[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 22

-Kérem, hagyja ezt abba! -könyörögtem és tiltakoztam...

×××

Már bentebb kerültünk a szobájában... Az ajtót is bezárta szabad kezével... Míg a másikat a már a majdnem teljesen meggyógyult csuklómat fogta...

-B-baj van, úrfi??-kérdeztem megremegett hanggal...

-Nincs!!-suttogta, majd mindkét kezemet megfogva nézett a szemembe és húzott közelébe...

Megremegtem és nyugtalanító volt mindene... Egészen már teljesen a falhoz nyomódtam, de ő csak közelebb és közelebb jött...

-Legközelebb szólj, hogy ki szeretnél menni!-suttogta a fülembe...

Visszahúzódott és mosolyra húzta a száját... Megnyugodtam kívülről, de belül még mindig remegtem...

-Nyugodj meg, nem akarlak büntetni! Nem látom értelmét!-halkan suttogta, miközben egymás szemébe néztünk...

-... Nem is haragszik?? -kérdeztem kétségbeesetten...

-Hm..-kuncogva fújta ki levegőjét...-Talán... Kellene??-hajamba simította jobb kezét...

Elhúztam a fejem, majd eltoltam magamtól... De csak ellenkezett! ...

-Kérem, úrfi!! Engedjen a helyemre, mielőtt még bajba kerülnénk!!-rángatóztam...

-Nem számít, Eun Ji!! Végig melletted maradok, történjen bármi!

-Kérem, eresszen el, mielőtt...-befejeztem mondatom, mivel félbeszakított az ajtó nyikorgása...

Megijedtem, amint egy árnyékot vettem észre... Közben fejév közelebb hajol, míg oldalra fordítottam a fejem és a nyakamat szerette volna, de ellöktem magamtól...

-SeungHyun! Fiam! Gyere!! ...-lépett beljebb...-De előbb vegyél fel egy pólót! ...-mosolyogva kilépett az ajtón...

-Meleg helyzet volt! -suttogta mosolyogva, miközben arcomhoz közeledett...

-Végem van!-kétségbeesetten motyogtam, miközben magam elé néztem...

-...-kuncogva nézett rám..-Miért lenne véged??-kérdezte...

Felé néztem és  a szemembe nézett... Kérdő tekintete belém hatolt...

-Az úrnőm azt hiszi, hogy... Én szedtem le, önről, úrfi! ...-nyeltem közben egy nagyot...

-Ettől ne félj! ... Nem hagyom, hogy bajod essen! ...-puszit nyomott a homlokomra, de nyomban el is tüntem...

×××

Ahw... Lassan sötétedett az ég és még a konyhában gubbasztok! ... Mostanság sokat gondolok lefekvés előtt az előző munkahelyemre, és annak lakóira! ... De a legjobban Nagypapára! ... Már majdnem 1 hónap telt el és még nem látogathattam meg, mivel a szabadnapjaimon el kellett mennem az úrfival pont ebédelni! ... Ideges is voltam emiatt, de...

-Nyugodj meg! Semmi gond nem történhet! ...-suttogtam magam elé nézve, miközben kezeimmel hadonásztam...

Később már kinyílt az ajtó és ijedten fordultam a nyíló ajtó felé... Megigazítottam a meggyűrődött szoknyámat és próbáltam nyugodt maradni! ... Majd egy alkalmazott lépett be, amint egy tálcát fogott kezében, és a rajta lévő tányérral felém indult... Majd a benne lévő levest rám borította...

-Ezt azért kapod, amiért az ujjaid köré csavartad SeungHyun úrfit!

Elhagyta a konyhát és becsapta az ajtót! Viszont nekem még a tésztát is le kellett szednem a hajamról és a ruhámról! ... De ez egyáltalán nem kellemes a forró levest a ruhádon érezni, majd a hideg levegő által egyre hűvösebbé vált...

-Ahw... Hideg, hideg! ...-igyekeztem a szoba felé, hogy átvegyem a ruhámat...

×××

A szobámba érve nyitottam ki a szekrényem ajtaját, makd szét néztem közülük, de amint megpillantottam ruháimat, mindegyik szét szakítva hevert a vállfákon...

-Ohh, nee...-az egyiket kivettem, majd próbáltam valamit kitalálni...-...Pedig...-sóhajtottam...-Mi lesz velünk, Nagypapa??-letérdeltem és az anyagot magamhoz szorítottam...

Ez az egyetlen ruhám, amit kaptam Nagypapámtól, de... A többi egyszerűen a semmivé válik, mivel...

-Miért kell nekem, folyton beleavatkozni ilyen ügyekbe??-kérdeztem, mindhiába...

-Nem avatkozol semmiféle ügyekbe! ...-szólt egy hang mögülem, de ijedten fordulok meg a hang irányába...

-É-én...-hadartam el zavartan...

-Bántottak??-kérdezte aggódóan...

-V-véletlen baleset történt, úrfi! ...-meghajoltam előtte...

-Tényleg??-biccentette oldalra a fejét és úg, lépett egyre beljebb...-Nekem nem úgy tűnik! -húzta mosolyra a száját...

-Hagyja abba, úrfi! ... Egyáltalán nem vicces, ha azt hiszi! ...-hátrálok ijedten...

-Miért hinném azt?? ...-kérdezte, miközben a falnak nyomva támaszkodott meg a kezén...

-Kérem! ... Nem szabadna...-félbeszakította monológomat egy puszit nyomva számra...

A kezem az arcán csattant! ...

-Fejezze be és hagyjon békén! ... Eddig tűrtem, de mostantól már nem! ...-kezdtem kiakadni...

-Elnézést! ... Nem állt szándékomban! ... Kérlek, ne haragudj!-könyörgött...

-Ahw...-sóhajtottam...

Ouch.... Ez nagyon rossz volt! ...