Sőt el se kapott.. Kiléptem a házból és egyenest elindultam az udvarra, ahol egyedül lehetek! Nem zavar meg senki! .. Hátra érve megpillantok egy hintaágyat, amiről eszembe jutott, régen Nagypapával mennyiszer voltunk a játszótéren, ahol csak is hintázgattunk és beszélgettünk! Mindig nyugtatott, hogy anyáék büszkék lennének rám! De ezuttal már csalódottak! A lányukból cseléd lett! Lassan közeledtem a hintaágy felé és egyre jobban erősödtek bennem az emlékek...

×××

Egy ismeretlen hely felé vezettek a lábaim! Ahol kiszellőztethettem a fejem! ...

-Mindent megtettem volna, hogy találkozzunk!! -egy ismerős hang ütötte meg a fülemet...

A hang felé fordítottam magam... Ijedten, néztem felé..

-A legjobb barátom, megse ismer??-mosolyodik el...

-Jun??? Jun!!-mosolyodtam el és egyenesen felé rohantam...

Kitártotta a kezét és szorosan átölelt... Én is!!

-Azt hittem, hogy...

-..Hogy soha nem látsz?? -távolodott el tőlem és arcomat közrefogta..-Butus vagy és hiszékeny!! De ezért szeretlek!! -újra megölelt...

-Örülök, hogy újra láthatlak!-mosolyogtam...

-Mesélj!! Mi történt veled a távollétemben?? -boldogan nézett a szemembe...

A mosolyom eltűnt egy pár másodperc alatt..

-Azt.. Ott jól látom?? ... Ki pofozott meg?? -vont kérdőre..

-Hülyeségből tettem!! Hogy erősnek tűnjek!! -hazudtam...

-Hazudsz! Mondd az igazat!! Kérlek!! -kérlelte...

-De ez az igazság!! -mondtam halál komoly arccal...

×××

A fűben üldögéltünk és beszélgetni kezdtünk.. Néha mosolyogni látott, de hamar változott az arckifejezésem, amint nem vett észre...

-Tudom, hogy baj van!! Mondd!! Engedd, hogy segítsek! -könyörögni kezdett és megfogta a kezem...

-Jun! ... Nagypapa... Meghalt! ...-könnycseppet eresztve n3ztem a földre...

-Ohh, ne-nem tudtam! ...-kétségbeesetten vizslatott végig...

-Nem a te hibád!! -megtöröltem szememet és felé fordulva néztem rá...

-Őszinte részvétem! -aggódó tekintettel meredt rám...

-Köszönöm!! -mondtam elhaló hangon...-Nos, veled mi a helyzet?? Hogy-hogy itthon vagy??

-Valójában... A szüleim ott maradtak, csak én akartam visszatérni, hozzád! Hogy láthassalak!! Nagyon hiányzott a mosolyod és a barátságod!!

-Nekem meg a lelkes és szorgos éned!! -kuncogtam...

-Mostanában el is lustultam, de az még javítható! -mondta...

-Az csak akarat kérdése!! ... -mosolyogni kezdtem...

-Még mindig Jin úrfit szolgálod??-kérdezte...

-Attól tartok, hogy még fogom is!! -kezdtem mérges lenni Jinre...

×××

Visszaérve a házhoz próbáltam meg kikerülni, magát azt az embert...

-Eun Ji!! -nevemen szólított...

Ne fordulj meg, rá se nézz!

-Van egy perced?? -kérdezte...

-Hozzak teát??? Milyet??? Mézeset?? Máris hozom! -megtárgyalva magammal indultam meg a konyha irányába...

-Ne menj el, kérlek!!! -megálltam, miután kimondta...

Megfogta a kezem és maga felé fordított... Kezével arcomat fogta közre, de elrántottam magam..

-Nee! Megjegyeztem! Ahogy mondtad, örökké csak egy jelentéktelen cseléd maradok!! Éés... Igazad is van!! A pofont viszont, me...

-Nem akartalak megpofozni! Nem állt szándékomban! -nézett rám kétségbeesetten...

-Mégis megtetted! Megyek és megcsinálom a dolgaimat! -tettem egy lépést és visszarántott magához...

-Nem akarom hallani, ezt a szót! Nem vagy cseléd!! Te a barátnőm vagy!! Akit imádok!!

-De akkor, mi v...

-Azt csak féltékenységből mondta, mert a szülei velem akarták eljegyeztetni! ... -mondta...

Mi?? Eljegyezni a másikat??