[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 9

Bátorság Eun Ji! Bátorság! Összeszorítottam szememet és mélyeket lélegeztem... A múlt éjjel jut folyton az eszemben, amikor felettem van és...

-Felejtsd el! ...-kirázott a gondolattól még a hideg is...

Hallom lépteit felém közeledni, de már gondolom, mit akarhat!  Készülj Eun Ji!

-Na végre! ... Már épp ideje lett volna, hogy mozgósítsa magát! ...-elvette kezemből a tálcát és a konyha felé indult...

Utánna néztem... Megnyugodtam... Majd elindultam befejezni a munkámat, amit még a múltkor be kellett fejeznem az ünneplés miatt... Gyorsan felkaptam a porolóm és minden mást is és betértem lassan az úrfi szobájába...

-Ahw... Lássunk hozzá! ...-lenyugtattam magam és az ablakhoz igyekeztem...

A függönyt széthúztam és az ablakot ki is nyitottam, ameddig csak lehetett... Végre egy kis friss levegő! Mélyen vettem lélegzetemet és mosolyogtam...

-Min mosolyogsz annyira?? -kérdezte az ismerősen csengő úrfi hangja...

-É-én csak...-hadartam el a szavakat...

-É-én csak...-utánzott le hangomon..-Ahelyett, hogy itt illatozgatsz, inkább a munkádon kéne járni az eszednek! ... Gyerünk! ...-hajtogatta, amíg nem teljesítettem...

Amikor hirtelen megjelent a szívem majdnem kiugrott a helyéről és a szívroham kerülgetett... Mennyire élvezi, hogy állandóan parancsolgathat nekem és dirigálhat! ...

-Mire visszatérek, te már ne legyél a szobámban! -mérgelődve motyogta...

Elment... Elsétált, de én csak még mérgesebb és idegesebb lettem! ...

-Hogy a...-a fogaim közül szürtem ki...- De nyugalom! Nincs minden veszve! ...

×××

A frissen kimosott függöny maradt hátra, hogy felrakjam, de a karfáját nem igazán értem el! Egy szék után nézve próbáltam könnyíteni helyzetemen, amikor is megpillantottam egyet a sarokban...

-Bingo! -suttogtam...

Érte mentem.. Kezembe vettem a széket és az ablak felé indultam... Letettem kezemből és ráálltam, hogy elérjem a karfát... Sikeresen nyújtózkodtam hozzá, hogy feltegyem a függönyt...

×××

Végeztem! Boldogan ugráltam, miközben még mindig a széken állok, de nem normális létemre ugrálgatok! ... Már le is szálltam, amikor majdnem elestem, de valaki a derekamnál fogva tartott... Pár perc múlva elengedett és tényleg a földnek csapódtam...

-Rosszul van feltéve a függöny! -elkezdte leszedni a nemrégen befejezett munkámat...

A függönyt hozzám vágta, majd a karfája is leesett a fejemre... A fájó részhez nyúltam hirtelen és jajgattam...

-Tedd fel a függönyt! ...-parancsolta...

Ismételten kilépett... Volna, ha nem szólaltam volna meg...

-Nem! ...-mérgemben felálltam és a földre dobtam az anyagot...-Ha annyira nem tetszik önnek, hogyan aggatom fel, akkor jobban teszi, ha maga rakná fel! ...-meglepődve nézett reakciómon...-... Ha maga jobban tudja... Tessék! -hozzá vágtam az anyagot...-Csinálja! ... De én befejeztem!-az ajtajához indultam...

-Hé! ... Buta Cselédlány! ... Gyere vissza! ...-mérgében kiáltotta, de nekem eszemben nincs visszamenni...

×××

Teljesen kimerültem és még az ég is lesötétedett... A szobámba értem hullaként és még a szülők el is hagyták a lakást, egy üzlet miatt...

-Ahw...-sóhajtva dobtam le magam az ágyra és fejemet a párnába temettem, majd felemeltem...-Ha tehetném elmennék innen! Nem bírom tovább! De nem hagyhatom cserben az úrnőmet és az urat! Mindig jók voltak hozzám! De mar az úrfiból teljesen elegem lett! ... És még mindig érzem magamon, ahogy... Az alkohol eluralkodik rajta és rám vetemedik! ... Elakarom felejteni! ...

-Héé! ...-szólt egy hang...

Rögtön felültem és megláttam az úrfit az ajtófélfánál állni... Remélem nem hallott semmit... De egyre közelebb jött, én viszont hátráltam az ágyamon, amennyit csak engedett... Amint közelebb jött az ruhámba kapott..

-Engedjen... El! ...-ficánkoltam, mire széthúzta annyira, hogy a sebet észre tudja venni...

Rögtön kitörtem kezéből... És vissza gomboltam, volna ha nem fogta meg csuklóm, mire felszisszentem... Rögtön ránézett...

-... Én... Tettem... Ezt??-kérdezte akadozva...

Egy szót nem szóltam, csak kikaptam kezéből a fájó részt és visszagomboltam gyorsan... Egyben féltem is, hogy újra megteszi! ... Ahogy közelebb jött felém, úgy egyre jobban kezdtek a lábaim megremegni, de nem fogom mutatni félelmem miatta!

-Ne merj közeledni! ...-hátra léptem egy fél lépést...

Nyomban megállt... Sóhajtva nézett a földre, majd rám...

-Mondd el, hogy én tettem vagy sem!?! ...-csípőre tette jobb kezét, míg a másikkal a szekrényemen támasztotta magát...

-Mi lesz ha elmondom?? Újra alkoholt veszel a kezedbe és addig tömöd vele magad, amíg teljesen le nem...-ekkor befogta a számat...

-Maradj csendben! A szüleim itthon vannak, hülye Cselédlány!-halkan jegyezte meg...

-Hmmhmhmm...-nem tudtam megszólalni érthetőbben, de elkaptam a fejem és nem fejeztem be...-Akkor még jobb! Tudják meg, hogy lerészegettél múlt éjjel és rám vetetted magad! ...-suttogtam könnyekbe borulva...

Nem mert megszólalni sem... Lesokkolt... A földre rogytam... Nem bírtam tovább, hogy ne sírjam el magam...

-... Ma este túlórázol! ... Vagyis... Mostantól!-nézett órájára, mire felkaptam a fejem, de kilépett...

×××

A vacsorájával indulok meg a szobájába elég érdektelenül... Kifújom magam és a lépcsőn lépdelek fel... Felértem és már csak az ajtaja elé lépdeltem... Kopogtatni sem volt kedvem, így lassan kinyitottam ajtaját és beljebb léptem... Ránéztem, mire megláttam őt félmeztelenül... Háttal volt nekem, mire megfordultam... Becsuktam szemem és kifújtam magam...

-Ahw... Nem tudsz kopogni??-kérdezte mérgelődve..

Nem mondtam semmit, csak álltam, mintha egy szobor lennék! ...