[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 29

Még egy darabig csak néztünk egymásra. Fel nem bírom fogni, mi történt vele?! Miért teszi ezt??

-Mi a gondja, SeungHyun úrfival??-vontam kérdőre..

-Először is, ő nem az úrfid! Másodszor pedig, felejtsd el, hogy innen elmész!!

-Ez egy újabb parancs, amit teljesítenem kellene?? -néztem mérgesen a szemébe..

-Igen!! -vágta rá...

Nem szóltam semmit, csak egyre jobban dühített... Inkább megfogtam magam és elindultam ki a szobából, de rögves elkapta a kezem és magához rántott... Mellkasának ütköztem!

-Eresszen! -szűrtem ki a fogaim közül és elrántottam a kezem..

-Ellenkezel?? -felvonta a szemöldökét, miközben nem hagyta el a kezem...

-Hagyja abba!! -szóltam rá, de nem reagált, csak jobban felhúztam...

-Mégis mit?? -kérdezte...

-Ez .. már.. fáj!! -a végét már elkiáltottam..

Nem mondott semmit, majd elengedett! Szúrós szemekkel néztem szemébe és el is hagyta a szobát..

×××

Mély levegőt vettem és mégis csak maradtam... Csak sétáltam ide-oda, mint valami mérgezett egér! Fel a lépcsőn, majd le a lépcsőn..

-Eun Ji!! -egy halk kiáltást hallottam meg az udvar felől...

Megálltam és a hang irányába néztem. Ő volt az, Jun!

-Jun?? -lepődtem meg és felé igyekeztem, majd kiléptünk az udvarra...-M-mi lett veled?? -kérdeztem izgatott állapotban..

-A szüleim elhatároztak egy amolyan "Költözzünk el egy másik országba" tervet! Így... Nem sokára elhagyjuk a várost! ...-szomorúan kezdett bele a mesélésbe...

Viszont hallgatni szörnyű volt! Messze mennek, távol tőlem! Távol a barátságunktól!

-Mindig emlékezni fogok rád, Eun Ji! -szinte már suttogva és szembe fordult velem...

Megszólalni se tudtam... Szíven ütött a mondata és kibuggyant az első könnycsepp..

-Kérlek, ne nehezítsd meg! -kérte, miközben keze közé vette arcomat és hüvelykujjával törölgette az éppen folydogáló könnyeket...-Nekem úgyszintén fáj, hogy itt kell hagynom azt, akit szeretek!

Kezét elkaptam, hogy ne fogja tovább, de kezéről elkaptam kezem és átöleltem, jó szorosan!

-Hiányozni fogsz!! -remegő és szipogó hanggal...

-Nekem mégjobban! -suttogta és viszonozta ölelésem...

×××

El se akarom hinni, ami a mai nap történik! ... Nem!! Felfoghatatlan dolgok vesznek körül.. Jun elmegy! Talán soha nem is találkozunk! Már éppen csomagol, miközben az ablakból nézek ki és szomorkodva nézem a tájat...

-Milyen gyönyörű a táj?! -lépdelt közelebb...

-...-nagy levegőt vettem és kifújtam...-... Készen állsz??-kérdeztem felé pillantva...

-De csak, ha te is! -mondta a szemembe nézve...

Megráztam lassan a fejem, és közelebb sétálva ölelt magához...

-Emlékezz rám! ... Nem felejtheted el a barátodat! -ezen csak mosolyogtam, de ez csak egy álca..

-Kérlek, ne hagyj itt!! -a vállába temettem fejem és újra elfogott a sírás...

-Bár azt tenném, hogy magammal vigyelek! De ... Nem lehet! A Nagypapád csak rád vár!

A duda szót lehetett hallani a zárt ablakon keresztül..

-Ideje indulnod! -eltávolodtam tőle...-...Menned kell!!-szipogtam...

-Még találkozunk! -félmosolyt húzott a szájára és a bőröndjét megfogva húzta maga után és kilépett az ajtón...

-Én mindig emlékezni fogok rád... Legjobb barát! -suttogtam magam elé és legördült egy könnycsepp...

Már csak az autót lehetett hallani, ahogy bezárulnak az ajtajai és már itt sincs! ... Kezemet szám elé helyeztem és a földre rogyva fakadtam sírásba... Elment... Örökre!!

A koncert utáni percekre emlékszem... A cukrászdai esténkre és... A névnapi köszöntői "bál" szerűségű mulatságra...

×××

Pár órával később ismételten lépdeltem ide-oda, de most semmi kedvvel! Ha bárki bármire kért, nem figyeltem rá! Folyton a szavai jutnak eszembe..

-Emlékezz rám! ... Nem felejtheted el a barátodat! -ezen csak mosolyogtam, de ez csak egy álca..

-Még találkozunk! -félmosolyt húzott a szájára és a bőröndjét megfogva húzta maga után és kilépett az ajtón... VÉGLEG!

Az ég is esteledni kezdett, én pedig kedvetlen! Lassan már csak a csillagokat lehetett látni, de én alatta voltam! Végig kint tartózkodtam, hogy friss levegőhöz jussak! Hogy kikapcsolódjak! Később már tisztán lehetett látni a csillagok tömegét, ahogy kísérte a ciripelés... Mögülem lépteket hallottam, de nem is figyeltem rá... Nem érdekelt, ki és miért jött ide, csak néztem tovább magam elé a kezemen támaszkodva... Majd csak annyit veszek észre, hogy mellettem ül és velem próbál kommunikálni...

-Le vagy nagyon hangolva! ... Minden rendben?? -kérdezte, de én nem válaszoltam..

Rá se hederítettem, csak sóhajtottam... Felnéztem az égre és próbáltam nem feltűnést kelteni, hogy mellettem az úrfi üldögélve mered rám..

-Hahóó!! A föld hívja a cselédlánykát! -legyezgeti a kezét előttem...

-Ahw... Mit akar??-kérdeztem mérgesen...

-Választ a kérdésre! -vágta vissza...

-Hagyjon békén! -elfordítottam a fejem, mintha valamit keresnék..

-Elárulnád, mégis mi a fenéért vagy lehangoló állapotban?? -kezdte felkapni a vizet...-Csak nem miattam?? -kérdezte meglepődve...

Hohóó, ha tudnád a gondomat, nem reagálnál így!!!